Hi love ! ➳ l.t. ff.

7

Egész délután az iPhone-om közelébe se mertem menni. Nem haragudtam rá, pusztán tényleg, nagyon rosszul esett, hogy azután a sok, mély érzelmekkel teli levél után, azt hitte majd felhasználok őt arra, hogy legyen pár új követőm. Semmi hátsó szándékom nem volt, hogy is lehetett volna, mikor teljes szívemből szerettem, de ő ezt nyilván nem értette. Talán nem is fogta soha. Ennek ellenére fürdés után, olyan kilenc óra magasságában visszakapcsoltam a telefonomat. Az értesítési panelen ott volt a jelzés, hogy nyolc darab olvasatlan üzenetem van Louis-tól. Te jó ég - felmentem Instagramra és megnyitottam a beszélgetésünket.

                                                                    Today 5:26 p.m.

louist91: ADELINE

louist91: Ne menj el , sajnálom !!

louist91: Nem akartalak megbántani !

louist91: Ha tudom, hogy ezzel fájdalmat okozok neked nem , hogy nem írom le , de még csak nem is gondolok rá

louist91: Drágám !!

louist91: Drágám drágám drágám drágám drágám drágám drágám drágám drágám drágám drágám drágám drágám drágám drágám drágám drágám drágám

louist91: Ne sértődj már meg ! :(

louist91: Most kajak leléptél ?

Úgy éreztem, elkábulok a sok „drágámtól", amit írt. A szívem túlcsordult szeretettel és már arra sem emlékeztem, mi miatt nem írtam neki ez idáig.

                                                                    Today 9:10 p.m.

adelinedarling: sziaa :))))

adelinedarling: csak azt akarom, hogy tudd, nagyon szeretlek és te vagy a legcsodálatosabb ember a világon és szeretném, ha boldog lennél és sokat mosolyognál és nevetnél, mert olyankor én is nagyon boldog vagyok és köszönöm, hogy vagy nekem, tényleg, rettenetesen hálás vagyok neked louis

adelinedarling: amúgy azt említettem, hogy szeretlek?

Mondanám, hogy Louis nem írt nekem többet, de akkor véget érne e történet. Igaz, megváratott rendesen, életem leghosszabbnak tűnő két órája következett ezután. Nem tudtam mit kezdeni magammal, a végén már elkezdtem kötni egy sapkát, hogy lefoglaljam magam. Gondoltam, majd odaadom neki. Nem mintha valaha találkoznánk... - és én ezt teljesen komolyan gondoltam... Leültem az ágyamra és nekiálltam kötni. A hajam kócos volt, a szemeim pedig pirosak a sírástól. Nem, nem néztem ki úgy, mint aki most szabadult az elmegyogyóból, dehogy...
Aztán egyszer csak jött a várva várt értesítéshang, valamikor fél tizenegy környékén.
A szívem dübörögni kezdett, éreztem, hogy nehezebben kapok levegőt, de nem érdekelt... Semmi sem érdekelt, csak ő.

                                                                  Today 11:24 p.m.

louist91: Téged meg mi lelt ?

louist91: Eddig bírtad ?

louist91: Azt hittem , ennél azért kitartóbb vagy..

adelinedarling: azt hiszem, ha rólad van szó, nem tudok ellenállni. :)

louist91: Mi történt ?

adelinedarling: rájöttem, hogy hülyeség volt kiakadni. nem volt okod azt gondolni, hogy én különb vagyok, mint a többiek.