Hi love ! ➳ l.t. ff.

46

Mikor felébredtem a délutáni alvásomból körülöttem már sötétség honolt a szobában. Az agymosás után, amit anyától kaptam miután hazaértem, elvonultam a szobámba, bevettem 0,5 milligramm Frontin-t és lefeküdtem aludni. Túl sok volt nekem mindez egyszerre érzelmileg: a Louis-val töltött csodálatos este, az, hogy így ért véget, a veszekedésem anyával, nem akartam ezen agyalni, csak ki akartam ütni magam egy pár órára és az alvásba menekülni.
A telefonomért nyúltam, ami az éjjeliszekrényemen pihent töltőn és feloldva azt, kiütöttem a „Ne zavarjanak" módot, tanulva a legutóbbi esetből. A szemeim hatalmasra nyíltak, mikor megláttam hány olvasatlan üzenet és nem fogadott hívás várt rám, ráadásul mind egyazon személytől származtak. Megszámoltam: pontosan kilenc üzenetről és öt nem fogadott hívásról volt szó.
- Mi a fasz. - szaladt ki a számon. A telefonszám, amiről kerestek, legnagyobb meglepetésemre nem volt titkosítva, ezen pedig akaratlanul is elmosolyodtam. Volt egy tippem, kihez tartozhat. Nem akartam megnyitni a beszélgetést, de mikor felhúztam az értesítőpanelt, hogy beleolvashassak, véletlenül rákattintottam az egyik üzenetre. A picsába! - szitkozódtam magamban, de aztán olvasni kezdtem.

                                         Today, 4:15 p.m.

louist91: Sikerült épségben hazaérni , szépségem ?

louist91: Sajnálom , hogy el kellett jönnöm . Remélem , megtaláltad a levelemet :)

Milyen levelet? - éreztem, amint felszalad a vérnyomásom, de nem foglalkozva vele, inkább folytattam, hátha kiderül valami részlet.

                                         Today, 4:58 p.m.

louist91: Nagyra értékelném , ha felvennéd nekem a telefont

                                          Today, 5:21 p.m.

louist91: Már vagy háromszor hívtalak , kezdek aggódni érted !

louist91: Minden rendben ?

                                          Today, 5:43 p.m.

louist91: A. , ne csináld ezt , nagyon fárasztó napom volt ...

louist91: Hívj vissza kérlek !

                                          Today, 6:11 p.m.

louist91: A picsába , megőrjítesz komolyan !!

                                           Today, 6:37 p.m.

louist91: Mit tegyek , hogy szóba állj velem ?

Gyorsan végigfuttatva a szemem ezeken a sorokon, rögtön a szám elé kaptam a kezemet, hogy elrejtsem vigyoromat, mintha nem egyedül lettem volna az egész szobában. Tudom, nem volt szép dolog más nyomorán jól szórakozni és esküszöm, őszintén megsajnáltam őt, de azért a szívem mélyén valahol, jól esett az elégtétel. Azok után, amiken keresztül kellett mennem ma miatta, szerintem ez a minimum. Egy kis szívinfarktus nem ártott még senkinek... Na jó, ez baromság volt! - nem volt sok időm ezen agyalni, mert ekkor megcsörrent a telefon a kezemben. Ugyan az a szám hívott, mint korábban. Louis - ebben biztos voltam. Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy nem veszem fel neki a telefont, de igazság szerint nem akartam ekkora geci lenni vele, valójában hallani akartam a hangját és tudni, mi van vele. Jobbra húztam az ujjam a képernyőn, majd a fülemhez emeltem az iPhone-omat.
- Igen? - szóltam bele várakozásteljes hangon.
- Az Isten szerelmére, Adeline, végre! Van róla fogalmad, hogy aggódtam?! Miért nem vagy képes felvenni nekem a telefont, ha hívlak, hm? Azt hiszed, kibaszottul vicces ez az egész?! - kelt ki magából hirtelen Louis, engem teljesen meghökkentve.
- Na, jó, csillapodj egy kicsit! Egy ilyen beszélgetést ma már lefolytattam egyszer valakivel és nem szándékozom még egyszer, ha nem haragszol... De csak hogy lásd, kivel van dolgod, válaszolok a kérdéseidre: egy; egész ez idáig aludtam, a délután folyamán konkrétan rá se néztem a telefonomra, ergo nem tudtam fölvenni neked. És kettő; talán ha nem léptél volna le szó nélkül reggel vagy Isten tudja mikor, nem kellett volna halálra aggódnod magad miattam, mert tudnád, mi van velem! - daráltam le a szövegemet kb. egy szusszra, mire Lou teljesen felháborodott, amit én rendkívül viccesnek találtam.
- Bocs, hogy fontos vagy nekem és érdekel, mi van veled! Felfogtad egyáltalán, mennyire rám ijesztettél?! - kérdezte hitetlenkedve. - Már a hotelt hívogattam, hogy tudnak-e rólad valamit! - megmelengették szívemet a hallottak, mert úgy tűnt, valóban törődik velem. Valamivel kiérdemeltem, hogy kitüntetett helyem legyen a szívében és én végtelenül megtisztelve éreztem magam emiatt.
- Nincs gond azzal, hogy fontos vagyok neked, de akkor sem kellett volna így lerohannod, csak most keltem fel. - jegyeztem meg halkan és igyekeztem nem túl szórakozottnak hangzani, de a mosolyomat persze nem tudtam elrejteni. Valójában nem is kellett.
- Nincs gond? Még jó, hogy nincs gond... - nem kellett látnom hozzá, hogy tudjam, épp a fejét rázza. - Sajnálom, hogy kiakadtam, de kicsit sok volt nekem így minden együtt a mai napra. - hangja kissé gondterhelten csengett.
- Miért? Mi történt? - kérdeztem azonnal és bíztam benne, hogy nincs nagy baj.
- Ezek szerint nem olvastad az üzenetet, amit hagytam neked a konyhapulton, igaz? - érdeklődött, a szívem pedig ekkor kihagyott egy ütemet. Ha az emlékezetem nem csalt, a lakosztály konyharészének közelében sem jártam aznap.
- Nem... - motyogtam és közben átkoztam magam, amiért ilyen figyelmetlen voltam.
- Mindegy, annyi volt a lényeg benne, hogy el kellett jönnöm, mert a nagyim eltörte a karját és kórházba került. - mondta, az én szemeim pedig ekkor elkerekedtek.
- Baszki, de ugye már jobban van? - kérdeztem aggódva és őszintén reméltem, hogy Lou jó hírekkel fog szolgálni.
- Szerencsére igen. Délelőtt megműtötték és már az intenzívről is lekerült. Tudtam vele beszélni, mikor bent voltam a kórházban, az orvosok szerint holnap, ha minden jól megy, már haza is jöhet. - hatalmas kő esett le a szívemről a válaszát hallva.
- Hála Istennek! - sóhajtottam.
- Ja, így viszont valószínűleg hétfőig Donny-ban maradok, hogy segítsek, amiben tudok. - nem tudtam nem mosolyogni azon, amit mondott. Ő olyan jó ember volt. Próbált mindenkin gondoskodni, de közben azon gondolkodtam, vajon van-e valaki, aki mindezt viszonozza neki?
- Ez igazán kedves tőled, Lou. - feleltem halk hangon.
- Ez már csak ilyen, ha a családomnak szüksége van rám, igyekszem itt lenni nekik. - motyogta.
- Tudom. - biztosítottam.
- Viszont így gondolom elég szarul jöhetett le neked a dolog. - a homlokomat kezdtem ráncolni. - Mármint, ha nem találtad meg a levelemet reggel... Nem lehetett túl jó arra kelni, hogy nem vagyok ott és nem tudsz rólam semmit. - folytatta, mikor rájött, hogy csapong a témák közt és talán nem teljesen tudom követni.
- Ó igen... hát, nem volt túl kellemes... De abszolút megértem, hogy el kellett jönnöd, csak elég rosszul érintett, hogy nem szóltál róla. - húztam el a számat, de igazából már túl voltam a dolgon. Hat óra alvás és a tudat, hogy Louis nem direkt lépett le szó nélkül, azt hiszem megtette a hatását.
- Elhiszem... Én esküszöm, fel akartalak kelteni, de olyan aranyosan aludtál, hogy nem volt szívem hozzá, ráadásul sietnem is kellett. Sajnálom, hogy így alakult... - meg kellett mosolyognom válaszát. Louis aranyosnak talált. Bele se mertem gondolni, hogy nézhettem ki alvás közben, de azért nagyon jól estek szavai, ezt meg kell hagyni. - Egyébként rám írhattál volna napközben, biztos válaszoltam volna, ha látom az üzeneted. - mondta, mire én grimaszoltam egyet. Őszintén, egy igazi idiótának éreztem magam, amiért azt feltételeztem, részéről ennyi volt a dolog kettőnk között.
- Nem tudtam, hogy akarsz-e hallani felőlem. - vallottam be, mire a vonal túlsó végén síri csönd lett.
- Tessék? - kérdezte hitetlenül Lou.
- Tudom, elég hülye voltam. Azt hiszem, kicsit túlgondoltam a dolgot... - feleltem elgondolkodva.
- Istenem, kicsi Adeline, azt gondoltad... Te tényleg azt gondoltad, hogy csak egy éjszakára kellettél nekem? - rendesen meglepett, hogy őt ennyire meglepi ez a dolog.
- Uhum... - hümmögtem, némi csend után.
- Eszembe sem jutott ezt éreztetni veled. - biztosított, én pedig bólintottam, mintha láthatta volna.
- Ezt jó tudni. - sóhajtottam, majd sietősen terelni kezdtem a témát: - Nem beszélhetnénk inább valami másról? Nekem kellemetlen, hogy ilyet feltételeztem rólad. - nevettem el magam kínomban.
- Ne érezd rosszul magad emiatt, azért vagyunk itt, hogy összeszokjunk. De legközelebb azért kérdezz rá, ha valami nem világos, mielőtt túlgondolnád a dolgot. Esküszöm, mindenre lesz magyarázatom. - mondta, hangja pedig szórakozottságtól csengett és ez kezdett engem is jobb kedvre deríteni. „Legközelebb..." - olyan keserédes volt ezt hallani. Nem akartam, hogy még egyszer hasonló előforduljon, de ez persze elkerülhetetlen volt, hisz védtelenebb voltam vele szemben, mint bárki mással. Ugyanakkor a feltételezés, hogy máskor is lesz mit túlgondolnom, azt sejtette, hogy van jövője a kapcsolatunknak, ez pedig megnyugvással töltött el, még ha féltem is attól, hogy sérülhetek.
- Igen, ezt nem kétlem.

***
gondoltam, csak nem hagylak titeket friss nélkül pont valentin-napon! :D na, még mindig haragszotok louis-ra, amiért otthagyta adeline-t vagy ennek a résznek sikerült kicsit más színben láttatni veletek a dolgokat? ha tetszett nektek, kérlek adjátok tudtomra valamilyen formában, a kommentekért külön nagyon hálás vagyok! <3
/louis' little shit/