19

54 5 2
                                    

Nem hittem, hogy visszaír. Reménykedtem, de bízni nem mertem benne, főleg mert azt gondoltam elfelejtett. Miért is válaszolna, ha napokig felém se nézett és nem érdeklődött a hogylétem után? Csak nem értettem, vajon mi változott? Hogy mi miatt változtak meg ilyen hirtelen a dolgok és miért nem keresett többet a hétfői Facetime-unk után? Összezavart. Mindig ez tette és valahogy nem tudtam hozzászokni. Azt hittem idővel menni fog, de nem. Louis bonyolult volt és kiismerhetetlen a számomra. Akkor és ott semmit sem számított, milyen jó emberismerő is vagyok valójában, Louis, mint holmi kirakhatatlan puzzle vagy mint egy keresztrejtvény, melynek nem létezett megoldása, olyan volt számomra.
És mert kedvelt hobbija volt összezavarni és kiismerhetetlennek lenni, nyilvánvalónak kellett volna lennie számomra, hogy válaszolni fog. Nagyon is meglepett, mikor szinte rögtön leláttamozta üzenetemet és írni kezdett.

                                                     Today 2:55 a.m.

louist91: Héj , A. !

louist91: Jó újra hallani felőled

Önkéntelenül is mosoly kúszott az arcomra épp úgy, mint minden alkalommal, mikor rövidítette a nevemet. Tudtam, hogy nincs ebben semmi különleges és azt is tudtam, hogy csak azért szólít így, mert lusta kiívni az egészet, de elképzelni, ahogy az ajkai művészien megformálják ezt az egyetlen betűt a mámorítónál is mámorítóbb volt.

louist91: Már kezdtelek hiányolni :)

adelinedarling: pff.. képzelem!

Egy vicc volt, amit ez a férfi művelt, de abból is a rosszabbik fajta. Külön megkértem, hogy ne etessen baromságokkal, mert nem vagyok kíváncsi 2021 legjobb felszedős dumáira. Hallottam már épp eleget belőlük.

louist91: ?

adelinedarling: tudod, ha annyira hiányoztam írhattál volna

Valami frappáns válaszra számítottam tőle, hogy majd arra fogja, hogy remeteként élt a stúdióban egész héten, de még ennyire sem méltatott.

louist91: Arra vártam , hogy te lépj :)

Őszintén, ez most viccel velem?

adelinedarling: biztosan a sors fintora, hogy én is épp erre vártam!

louist91: :D

adelinedarling: mi az?

louist91: És azt hitted te tovább bírod majd nélkülem , mint én nélküled ?

louist91: Adeline , drágám , te most vagy nagyon naiv vagy , vagy nagyon nem ismered még magad

Igaza volt és én is tisztában voltam vele, hogy ő nem hiányol engem annyira, mint én őt, mégis hatalmas tőrnek éreztem ezt a szívembe, pusztán attól, hogy ő is kimondta. Nem kimondottan hiányolt. Időt elütni jó voltam neki, de másra nem és ennek felismerése kegyetlenül fájt.
Erre gondolva erősen fontolóra vettem, hogy felszívok még egy utcát, de a józan ítélőképességem már így is kezdte felmondani a szolgálatot.

adelinedarling: nem tudnánk beszélni?

Az ajkaimra harapva vártam a választ, ami rögtön jött is:

louist91: Azt csináljuk

Jézus, mekkora egy észlény! Most mutatkozik csak meg igazán, milyen korán is hagyta ott azt a bizonyos iskolát.

adelinedarling: nem... a hangodra van szükségem

louist91: Nem vagy te egy kissé telhetetlen ?

Te meg nem vagy kissé pofátlan, így péntek éjjel, nem sokkal éjfél múltával?

adelinedarling: de, miért, baj?

louist91: Nem és hidd el , szívesen felhívnálak , de épp egy klubban vagyok

Nem tudtam eldönteni, hogy ez egy újabb kifogás-e vagy sem, s míg ezen gondolkodtam, beleszívtam az idő közben újra begyújtott cigimbe, majd lepöccintettem róla a hamut. Úgy voltam vele, reggel úgyis kiderül számomra, mert ha Louis valóban kiruccant aznap éjjel, az eset biztosan nem marad friss képek nélkül.

adelinedarling: ez vicces, mert voltaképpen én is!

Mi? Miket beszélek?

adelinedarling: azaz nem. én egy házibuliban vagyok

adelinedarling: minden bűzlik a piától és a fűtől és te jutottál az eszembe :)

Egész büszke voltam magamra, mert mázlimra az állapotom nem hatott ki nagyon a helyesírásomra, viszont azt nem gondoltam volna, hogy a fogalmazásomra igen és sikeresen félreérti.

louist91: Ez nem túl hízelgő ...

adelinedarling: nem, mármint nem ezekről csak nagyon hiányzol

Csak bámultam a képernyőt a szokásos „Typing..." feliratra várva, de az nem jelent meg a képernyő alján. Megsértődött. Micsoda férfi!
Néhány kósza könnycsepp jelent meg a szemem sarkában, de én fölfelé nézve, nagyokat pislogva megpróbáltam felszárítani azokat. Nem azért sminkeltem, hogy az, az érzékenységem és Louis flegmázása miatt tönkremenjen. Nem értettem, miért teszi ezt velem, hisz tudta, milyen érzéseket képes kiváltani belőlem, szóval miért nem figyelt rájuk? Mi okból nem vigyázott a szívemre? Nem vágytam másra csak a figyelmére. A törődésére. A karjaira, miket szorosan körém fon, a teste melegére. Olyan sokat kértem? Valójában lehet. Mi több, Louis-nak igaza volt. Határozottan telhetetlen voltam. Mégsem akartam semmi mást még annyira, mint őt magát ott, abban a pillanatban.
Ettől most biztos azt gondoljátok, Louis mekkora egy seggfej, amiért játszadozik egy védtelen tinilány lelkivilágával, de hogy őszinte legyek... ha jobban megnézzük a mi Tomlinson-unk messze nem volt akkora fuckboy, mint amekkorának a média beállította. És tudjátok, hogy miért? Azért, mert amint felszívtam még egy utcát és a keserű ketamin végigfolyt a torkomon, amint letüdőztem a cigit és a nikotin szétáradt az ereimben, hiszitek vagy sem, a telefonom képernyőjére pillantva nem láttam mást, csak hogy egy bizonyos magánszemély hívást kezdeményez felém. - Csak nem? - gondoltam magamban, amolyan önelégült mosolyra húzva a számat, majd miután egy utolsót beleszívtam a cigimbe, elnyomtam a betonon és elhajítottam.
Most bizonyára arra vagytok kíváncsiak, mégis mi történt azután, igaz? Hogy fölvettem-e a telefont és elmondtam-e Louis-nak mennyire hiányzott és, hogy könyörögtem-e neki, hogy sose hagyjon el?
Nos, nem. Képtelen voltam felfogni a szituáció súlyát. Mindenekfelett ott volt az, hogy mi van, ha nem ő az? Elmondhatatlan csalódottságot éreztem volna, ha fogadom a hívást és egy Vodafone-os robothang szól bele, miszerint már megint átléptem a mobilnet keretemet. Az is eszembe jutott, hogy ez csak egy prank call és azért hív fel valaki, hogy „pizzát rendeljen". Végül is tudjátok mi lett ennek a rögeszmés túlgondolásnak a vége? Hogy elszalasztottam. A pillanat elillant, ami abban nyilvánult meg, hogy a személy, a „vonal" túlsó végén letette. Soha többé nem fogom megtudni, hogy ki volt és, hogy mi lett volna, ha... - feltételeztem. Kifutottam az időből a szomorúság pedig pillanatokon belül úrrá lett rajtam. Hirtelen mindennél biztosabb voltam abban, hogy az előbb Louis hívott és persze abban is, hogy az, ami az előbb történt, soha nem fog újra megismétlődni. Lou nem fog hívni többé.
„Unknown Caller". A felirat, mint valami vészjelző, úgy jelent meg a képernyőn, testem pedig, mintha csak szerotoninboost-ot kapott volna, megrázkódott az örömtől. Ezúttal nem agyaltam azon, vajon kinek a hangja fogad majd, ha fölveszem a telefont, egyszerűen csak megtettem. Ó, ha tudnátok, milyen jó döntés volt.

***
szerettem is ezt a részt írni, meg nem is, de úgy voltam vele, hogy nem variálom túl, felrakom nektek így és megnézem, mi lesz a visszhang. :) kérlek adjatok valami visszajelzést! köszönöm nektek, akik itt vagytok és kitartást a jövő héthez, szerda-csütörtök környékén hozom a folytatást! :)
/louis' little shit/


Hi love ! ➳ l.t. ff.Where stories live. Discover now