Hi love ! ➳ l.t. ff.

11

A napok csak teltek és múltak, úgy tűnt, a nappalok pillanatok alatt fordulnak át éjszakákba és az éjszakák nappalokba. Olyan volt, mintha az idő el akarna rohanni a fejünk felett, mi pedig mind próbálnánk utolérni azt és persze önmagunkat. Talán azért is tűnt úgy, hogy gyorsan telnek a napok, mert végre kezdett minden a helyére kerülni az életemben. Igaz, a végigbeszélgetett éjszakáknak volt néhány hátulütője is, mint például, hogy egyre gyakrabban késtem el az iskolából, sokkal fáradékonyabb voltam napközben és igen, valamelyest a jegyeim is romlottak. Hazudnék, ha azt mondanám, érdekelt. Hogy is érdekelt volna, mikor szinte minden nap beszéltem Lou-val. Úgy éreztem, kis ár ez azért a mázliért, ami engem ért abban az időben.
Egy szerdai este olyan fél tíz magasságában épp a teámat szürcsöltem az ebédlőasztalnál ülve (miközben persze azt vártam, hogy őnagysága válaszolni méltóztasson), anya egyszer csak leült mellém és megszólalsz:
- Te kivel beszélsz ennyit mostanában? – kérdése meglepett, hirtelen nem is tudtam, hogy reagáljak rá, de végül csak megvontam a vállam és belekortyoltam a már szinte langyos italomba. – Csak nem Lewis írt végre vissza? – ajkait vigyorra húzta, arckifejezése szórakozott volt, viszont én majd' megfulladtam a köhögéstől, mert félrenyeltem a teámat. A telefonom képernyőjére pillantottam, aminek az alján hirtelen megjelent a „Typing..." felirat, jelezve, hogy Louis épp a választ pötyögi, én pedig igyekeztem rendezni vonásaimat.
- Louis a neve, anya. – pillantottam fel rá.
- Louis, persze, bocs. – motyogta az utolsó szót, majd felállva kicsit megigazította magán a köntösét és a konyhapulthoz sétált, mint aki elfelejtette előző kérdését. Egy ideig furán néztem rá, majd úgy véltem, jobb gyorsan lépni, mielőtt még eszébe jutok, így csak fölpattantam a székről és elmotyogva egy „jó éjszakát-ot" a szobám felé vettem az irányt.
Épphogy becsuktam magam mögött az ajtót, Louis üzenete már érkezett is:

                                                Today, 9:49 p.m.

louist91: Végre !!

louist91: Azt hittem , már sosem írsz !

Elmosolyodtam, mert úgy mondta, mintha egész nap, csak azt várta volna, hogy végre este legyen és beszélhessünk.

adelinedarling: :D

adelinedarling: Tudod, ha úgy érzed, néha kezdeményezhetsz te is...

Utaltam finoman arra, hogy nem kell mindig megvárnia, hogy én írjak, ami az utóbbi időben szokásává vált.

louist91: Oh ..

louist91: Nem , hagylak érvényesülni !

louist91: Úgy vagyok vele , hogy ha hiányzom , úgy is biztos írni fogsz :D

Mindig hiányzol...

adelinedarling: nem, valójában nem írok mindig, amikor hiányzol.

adelinedarling: az, hogy nekem te teszed ki az életem és képes vagyok rád figyelni napi 24-ben, még nem azt jelenti, hogy ez fordítva is igaz.

Leláttamozta, de hosszú másodpercekig nem kezdett el pötyögni. Olyan volt, mintha értelmezné mondatomat, mintha idő kellene neki, hogy felfogja. Úgy tűnt, nem tud mit reagálni erre, szóval csak folytattam:

adelinedarling: biztos nagyon elfoglalt vagy az album miatt

adelinedarling: dalírás, klipforgatás, promó...

adelinedarling: nem akarlak zavarni és az agyadra menni.

louist91: Micsoda rémes kifogás ...