Hi love ! ➳ l.t. ff.

32

A hideg szellő hirtelen kapott bele a hajamba, mikor leszálltam a Rainfordból Manchesterbe érkező gyorsvonatról délután, olyan három és négy óra között. A táskámmal a hátamon, airpods-val a fülemben, kezemben a telefonomat szorongatva néztem körül az állomáson. Nem akkor jártam először Manchesterben, de aznap olyan érzésem volt, mintha teljesen ismeretlen környéken lennék. Talán az izgalom tette vagy talán annak ténye, hogy mikor legutóbb azon a helyen jártam, kb. 10 éves lehettem. A nagyimmal szálltunk át itt egy kirándulás alkalmával. Szegényt azóta már eltemettük.
A telefonomon megnyitottam az Apple Térképet, ahová már be volt másolva a hotel címe, így meglehetősen könnyű dolgom volt. Gyakran elgondolkodom azon, mennyivel egyszerűbb az emberek dolga mióta feltalálták a GPS-t. Nekem, akinek a tájékozódási képessége egyenlő a nullával nagy segítség volt ez. A térkép szerint, a hotel kevesebb, mint egy mérföldnyire volt tőlem és mivel ugyan annyi időt írt a gyaloglásra, mintha metróval mennék, az előbbit választottam. Nem volt rossz idő aznap, 15 perc séta pedig nem bizonyult túl nagy árnak azért, hogy végre találkozhatok Vele.

***

A hotelhez érve körülnéztem, ami azt illeti elég előkelő helyen volt. A közvetlen szomszédságában a Royale színház és egy irtó nívós fogászati klinika épülete helyezkedett el. A nap is kisütött addigra, az utcán pedig annak ellenére, hogy négy óra múlt, alig volt ember.
A szálloda épülete hatalmas barna kőtéglákból állt, látszott rajta, hogy egy régebbi korban épült, mégis szépen fel volt újítva. A bejárathoz érve egy egyenruhás portás mosolygott rám.
- Isten hozta! - mondta, amint beléptem a hallba. A hely tágas volt, a mennyezetről egy hatalmas meleg fényű csillár lógott, a dekorként szolgáló antik vázák az asztalon pedig nevetségesen drágának tűntek. Nem igazán éreztem oda valónak magam. Túl átlagosan voltam öltözve egy ilyen helyhez.
Egy nyeléssel úrrá lettem szorongásomon és bizonytalanul a recepcióhoz sétáltam.
- Üdvözlom! Miben segíthetek? - érdeklődött egy fiatal, kb. a húszas éveiben járó, szőke nő.
- Szép napot! Adeline Darling néven van szobafoglalásom. - mondtam, amint megleltem hangomat.
- Máris nézem. - mosolygott és még csak személyit sem kért. - Kérem, addig legyen kedves kitölteni ezt a lapot az adataival. - azzal elém tolt egy papírt, meg egy tollat.
- Rendben. - reméltem, hogy Louis nem szúrt el semmit a foglalás kapcsán, mert a szituáció már önmagában is épp elég kínos volt. Többek között a nevemre, a címemre, meg a személyi számomra voltak kíváncsiak. Épphogy aláírtam mindent, a recepciós hölgy megszólalt:
- Adeline Darling, meg is van! A 74-es lakosztály az öné. - lakosztály?! - fogalmam sincs miért lepett ez meg annyira, számíthattam volna rá, hogy Louis nem egy sima hotelszobát fog kivenni. - A lakosztályhoz terasz is tartozik, az óhaja szerint. - csúsztatta elém a kártyákat, amik feltételeztem a szoba, akarom mondani lakosztály ajtaját nyitját. - Az étkeztetésről, a wellness és gym használatról, illetve kicsekkolásról szóló információkat itt találja. - nyújtott át nekem egy brosúrát, amit én átvettem a kártyákkal együtt. - A lakosztályát pedig Bernard fogja megmutatni Önnek.
- Köszönöm. - mosolyogtam, miközben az egyenruhás hordárra pillantottam, aki idő közben megjelent mellettem.
- Erre tessék!

***

Táskámat a komód mellé hajítottam, ledobtam magam a fekete bőrkanapéra és fölvágtam a lábam a dohányzóasztalra. Elégedett voltam. A látvánnyal, de magammal is - Ideértem anélkül, hogy eltévedtem volna, átvettem a szobát, mintha nem most csináltam volna ilyet életemben először és még csak el sem estem idefele jövet a folyosón. Mintha kész felnőtt lennék.
A lakosztály nagy volt, túl nagy két főre, főleg egyetlen éjszakára. Mindenen a bézs, a szürke és a fekete árnyalatai uralkodtak. Imádtam. Farzsebemből előhalásztam a telefonomat és rácsatlakoztam a WiFi-re. Rögtön felmentem Instára, hogy írjak Louis-nak, mert még odafelé menet a vonaton a lelkemre kötötte, hogy szóljak neki, ha sikeresen átvettem a szobát.

                                       Today 4:21 p.m.

adelinedarling: ideértem!

adelinedarling: 74-esbe gyere :)

Míg vártam válaszát, úgy döntöttem körülnézek. Bekukkantottam a hálószobába, aminek közepén egy hatalmas franciaágy pihent, makulátlanul bevetve, szemben egy íróasztallal. Feltételeztem gondoltak a sok üzletemberre és politikusra, akik itt szállnak meg egy-egy útjuk során. Az ablakok itt is padlótól-mennyezetig értek, akárcsak a nappaliban, és a szőnyeg... Még zoknival tapintva is a puhább volt, amire valaha léptem. Libabőrös lettem már a gondolattól is, hogy ő és én együtt fogunk aludni ebben a szobában, alig néhány óra múlva.
Ezután az utam a fürdőszobába vezetett. Odabent márvány (vagy olyan hatású) kőlap és egy hatalmas zuhanyzó fogadott. A csempe színe szürke volt, a mosdó pedig akkora, hogy amellett két ember is kényelmesen el tudott volna készülni. Belenéztem a tükörbe és konkrétan megijedtem a látványtól: a hajam szanaszét állt, a sminkem elkenődött és nem voltam benne biztos, hogy a pólómon nem a reggeli fogkrém maradványát látom. Te jó ég, így semmiképp sem láthat!
Újrasminkeltem, a hajamba lágy hullámokat sütöttem a hajvasalómmal, a pólómból pedig sikeresen kiszedtem a fogkrémet egy szivacs segítségével, amit a lakosztály konyharészében találtam az egyik szekrényben. A fülem mögé parfümöt fújtam, nem túl tolakodón épp csak, hogy jó illatom legyen. Így mindjárt más - simítottam hajam a fülem mögé az egyik oldalt.
Közben láttam, hogy Louis visszaírt nekem.

louist91: Király !

louist91: Minden rendben ment a becsekkolásnál?

adelinedarling: aha, magam is meglepődtem rajta mennyire :D

louist91: Haha miért?

adelinedarling: csak ismerem a szerencsém...

adelinedarling: te mikor érkezel?

louist91: A Wase szerint 17:30 körül .

louist91: Leeds magasságában nagy volt a forgalom , ezért megcsúsztam kicsit , de érkezem , ahogy tudok babe

Elmosolyodtam üzenetét olvasván - Siet hozzám. Csakis hozzám.

adelinedarling: már alig várom! <3

Louis beszívezte az üzenetemet, de nem írt rá semmit, amit kivételesen nem is bántam, mivel tudtam, hogy épp a volán mögött ül. Közben ránéztem az órára és csalódottan konstatáltam magamban, hogy fél hatig még háromnegyed óra volt. Azon gondolkodtam, mivel köthetném le magam addig. Egy ideig a telefonomat nyomkodtam, majd olyan öt óra magasságában úgy döntöttem, felfedezőútra indulok a hotelben, hisz úgy hittem, van még fél órám.

***

Pontosan 17:29-et mutatott a telefonom képernyője, mikor befordultam a folyosóra, ahol a lakosztályunk volt. Siettem, hogy még Louis előtt visszaérjek, de a hotel akkora volt, hogy kétszer is eltévedtem benne, így a végén útbaigazítást kellett kérnem egy ott dolgozó takarítónőtől. Az ajtóhoz érve az érzékelőhöz érintettem a kártyát, majd lenyomva a kilincset beléptem a szobába. Már a küszöbön megcsapott a tompa férfiparfüm, amit hirtelen nem tudtam hova tenni. Ledermedtem. Épp csak annyira voltam képes, hogy becsukjam magam mögött az ajtót. Az előszobában megpillantottam egy kék farmerkabátot a fogason, alatta pedig egy fekete Adidas Ozweego-t hanyagul lerúgva. Az a kabát nem az enyém volt, ahogy a cipő sem. Hogy is lehetett volna, mikor szemmel láthatóan férfi méret volt mindkettő. A fürdőből halk vízcsobogás hallatszott, így feltételeztem valaki épp zuhanyozik. Nyeltem egyet - Ez nem lehet igaz! Levettem a cipőmet és lassan a nappaliba sétáltam. A lábamon alig álltam, remegtem, mint a nyárfalevél. A fotelben megpillantottam egy fekete North Face hátizsákot, a komódnak támasztva pedig egy gitárt a tokjában - Ugye, nem? A kanapé karfáján levetett ruhák pihentek, a dohányzóasztalon pedig egy Stone Island baseball sapka, egy iPhone, egy fekete bőrpénztárca és egy slusszkulcs volt otthagyva. Beletelt pár másodpercbe, míg felfogtam, mi történik: Itt van. Louis itt van.

***
ezzel a résszel kívánok nektek kellemes ünnepeket és persze, boldog születésnapot louis (bocsi, hogy itt lett vége)! <33
/louis' little shit/