Hi love ! ➳ l.t. ff.

29

A kis virtuális együttlétünk után még kb. egy órát beszéltünk Louis-val, azután olyan hajnali kettő magasságában letettük a telefont. Neki is mennie kellett, mert korán indult reggel a reptérre, nekem pedig elméletben másnap sulim lett volna. Gyakorlatilag erősen fontolóra vettem, hogy inkább ellógok és elmegyek vásárolni, mert rám jött a „nincs egy göncöm se, amiben elmehetnék találkozni vele"-szindróma. Bár nem beszéltünk meg semmi konkrétat, de Lou azt mondta időben tájékoztat majd Manchesterről, én pedig bíztam benne, hogy valóban összehozza ezt nekünk. A telefonban elég elszántnak tűnt a randinkkal kapcsolatban, már ha ezt az egészet annak lehetett nevezni... Valójában, csak egy légyottról volt szó meg, hogy együtt alszunk, ez pedig első randinak kellően meredeknek tűnt nekem, mondjon bárki bármit... Persze nyilvánvaló volt, hogy nem mutatkozhatunk publikusan, Louis az egész UK-ben ismert volt, így teljességgel ki volt zárva az éttermezés, a mozizás vagy egy séta a parkban. Annyira izgatott voltam, hogy még hosszú órákig képtelen voltam elaludni, folyamatosan rajta kattogtam és azon, ami történik köztünk. Egyrészről imádtam ezt a titkos életet, amit éltünk már egy ideje, másrészről viszont ott volt a fejemben annak gondolata is, hogy valószínűleg csak megdugni akar. Ez tűnt az egyetlen logikus verziónak és bár többet akartam, tudtam, hogy be kell érnem ennyivel, ha az élete része akarok lenni valamilyen formában. Meg akartam adni neki minden tőlem telhetőt. Neki akartam adni magam.

***

Másnap reggel az ébresztőm hangjára keltem pontban fél nyolckor és mivel vagy másfél percig nem találtam az ágy másik végéből szóló telefonomat, kellően felébredtem ahhoz, hogy ne tudjak visszaaludni, így aztán mégis a suli mellett döntöttem. Amúgy is rossz ötletnek tűnt bemenni St Helens-be vásárolni, mivel kinézve az ablakon, rá kellet jönnöm, hogy szakad az eső. Igazság szerint, semmi kedvem elsétálni az állomásig, elázni, aztán úgy mászkálni egész nap...
A telefonomat töltőre dugtam, kidörzsöltem a csipát a szememből, aztán elkezdtem készülődni. A konyhába érve sürgősen csináltam magamnak egy teát (nyilván Yorkshire Tea-t ittam, mint Lou) és összedobtam egy kis zabkását, amit elvinni terveztem. A fürdőben fogat és arcot mostam, majd a fényvédőzés után, egy kis korrektor, bronzosító és szemöldök gél segítségével valami elfogadható kinézetet varázsoltam magamnak. Nyilván látszott rajtam, hogy keveset aludtam, de nem volt mit tenni... Valójában túlságosan jól éreztem magam előző este Lou-val ahhoz, hogy emiatt sajnálkozzak. A szobámba érve kivágtam a szekrényem ajtaját és kirángattam belőle az aznapi outfit-emet, ami egy fekete mom jeans volt, egy sima, fehér, oversized pólóval, meg a kedvenc, vintage hatást keltő, „susogós" Adidas kardigánom. A lábamra fehér zoknit húztam, majd az órára pillantva konstatáltam, hogy alig hét percem van fél kilencig, így tartottam tőle, hogy le fogom késni a buszt. Lehúztam fekete iPhone-omat a töltőről, majd felkapva a táskámat anélkül, hogy átpakoltam volna aszerint, hogy mire van szükségem aznap, a konyhába rohantam. Egyszerre lehúztam a teámat, ami már szerencsére nem volt forró, így nem égette végig a nyelőcsövemet, azután a zabkásám műanyag dobozára tetőt pattintottam, majd bevágva a táskámba az előtérbe siettem. A lábamra kaptam az első cipőt, ami a kezem ügyébe került, ami egy bézs Adidas Ozweego volt. Idő közben eszembe jutott, hogy talán nem a legszerencsésebb ilyen világos cipőben elindulni, miközben odakint valószínűleg kurva nagy sár van, de már nem volt időm átcserélni. Beriasztottam, bezártam magam mögött a bejárati ajtót és eszeveszett tempóban futni kezdetem, remélve, hogy a buszom nem hagy ott engem. Valahogy nem volt kedvem kora reggel, szakadó esőben húsz percet sétálni és épphogy beesni kezdésre...

***

Unottan forgattam a tollamat az ujjaim között, miközben hintáztam a széken a leghátsó padsorban a második óra kellős közepén. Egyébként a buszomat reggel legnagyobb szerencsémre elértem, bár kézzel-lábbal kellett integetnem a sofőrnek, hogy úton vagyok, csak várjon meg.
Épp fizika volt és a rádióhullámok volt a téma, ami nem meglepő módon cseppet sem keltette fel az érdeklődésemet. Ki nem állhattam az egészet, de nem volt mit tenni, be kellett járni rá, ha nem akart az ember osztályozóvizsgát tenni év végén. Már csak az hiányzott volna nekem, az érettségi mellé... Eleve az is itt volt a nyakamon. Meg-re pillantottam, aki épp hosszú műkörmeit reszelte, miközben fél füllel zenét hallgatott az AirPods-án és a rágóját rágta. Szóval mindent összevetve elég hatékony fizikatanulás zajlott éppen, mit ne mondjak. Egyszer csak éreztem, ahogy megrezzen a zsebemben a telefonom, így a pad alatt előhalásztam azt.
Az képernyőn megjelent Louis felhasználóneve egy Instagram értesítés formájában jelezve, hogy írt nekem valamit, amin szélesen elvigyorodtam. Nem volt kérdés, hogy megnyitom-e. Az előző esti telefonálásunk után, alig vártam, hogy beszélhessek vele. Feloldva a telómat rögtön a DM-ekhez mentem és rányomtam a legfelső üzenetre, ami természetesen az övé volt.

                                                 Today 9:25 a.m.

louist91: Reggelt , édes !

louist91: Hogy aludtál ?

Még kérdezi? – szerintem összvissz három óra alvással funkcionáltam aznap. Azért az az „édes" jól esett, meg kell hagyni.

adelinedarling: jó reggelt :)

adelinedarling: nem eleget, hála neked...

Válaszomat azonnal leláttamozta, majd pötyögni kezdett, ami megmosolyogtatott.

louist91: Haha

louist91: Ne is mondd

louist91: Fogalmad sincs , milyen bűntudatom volt tegnap este , miközben „megdugtalak" tudván , hogy milyen késő van , neked pedig másnap iskola ...

Ezt olvasva hirtelen félrenyeltem a saját nyálamat és hangosan köhögni kezdtem, mire a fél osztály és Mr. Baker is felém fordult.
- Jól vagyok! – tartottam föl a kezem, mikor végre megtaláltam a hangom két krákogás között és belekortyoltam a vizembe, amit a pad bal felső szélén hagytam még óra elején. Mihelyst a tanár ismét magyarázni kezdett és a figyelem elterelődött rólam, visszavezettem tekintetem a telefonomra, ami idő közben lezáródott. Mint utólag kiderült, még szerencse, mert volt egy olyan érzésem, hogy valaki figyel engem. Megan felé kaptam a fejemet, aki amolyan mindentudó, szúrós tekintettel méregetett engem.
- Mi van? – bukott ki belőlem és reméltem, hogy nem látott semmi olyat, amit nem lett volna szabad neki.
- Te kivel chatelsz már hetek óta minden nap, még a suliban is? – tért rögtön a tárgyra, én meg abban a pillanatban, azt éreztem, megállt bennem az ütő. Még a víz is levert. Nyugalom, Adeline! Csak semmi hebegés-habogás. Tudsz te jobban hazudni Louis-nál – emlékeztettem magam gondolatban.
- Senkivel. – zártam rövidre és bíztam benne, hogy ezzel annyiban hagyja a dolgot, de persze nem volt akkora szerencsém.
- Aha, persze. – forgatta meg a szemét. – Észrevettem: egy ideje kibaszott furán viselkedsz, mintha minimum valami államtitkot őriznél. – mi tagadás, néha úgy is érezem magam – válaszoltam volna, de nyilván nem tettem.
- Dehogy. – tagadtam, mert nem volt más út, csak a hazugság. Nem szerezhetett róla tudomást. Sem ő, sem más. Minden áron megvédtem volna a kapcsolatunkat.
- Ms. Darling, Ms. Palmer! Lennének szívesek megosztani velünk is a diskurzus tárgyát? – hallatszott Mr. Baker mély hangja a háttérből, mire mindketten felé kaptuk a fejünket.
- Inkább nem. – feleltem szűkszavúan és ez egyszer hálás voltam, amiért rajta kaptak minket a beszélgetésen. Így legalább nem kell tovább magyarázkodnom Meg-nek.
- Akkor kérem, a szünetben folytassák a beszélgetés további részét és legyenek kedvesek ide figyelni. – Megan elhúzta a száját, én viszont egyetértően bólintottam egyet. A barátnőmre pillantottam, aki bosszús tekintettel visszanézett rám, volt egy olyan érzésem, hogy nem fogja annyiban hagyni a dolgot, de ez akkor már nem érdekelt túlzottan. Vállat rántottam, majd egy mosoly kíséretében ismét feloldottam a telefonomat és levéve a fényerőt pötyögni kezdtem Louis-nak a választ.

***
na, hát ez egy igencsak nyugis rész lett, de néha kellenek ilyenek is, nem lehet az összes olyan, mint az ezt megelőzőek. :) szeretném megköszönni a visszajelzéseiteket, amik a korábbi részhez érkeztek, nagyon jól esett az összes! remélem azért ez a fejezet is élvezhető volt, higgyétek el, már én is nagyon várom, hogy találkozzanak és olvashassátok azokat a részeket! <33 kérlek, ne felejtsetek el most se reagálni. kitartást nektek a kövi héthez és további szép estét! :)) 
/louis' little shit/