Hi love ! ➳ l.t. ff.

42

Louis letekintett rám, én közben a hátamon feküdtem a könyökömön támaszkodva és az arcát bámultam, várva, hogy mi következik. A lábaimat kissé felhúzva tartottam enyhén összezárva, amit azt hiszem, ő nem igazán nézett jó szemmel, mivel a következő pillanatban, egy gyors mozdulattal a térdemnél fogva széttárta őket, miközben hozzátette:
- Szabad lesz? - kért engedélyt, szerintem csak amolyan formalitásból, mivel mire rövid mondata végére ért, már a combjaim közt térdelt. A szemembe nézett, miközben a sarkaira engedte magát és rájuk nehezedett, majd lassan végigsimított kemény férfiasságán, amit akkorra már csak pár centi választott el forró középpontomtól. Úgy éreztem, lángolok belülről. Mint egy hirtelen jött ötlet, két karját a combjaim köré fonta és egy laza mozdulattal rántott egyet rajtuk, így a felkarom, amin egészen addig támaszkodtam kihúzódott alólam és pillanatokon belül a párnákon kötöttem ki. Nem is figyelmeztetett, de volt számomra valami észveszejtő abban, ahogy viselkedett velem. Lepillantottam magunk közé: csak ekkor vettem észre, hogy öleink egy ponton összeérnek. Ott, ahol a csiklóm és a hüvelyem összeért. Gondolataim ezerfelé száguldoztak, miközben zavartan felnéztem Louis-ra. Ugye, nem azt akarja?
- Bízol bennem? - szegezte nekem a kérdést, mielőtt még megfogalmazhattam volna az enyémet, mintha olvasott volna bennem.
- Igen. - feleltem reflexszerűen, szinte zsigerből, őszintén. Mintha ez olyan magától értetődő lett volna.
- Nem tennék semmi olyat, ami neked nem jó érzés vagy ne lenne komfortos. Nem tennék olyat, amivel veszélybe sodornálak. - biztosított és én hittem neki.
- Tudom. - a hangom remegett és halkabb már nem is lehetett volna.
- Megengeded, hogy beléd tegyem egy pillanatra? - érdeklődött az arcomat fürkészve, én pedig el akartam kapni róla a tekintetem „lányos zavaromban", de képtelen voltam. Pillantása rabul ejtett, láncra vert és nem eresztett. A tiéd vagyok, tégy amit szeretnél - ordítani akartam, világgá kürtölni - egyedül az tiéd - de helyette csak bólintottam egyet.
- Mondd ki! Hallanom kell. - hajolt hozzám közelebb, továbbra is a szemembe nézve. Hogy is tudnék neki nemet mondani, mikor így néz rám?
- Azt akarom, hogy bennem légy. - próbáltam magabiztosnak tűnni. Igazság szerint, a felszínen ezernyi kétely cikázott bennem ezzel kapcsolatban, de a szívem legmélyén tényleg ezt akartam. Bár az is lehet, hogy csak ő keltette bennem ezt az érzést, mert jól manipulált... Akkoriban ennek eshetőségével még nemigen foglalkoztam, mi több meg sem fordult a fejemben.
Louis a száját a bajsza alatt egy félmosolyra húzta és esküszöm, volt benne valami megmagyarázhatatlanul ördögi, de nem tudott érdekelni. Szívdöglesztően festett. Csak később derült ki számomra, hogy Louis a szó szoros értelmében az volt: szívdöglesztő.
- Kérésed számomra parancs. - mondta önelégült arckifejezéssel, miközben fölém hajolt, és míg bal kézzel megtámaszkodott, a jobbot a szájához emelte és benyálazta az ujjait. Közénk nyúlva hamar megtalálta síkos bejáratomat, azt hiszem, először két ujjal akart próbálkozni, de mikor számat egy halk szisszenés hagyta el, hamar rájött, hogy bizony ez nem fog ilyen könnyen menni.
- Szűkebb vagy, mint gondoltam. - motyogta, miközben végigsimított a nagyajkaim között puha ujjaival, amit én az ajkamba harapva tűrtem. - Hm... De nedvesebb is. - vigyorodott el, de számomra kissé kellemetlen volt a szituáció. Illetve inkább zavarba ejtő. - Mitől vagy ilyen nedves, édesem? - érdeklődött mindentudó hangon és én sejtettem, mit akar hallani, de eszemben se volt megadni neki ezt az örömöt.
- Tapasztalatlanság? Hormonok? Vagy lehet, csak épp peteérésem van? Ki tudja? - nyújtottam rá a nyelvemet, mire ő megforgatta a szemét. Tőled - tettem hozzá gondolatban és csak remélni mertem, hogy nem „hallja".
- Igen, már el is felejtettem, milyen szűzzel lenni. - jegyezte meg szórakozottan, miközben azt hiszem a középső ujja tompa végét a hüvelybemenetemhez illesztette.
- Bizony... Tudod, még csak tizennyolc vagyok. - húztam az agyát a korommal, de csak mert tudtam, ezzel az idegein táncolhatok. Louis nem reagált semmit, csak egy hirtelen mozdulattal belém vezette az ujját, amit legnagyobb meglepetésemre minden gond nélkül befogadtam. Egyetlen érintéssel képes volt felmérni, hogy ezt megteheti anélkül, hogy fájdalmat okozna nekem, ordított róla a gyakorlottság. Tudtam, hogy valószínűleg rengetegszer csinálta már ezt korábban és ettől egy pillanatra összeszorult a szívem. Nekem ő volt az első (ha úgy vesszük), neki viszont én ki tudja, hányadik voltam... Kételkedtem benne, hogy tudnék újat mutatni neki.
- Annál jobb érzés lesz a magamévá tenni téged. - vonta föl a szemöldökét, miközben pumpált rajtam párat az ujjával, amit én halk nyögésekkel díjaztam. Nem értettem - Eddig utálta, ha a korommal szívattam. - Szerintem készen állsz. - jelentette ki egyszer csak, kihúzva belőlem az ujját, mire az én szemeim elkerekedtek. Ennyi volt? - ennyi előjátékkal kizártnak tartottam, hogy sikerülne belém tolnia a farkát, de úgy döntöttem, nem teszem szóvá, elvégre ő volt a rutinosabb kettőnk közül.
- Ha te mondod. - motyogtam, miközben Louis megfogta merev hímtagjának tövét és párszor végigsimított vele a csiklómon. A kéj, mintha csak áramot vezettek volna belém, száguldott végig a testemen, mire fölemeltem a fejemet. Lélegzet visszafojtva néztem, amit csinál, nyögni akartam, de egy hang se jött ki a számon. Teljességgel megbabonázott a látvány.
- Lou... - ejtettem ki becenevét a számon elhaló hangon, visszaejtve fejemet a párnára, miközben szorosan lezártam szemhéjamat. Át akartam adni magam a pillanatnak, de ő ekkor megszólalt:
- Nyisd ki a szemed. - utasított, én pedig azonnal teljesítettem kérését. Bármit megtettem volna neki. Felnéztem rá hosszú szempilláim alól, mire tekintetünk összekapcsolódott és Louis száját egy halk szitkozódás hagyta el:
- A picsába, csak ne lennél ilyen kicseszett izgató. - sziszegte, miközben belém pozícionálta magát, de pillantását egy másodpercre se vette le rólam, egyenesen a szemembe nézett. - Őszintén remélem, hogy le fogok tudni állni. - mondta, azt hiszem sokkal inkább magának, mintsem nekem és - számomra a mai napig érthetetlen oknál fogva - én egy pillanatra sem bizonytalanodtam el e mondat hallatán. A bizalmam benne ezen a ponton sziklaszilárd volt. Fogalmam sem volt, hogyan érte el ezt nálam. Egyszerűen csak tudtam, hogy minden rendben lesz és Louis kézben tartja a dolgokat.
Lassan befelé kezdett nyomulni, mire az én szemeim elkerekedtek, az ő pupillái pedig összeszűkültek. Nem ütközött semennyi ellenállásba, a paradicsom kapui nyitva álltak előtte és testem úgy fogadta be őt, mint a mennyország az önzetlent vagy mint a pokol a tékozlót. Egyébként azelőtt sosem tartottam magam vallásosnak, akkor ott mégis elbizonytalanodtam: talán magával Istennel van dolgom. Ha nem épp az ördöggel...
- Istenem, milyen forró és szűk vagy. - préselte ki a hangot ajkain, én pedig nem bírtam ki, egyszer csak elnevettem magam. Úgy tűnik, hirtelen Louis is hívő lett... - Ne nevess, már így is épp eléggé szorítasz, és nem akarok véletlen beléd élvezni. - nyögte, utalva arra, hogy a nevetéstől izmaim csak még jobban összerándulnak odalent. Azt hiszem, ekkor kb. úgy félig lehetett bennem.
- Oké bocsi, befejeztem. - kuncogtam, amin végül Louis is elnevette magát és homlokát az enyémnek döntve nyomott a számra egy csókot. Jobb kezével lágyan megcirógatta az arcomat, miközben rám mosolygott.
- Kicsinál, hogy nem maradhatok benned. - suttogta a szemeimbe nézve. Valójában miért is nem?
- Felőlem bennem maradhatsz. - rántottam vállat, bár ez a dolog részemről cseppet sem volt átgondolt. De, hogy is tudtam volna józanul gondolkodni, mikor a férfi, akiről egész idő alatt álmodoztam, épp kitöltött engem.
- Gondolom, felőled aztán beléd is élvezhetnék. - forgatta rám a szemét. Parancsolsz?!
- Hát annak azért nem örülnék, de ha ez lenne minden vágyad, valószínűleg nem tiltakoznék túlzottan. - vallottam be őszintén. Itt helye nem volt hazugságnak.
- Kit akarsz becsapni? Lefogadom, a szíved mélyén örülnél egy kis hasonlásnak belőlem. - vigyorgott, a szívem pedig kétségtelenül egyetértett vele. Ezt onnan tudtam, hogy hirtelen kihagyott egy ütemet. Egy kisfiú? Ragyogóan kék szemekkel, dús, bozontos hajkoronával, a kis pisze orrával és Louis angyali mosolyával? Azokkal a páratlan vonásokkal, amiket úgy szeretek?
- Na jó, Tomlinson, most gyere ki belőlem. - motyogtam, de azt hiszem arckifejezésem árulkodóbb volt a kelleténél, legalábbis Louis mindentudó mosolya erre engedett következtetni. Akkor realizáltam életemben úgy igazán először, hogy nem volt titkom előtte. Ismert, akár a tenyerét. Már azelőtt ismert, hogy akár egy szót is beszélt volna velem. Én meg még hónapok után is azt fejtegettem, hogy egyáltalán mi célja van velem... Nem volt ebben a játékban semmi sem fair, de nem számított, hisz ott voltam vele. És igazság szerint, akkoriban ez volt minden, ami érdekelt.
- Tudtam. - azzal a lendülettel pedig bicepszből felnyomta magát és szép lassan kihúzódott belőlem.

***
huh, hát ez egy meglehetősen meleg rész lett! megmondom az igazat, megszenvedtem vele, de összességében elégedett vagyok az eredménnyel és remélem, hogy ti is! :) egyébként számítottatok rá, hogy lesz valami ilyen jellegű dolog köztük rögtön az első találkozásnál vagy azt hittétek, tovább húzom a dolgot? gondolom, azért azt is kinéztétek belőlem azután, hogy eleve a találkozást is ilyen sokáig húztam... :D köszönöm, ha valamilyen módon a tudtomra adjátok a véleményeteket! <3
/louis' little shit/