Hi love ! ➳ l.t. ff.

55

Olyan este nyolc magasságában már mindketten a hasunkat fogva, kajakómásan hevertünk a kanapén, miközben a háttérben egy random Black Mirror rész ment.
- Annyira tele vagyok... - nyögtem fel, miközben kinyújtottam a lábamat, ezzel felvéve egy kényelmesebb pozíciót.
- Biztos vagy benne, hogy nem fér már beléd semmi más? - érdeklődött játékos hangnemben Louis, mire grimaszolva felé sandítottam. Tényleg azt hiszi, hogy vicces? - na jó, kit akarok becsapni, az volt, de ezt a világért sem éreztettem volna vele.
- Fárasztó vagy. - forgattam szemet, míg ő kivett egy szál cigarettát a dohányzóasztalon pihenő fehér papírdobozból. Felvonta a szemöldökét válaszomon, miközben a szájába vette a cigijét és rágyújtott, majd végigsimított homlokára simult tincsein, hogy azok ne lógjanak a szemébe. Beleszívott egyet, letüdőzte, majd lassan kifújta a füstöt. Elnyílt ajkakkal figyeltem minden mozdulatát és ebben a pillanatban tudtam, mondhatok én bármit, ha más nem is, az arckifejezésem biztosan elárulja, mennyire odáig vagyok érte.
- De te szereted, amikor fárasztalak. - mondta ki a nyilvánvalót, én pedig képtelen lettem volna ezt letagadni, szóval feladtam és inkább belementem a játékba.
- A számon keresztül biztos nem. - jelentettem ki, mire a homlokát kezdte ráncolni. Tudtam, hogy nem érti, így helyesbítettem. - A számon keresztül biztosan nem fér már belém semmi. - ingattam a fejem, miközben a lehető legkomolyabb hangnemben beszéltem, amit meg bírtam ütni. Mikor Louis felfogta mindez mit is jelent, szemei elkerekedtek és köhögni kezdett, mintha félrenyelt volna. A füst egyszerre jött ki az orrán és a száján, nekem pedig a szám elé kellett kapnom a kezem, hogy ne nevessem el magam a szituáción.
- Jézusom, Adeline! - nyögte ki, amint szóhoz jutott, mire én felvontam a szemöldököm.
- Mi az? Csak te mondhatsz ilyeneket? Alábecsülsz engem, Tomlinson. Nem erre a válaszra számítottál, igaz? - mosolyogtam rá és ekkor feltűnt, hogy kezdek feloldódni a társaságában. Tetszett ez az önmagam, szerettem volna vele gyakrabban „találkozni".
- Őszintén szólva nem, reméltem, hogy sikerül zavarba hoznom téged. - ezt hallva felnevettem, ő pedig torkot köszörült.
- Miért? - érdeklődtem. Miért lenne ez célja?
- Nem tudom. - rántott vállat. - Kimondottan aranyosnak talállak olyankor. - ezt hallva lesütöttem a szememet és elmosolyodtam. Zavarba hozott - A picsába!
- Erről van szó! - kuncogott és az állam alá nyúlt, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
- Egyszer „ki fogom nőni". Csak hozzá kell szoknom, hogy ilyeneket mondasz. - feleltem, miközben tekintetemet mélyen az övébe fúrtam és a fejembe vettem, hogy még véletlenül sem adom meg neki azt az örömöt, hogy én szakítom meg a szemkontaktust.
- Tudom, de addig is kiélvezem a reakciódat. - mosolyodott el félszegen, ajkaimra egy lágy csókot hintve.
- Csak erre vagyok jó neked, mi? Élvezkedni rajtam. - csúszott ki a számon, ami először az eszembe jutott, de rögtön meg is bántam, amint láttam Lou-t elkomorodni válaszomon. - Nem úgy értettem. - szabadkoztam kétségbeesetten, arckifejezését fürkészve. Mintha fájdalom suhant volna át az arcán. A fejét kezdte csóválni és elkapta a tekintetét rólam. Nyertem - konstatáltam magamban. Ő vetett véget a szemkontaktusnak köztünk. De mégis milyen áron, Adeline? Milyen áron? - megdörzsölte az állát, én pedig tudtam, hogy megbántottam. Láttam rajta.
- Hogy jut ilyesmi az eszedbe? - kérdezte hitetlenkedve és felpattant a kanapéról, jó nagyot szívva a cigijéből.
- Nem tudom. - nyeltem egyet és tekintetemmel összekulcsolt ujjaimat kezdtem pásztázni az ölemben. Az egész egy baromság volt, az önvédelmi mechanizmusom része, csak magamat óvtam a csalódástól, de hirtelen mindez értelmét vesztette, mikor rájöttem, hogy ezzel rossz érzést keltettem benne.
- Szabaddá tettem magam miattad a hétvégére, ma délután meetingem lett volna a turné menedzseremmel, de áttetettem, szartam az egészbe, az új album ott rohad a nyakamon, de én nem mentem stúdiózni és tudod miért, Adeline? Mert veled akartam lenni! Nem egy éjszakát, nem egy fél napot, hanem amennyit csak az időm és a munkám engedni. Leszerveztem ezt az egészet magunknak, foglaltam szobát, fizettem a fuvarodat, és itt most nem a pénzről van szó, félre ne érts! Kinyalom a segged és te komolyan képes vagy azt feltételezni rólam, hogy csak megdugni akarlak?! - kérdezte kikelve magából, az én szemeimet pedig elkezdték marni a könnyek - Hogy mondhattam ezt? - Hozzáteszem, ha csak ez lenne a célom, már rég megtettem volna.
- Annyira sajnálom. - suttogtam és rá se mertem nézni. Hihetetlenül szégyelltem magam, hisz tudtam, hogy igaza van.
- Ja, én is. - nyögte ki. - Sajnálom, hogy ennyit törtem ezen magam. - a szívem majd belesajdult ebbe a mondatába. A tenyerembe temettem a kezemet és utat engedtem a könnyeimnek. El kell tűnnöm innen - nem akartam a szeme előtt lenni. Felpattantam a kanapéról és a fürdő felé vettem az irányt, elhaladva mellette. - Drágám... - szólt utánam elhaló hangon és felém mozdult, de én gyorsabb voltam, így nem tudta elkapni a karom. Besiettem a fürdőszobába, magamra zártam az ajtót és neki döntve a homlokomat felzokogtam. Bántottam őt - és utáltam magam miatta. Megtettem az egyetlen dolgot, amit sosem akartam: fájdalmat okozni neki. Leültem a fürdő hideg kövére, miközben megtöröltem könnyes szemeimet. Most biztosan ki nem állhat! Minden oka megvan rá, kibaszott nagy seggfej vagy! Próbál neked megfelelni és közben az élet minden területén jól teljesíteni és te így hálálod meg? Meg sem érdemled, hogy itt legyél vele! - önostorozásomból egy hangos kopogás zökkentett ki a fürdő kemény faajtaján.
- Babe! Ne haragudj, nem gondoltam komolyan. - Louis rányomott a kilincsre, én pedig felkaptam a fejemet. - Kérlek, nyisd ki az ajtót és beszéljük meg! - hangszíne lágy volt, teljesen az ellentéte annak, mint amit korábban megütött velem szemben. Talán mégsem utál annyira? Felálltam és belenéztem a tükörbe. Szemeim enyhén meg voltak duzzadva a sírástól, az arcom pedig piros volt, akár a paradicsom. - Adeline... - nem akartam, hogy így lásson, de nem akartam tovább távol maradni tőle sem. Felsóhajtottam, majd elfordítottam a kulcsot a zárban és kinyitottam az ajtót. Louis felém kapta a fejét és nem voltam benne biztos, de mintha az ő tekintete is könnyes lett volna.
- Gyere ide! - súgta, miközben az ölelésébe vont, én pedig karjai közt ismét sírni kezdtem.
- Teljesen igazad van! Meg sem érdemellek. - nyüszítettem a pólója anyagába fúrva az arcomat, míg ő a fejemet kezdte simogatni.
- Dehogy van igazam, kincs... Hogy ne érdemelnél meg? - kérdezte a fejét rázva, próbálva nyugtatni engem.
- Nem akartalak megbántani. - szabadkoztam. - Jobbat érdemelsz nálam. - erről meg voltam győződve, már az első pillanattól kezdve és ezzel be is bizonyítottam. Nem csak magamnak, de neki is. Akkor legalábbis ezt gondoltam.
- Na jó, hagyjuk ezt a ki mit érdemel kérdéskört, gyere velem! - megfogta a kezem és visszavezetett a nappaliba, én pedig követtem a pokolból egyenesen a mennyországba. Leültünk a kanapéra, de én még mindig nem bírtam ránézni, csak lesütött szemmel ültem mellette.
- Rossz ember vagyok. - mondtam ki az akkor általam gondolt nyilvánvalót, ő pedig ekkor az arcomra simította a kezét.
- Hogy lennél már rossz ember? - érdeklődött. - Kicsim, nézz rám! - hangja szigorú volt, de mikor nem teljesítettem kérdését lágyított rajta és hozzátette: - Kérlek... - nem tehettem mást, vettem egy nagy levegőt és lassan rá emeltem a tekintetemet.
- Bántottalak. - egy könnycsepp gördült végig az arcomon, amit Lou letörölt onnan, miközben a bőrömet cirógatta.
- Ahogy én is téged. Tudod kincsem, a kapcsolatok már csak ilyenek. Az emberek néha bántják egymást, de attól még ez nem azt jelenti, hogy ne lennének fontosak egymásnak. - mélyen a szemembe nézett, miközben homlokát az enyémnek döntve rám mosolygott.
- De mi nem is vagyunk kapcsolatban. - emlékeztettem egy vonallá préselve a számat.
- Majd leszünk. - rántott vállat. Ezt hallva a szemeim elkerekedtek, de ő ezt már nem láthatta, mert közben ismét magához húzott. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ezt mondta...

***
tudom, megosztó lesz ez a kisebb konfliktus közöttük, meg az, ahogy louis reagált, de tagadhatatlanul kivágta magát a szituációból vagy csak szerintem? :D kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy mit gondoltok erről, ha van kedvetek, írjátok meg! köszönöm, hogy itt vagytok! <3
/louis' little shit/