Hi love ! ➳ l.t. ff.

47

- Igen, ezt nem kétlem. - kuncogtam. Biztosra vettem, hogy így lesz, mert Lou-t pont ilyen embernek ismertem meg. Mindenből kivágja magát. - Gondolod, már túl késő visszamenni Manchesterbe azért a levélért? - kanyarodtam vissza a korábbi témánkhoz. Hirtelen azt éreztem, mindennél nagyobb szükségem van arra az üzenetre, amit Louis saját kezűleg írt nekem.
- Tartok tőle. - felelte halkan felnevetve. - Szerintem már rég kidobta az egyik takarítónő, aki megtalálta.
- A picsába. - szitkozódtam, miközben felsóhajtottam. Azt kívántam, bár visszamehetnék az időben, hogy ezt megváltoztassam.
- Legközelebb majd igyekszem valami feltűnőbb helyre tenni. - ígérte, szívem pedig túlcsordult örömmel, mikor ismét meghallottam a „legközelebb" szót. Már alig vártam. Elképesztően hiányzott, pedig még egy nap sem telt el azóta, hogy legutóbb láttam.
- Ha lehet, ragaszd a homlokomra. - mondtam szórakozottan, de amúgy komolyan gondoltam.
- Rendben... - kuncogott és tudtam, közben épp az állát dörzsöli, mert hallottam borostáját sercegni az ujjbegyei alatt. - Na, és mesélj, hogy telt a napod? - érdeklődött, én pedig őszintén eltűnődtem rajta, hogy tudnia kell-e az igazságot, de végül úgy döntöttem, nem fogok hazudni neki.
- Hát a reggeli pánik után, hogy nem vagy ott, lekéstem a vonatot hazafelé jövet, itthon összevesztem anyával egy baromság miatt, aztán bevettem egy Frontin-t és lefeküdtem aludni. - foglaltam össze röviden a napomat.
- Hm... A világért sem akarnálak kioktatni baby, de ugye tudod, hogy a nyugtató nem éppen a legmegfelelőbb módja a problémák kezelésének. - válaszán megforgattam a szememet. Ezt pont ő mondja?
- Persze, hogy nem, a fű az, ha nem tévedek. - nyilván csak poénnak szántam és Lou rögtön vette is a lapot, ezt onnan tudtam, hogy elnevette magát.
- Nos nem, történetesen az sem. Tudom, hogy nem éppen én vagyok a leghitelesebb ember, aki drog prevenciót tarthatna neked. - biztosított, mire bólintottam egyet.
- És valóban. De ne aggódj, kézben tartom a dolgokat. - mondtam komolyan.
- Igen, az elején mind ezt mondják. - felelte és lefogadom, közben a szemét forgatta.
- Sokan még a végén is. - tudtam, hogy a függőségek nem éppen az a téma, amivel alapjáraton a legjobb ötlet lenne viccelődni, de magunk között voltunk, így meg mertem tenni.
- Min vesztetek össze amúgy anyukáddal?... Mármint, tudhatom? - érdeklődött, épp ahogy számítottam rá.
- Berágott rám, amiért nem szóltam neki, hogy lógni fogok a suliból és mert nem vettem fel neki a telefont, azt hiszem. - rántottam vállat. Őszintén, nem is tudom, melyiken akadt ki jobban...
- Ó, szóval nem csak nekem nem veszed fel, ha kereslek, ez megnyugtató! - reagált rögtön cinikus hangnemben.
- Jó, mentségemre szóljon, mindkettő esetről az Apple „Ne zavarjalak" funkciója tehet. - bújtam ki a felelősség alól. Ha valami, az nagyon ment, de senki sem törhetett pálcát a fejem felett emiatt, hisz csak tizennyolc voltam. Szinte még gyerek.
- A kifogások keresése, az látom nagyon jól megy... - hangja szórakozottságtól csengett és én imádtam annak tényét, hogy ilyen jó hangulatú beszélgetést vagyok képes folytatni vele. Igazán büszke voltam magamra emiatt.
- Mi tagadás, a legjobbtól tanultam. - feleltem, mire Lou felnevetett.
- Mindjárt gondoltam... És mit mondtál anyukádnak? Úgy értem, tudja hogy... - nem hagytam, hogy befejezze, nemes egyszerűséggel a szavába vágtam:
- Hogy tudja-e, hogy Louis Popsztár Tomlinsonnal töltöttem az éjszakát? Nos, mit gondolsz? - érdeklődtem grimaszolva.
- Nem tudom, ezért kérdezem. - motyogta és hangjából hallatszott, igencsak komolyan veszi ezt a témát.
- Nem, nem tudja. - feleltem. - Annyit mondtam neki, hogy Manchesterben voltam valakinél...
- Hm... - reakciója csupán egy hümmögés volt. Tényleg megfordult a fejében, hogy egy szót is szólok bárkinek róla? Az életem árán is megvédtem volna a titkunkat.
- Ja, és ha bárki kérdezné, a Tinderen match-eltünk, csak két évvel vagy idősebb nálam és a Manchesteri Egyetemen tanulsz szociológiát. - tettem még hozzá, mire Louis válasza pár hosszú másodperc néma csönd volt a vonal másik végéről, majd hirtelen hangos nevetésben tört ki.
- Na jó, hát ez hatalmas! Nem bírom, komolyan!... - ezen már nekem is kuncognom kellett. - Úgy tűnik, ha arra van szükség, úgy hazudsz, mint a vízfolyás. Ettől nem vagyok azért annyira nyugodt. - vallotta be, de hangja továbbra is szórakozottságáról árulkodott. Örültem, hogy képes vagyok kicsit feldobni a napját, azok után, ami a nagyijával történt.
- Ugyan, neked sose hazudnék. - hazudtam, mert nyilvánvaló volt, hogy ha az érdekeim úgy kívánnák, szemrebbenés nélkül megtenném, de persze, nem ez volt az alapvetés. Nem így terveztem nekivágni ennek a kapcsolatnak, bár tudtam, ilyesmiről akkor még szó sem volt.
- Na jó, azt majd meglátjuk. - felelte.
- Egyébként ez a te számod? - tereltem a témát, mert nem éreztem túl komfortosnak.
- Kié lenne? - kérdezett vissza. Megbízik bennem - csak erre tudtam gondolni.
- Nem tudom... Akkor elmentem. - zártam rövidre és kihangosítva őt a híváslistára nyomtam, ahol kikeresve a számát rámentem az „Új kontakt létrehozása" fülre. Csak egy „L" betűt és egy piros szívecskét kapott, nem akartam túl egyértelművé tenni, hogy kihez is tartozik a telefonszám.
- Tedd azt, és ha lehet, tegyél bele a kiválasztott személyekbe, hogy kijelezze, ha kereslek „Ne zavarjanak" módban is. - tette hozzá, mire az én szemöldököm a homlokom tetejéig szaladt.
- Persze, hogy hívogathass, amikor csak kedved tartja, mi? - forgattam meg a szememet.
- Szeretnéd te, hogy hívogassalak, ne is tagadd! - ebben viszonyt volt valami, de nyilván ezt nem szándékoztam bevallani neki.
- Majd meglátom, mit tehetek. - zártam le ennyivel, de közben már eleget is tettem kérésének, bár ezt nem kötöttem az orrára.
- Viszont, ha nem haragszol én elköszönök, mert hulla vagyok. - mondta és hallottam, amint közben ásít egyet.
- Rendben. - feleltem halkan. Igazság szerint én is fáradt voltam, feltételeztem, még tart a nyugtató hatása. Nem vágytam másra, csak hogy egy gyors zuhany után visszafeküdjek az ágyba és alhassak egy nagyot.
- Te csinálsz ma még valamit? - érdeklődött, mielőtt letette volna.
- Nem hiszem. Fürdés, alvás. - rántottam vállat.
- Hm... Nem bánnám, ha ott lennék most veled. - hangja elárulta, hogy épp mosolyog és ez engem ugyan erre késztetett. Én is nagyon szerettem volna...
- Mit csinálnánk... Mit csinálnánk, ha itt lennél? - érdeklődtem kíváncsian, mire Louis halkan felnevetett.
- Nem tudom, mit akarsz hallani, Adeline... - mondta, azt hiszem elgondolkodva. Igazság szerint nem járt az eszem semmi perverz dolgon, ennyire nem voltam felszínes, csak teszteltem őt. Azt reméltem válaszában lesz valami, amiből következtetek az érzéseire irántam.
- Az igazat. Természetesen. - ajkaimat egy vonallá préseltem, míg vártam rá.
- Tekintve, hogy kibaszott fáradtnak érzem magam, valószínűleg csak összebújnánk és aludnánk. - mázsás súly, valami olyasmi esett le a szívemről akkor és még a libabőr is végigfutott a testemen. Ekkor már kezdtem egyre inkább megbizonyosodni arról, hogy Louis valószínűleg nem csak vonzódik hozzám, de egyre erősebben kötődik is. Ezen a ponton, meg mertem volna rá esküdni, hogy ez a kapcsolat kettőnk között fontosabb nekem, mint bármi más. És bármi áron megvédtem volna. Bármit megtettem volna, hogy mindez így maradjon.
- Semmire sem vágynék jobban. - vallottam be mosolyogva és őszintén így is gondoltam.
- Komolyan? - kérdezett vissza meglepetten. Nem is értem, mire számított...
- Komolyan. - hangom olyan halk volt, hogy suttogásnak is elment volna.
- Na jó, szerintem ne fájdítsuk tovább egymás szívét, köszönjünk el. - mondta, én pedig bólintottam, bár semmi kedvem nem volt letenni a telefont.
- Rendben.
- Holnap beszélünk. - ígérte. - Aludj jól, kis csillag!
- Te is, napsugár! - szaladt ki a számon, mire hirtelen elé kaptam a kezemet és még a szemeim is elkerekedtek.
- Várj, azt mondtad... - nem hagytam, hogy befejezze, pofátlanul a szavába vágtam:
- Szia! - azzal rávágtam a telefont és a párnámba temetve az arcomat, kínomban beleüvöltöttem. - Hogy lehet rám ez a férfi ilyen hatással? - tettem föl a költői kérdést magamnak, majd a komódomhoz sétálva kikaptam egy tiszta bugyit a fiókból és a fejemet rázva a fürdő felé vettem az irányt.

***
attól tartok, most hogy lou és adeline ismét távol vannak egymástól, egy pár rész erejéig még be kell érnetek a jól megszokott chat-elős/telefonálós content-ekkel, de remélem azért nem bánjátok annyira. nyilván ahogy halad előre a storyline, egyre többet fognak találkozni, de amíg még lehet igyekszem hű maradni a sztorinak ehhez a felállásához, hisz eleve így kezdtük... :) mit gondoltok egyébként, meddig megy el a kettejük kapcsolata? láttok esélyt arra, hogy komolyra forduljanak a dolgok vagy adeline örökre louis "kis titka" marad? írjátok meg kérlek, nagyon érdekel a véleményetek! köszi, ha tudtomra adodjátok valahogy, ha tetszett! szép estét! <3
/louis' little shit/