Hi love ! ➳ l.t. ff.

20

- Igen? - szívem, mintha a fülem mellett lüktetett volna, miközben igyekeztem lenyelni a torkomban lévő gombócot és összeszorítottam a szemeimet, imádkozva valakihez odafent, hogy Ő legyen az. - Add, hogy Louis legyen, kérlek add, hogy Louis legyen! - könyörögtem suttogva, mit sem törődve a ténnyel, hogy beszélgetőtársam valószínűleg mindent kristálytisztán hall.
- Ehm, ez egyszer attól tartok mázlid van, cicám! - egy őszinte nevetés töltötte be a hallójárataimat a telefon hangszóróján keresztül, ez pedig olyan megkönnyebbülést hozott számomra, hogy azt hiszem, még egy mosolyt is sikerült az arcomra csalnia az angyali hangnak.
- Úristen! Köszönöm! - lélegeztem fel, miközben szélesen elvigyorodtam, de közben éreztem, hogy az izgalom és az adrenalin a borzongásig átjárja testemet.
- Hé, inkább nekem hálálkodj, egy pohár sört hagytam ott miattad a pulton. Ki kellett jönnöm, hatalmas volt a hangzavar odabent. - panaszkodott, bár hangjából szórakozottság sugárzott, tisztán kivehető volt, hogy csak viccel és nem bánja, hogy az utcán kell ácsorognia miattam.
- Wow, mekkora áldozatokat vagy képes meghozni egy idegen tinilányért. - mentem bele a játékba kacéran, azt hiszem a ket és a bennem lévő nikotin kombinációja miatt sikerült ilyen könnyedén és lezseren beszélnem hozzá. Hm, talán mindig fogyasztanom kéne valamit, ha vele csevegek, és akkor nem tűnnék ennyire merevnek... talán.
- Nem is annyira idegen, nem gondolod? - érdeklődött és nem kellett látnom őt ahhoz, hogy tudjam, mosolyogva ejti ki szavait azokon a gyönyörű ajkain. De - hát persze, hogy úgy gondoltam, hisz többet tudott rólam, mint bárki más.
- Attól tartok, minden titkom tudója vagy, Tomlinson. Nyitott könyv vagyok a számodra. - feleltem könnyelműen, mit sem törődve szavaim valódi súlyával és azzal, hogy egy kicsit józanabb állapotban valószínűleg nem beszélnék erről ennyire nyíltan, akármennyire is tudatában voltam ezeknek a dolgoknak én szintúgy, mint ő.
- Hidd el nekem, ez már önmagában nagy öröm a számomra, mégis úgy érzem, akkor lennék a legboldogabb, ha a lábaid is nyitottak lennének előttem. - nem túlzok, ha azt mondom, szemöldököm a homlokom tetejéig szaladt, olyannyira, hogy vakoló spaklival is nehéz lett volna levakarni onnan. - Jézusom, Adeline, nézd el nekem, de nem most vagyok a legjózanabb a hónapban és esküszöm, én próbálkozom, de elég nehezen tudom megállapítani jelenleg, hogy mit lenne helyes kimondani és mit nem... - itt szünetet tartott, majd pár röpke pillanat után folytatta. - Egyezzünk meg abban, hogy bármi is hagyja el a szánkból ma este, nem fogjuk felhozni holnap, rendben? - a megállapodás igen komolynak tűnt. Tudtam, ez a telefonbeszélgetés megmozgatja majd minden agytekervényemet, ezer százalékban biztos voltam benne, hogy rá akarnék majd kérdezni másnap, bármiről is essen szó, mégis kész voltam megegyezni vele. Hiszen ott volt az is, hogy mindennél jobban meg akartam ismerni őt, ahhoz pedig az ilyesfajta beszélgetések elengedhetetlenek voltak.
- Rendben, ígérem nem leszek kíváncsi. - tettem a szívemre a kezem, mintha ezt ő is láthatná.
- Szűz cserkész becsszó? - kérdezett rá, mire a homlokomat kezdtem ráncolni.
- Sosem cserkészkedtem, Louis. - ráztam a fejem rosszallóan, de aztán leesett, hogy ártatlanságomat nem is tagadtam le...
- Valahogy sejtettem, viszont így legalább kiderült számomra, hogy szűznek viszont még szűz vagy, lévén hogy azt nem tagadtad. - kuncogott, mire nekem csak egy szemforgatás volt a válaszom. Egy józanabb állapotomban, ezen biztosan megdöbbentem volna, de így jobban belegondolva belátom, nem volt ebben semmi meglepő. Lou egy kanos férfi volt, aki időelütésképp örömét lelte abban, hogy fiatal lányokat csavar az ujja köré, csak úgy szórakozásból, ha értitek, mit mondok. Én legalábbis akkor így véltem.
- Hm, roppant eredeti, de csak az idődet pazaroltad, míg ezt kitaláltad, ha ismernél, tudnád, hogy sajnos vagy sem, de gondolkodás nélkül válaszolok a legintimebb kérdéseidre is. - rántottam vállat, de legbelül el sem akartam hinni, hogy ez én vagyok. Nem azért mert hihetetlenül laza voltam, mert ja, általában az voltam. Az botránkoztatott meg, hogy vele vagyok laza, sose hittem volna korábban, hogy lesz valaha is olyan beszélgetésünk, ami ennyire könnyű lenne és nincs konkrét gyomoridegem közben.
- Valóban? - kérdezte kíváncsian, de én jól tudtam, mi lesz majd a következő kérdése, így rögtön arra válaszoltam.
- Ne kímélj! - hisz mi veszteni valóm volt? Ez a beszélgetés úgy sem lát napvilágot többé - gondoltam.
- Jól van, várj, te nem is akarsz semmit tudni rólam cserébe? - hitetlenkedett, mire én halkan elnevettem magam.
- Miért, ha akarnék válaszolnál bármiféle kérdésemre is? - vontam föl a szemöldököm, mire mintha felháborodottságát akarná leplezni, köhintett egyet.
- Nyilván! Mármint, nem az, de azt hiszem, ez így fair, nincs igazam? - válaszolt szórakozottan, mintha bármi vicces lenne a dologban.
- Ez az egész már akkor nem volt fair, mikor elkezdtél áltatni, annak ellenére, hogy jól tudtad, az érzések, amiket generálsz, nem kerülnek majd viszonzásra. - feleltem, bár a mondat vége puszta suttogás volt. Ezen a ponton már nekem sem voltak gátlásaim azzal kapcsolatban, hogy mit mondok.
- Miből gondolod, hogy nem? - kérdezte kíváncsian és egy pillanatig, egyetlen aprócska másodpercig még el is hittem, hogy komolyan beszél, de ne aggódj, csak be voltam ketaminozva, attól pedig még nem feltétlen lesznek tévképzetei az embernek.
- Látod?! - nevettem fel kínomban. - Megint ezt csinálod!
- Micsodát Adeline?! Mit csinálok már megint? - kérdezett, mintha nem tudná, mintha nem lenne pontos tudatában a játéknak, amit játszik velem.
- Színészkedsz! Játszod az eszed és szórakozol velem, s közben nem tűnik fel, hogy már nem a színpadon vagy. Nem a reflektorfények és a paparazzók előtt. Nem egy halom újságíró akarja kiszedni belőled a legszaftosabb titkaidat a magánéleteddel kapcsolatban, hanem én akarlak jobban megismerni! Én rád vagyok kíváncsi, te seggfej, az igazi Louis Tomlinson-ra! Mert hidd el, eleget látom a pofád, amit kifelé mutatsz, de azt is látom, hogy mindez csak egy álarc. Ez nem te vagy! Te nem törsz szíveket hobbiból, nem játszadozol tinilányok érzéseivel, csak mert nincs jobb dolgod, szóva-...
- Akkor miért? - szakított félbe hirtelen két rövidke szóval. - Ha tisztában vagy ezekkel és átlátsz rajtam, márpedig állításod szerint, nem tudlak megvezetni, miért nem vagy képes elhinni, hogy felfigyeltem rád? Hogy igenis akarok tőled valamit és esetleg érzéseim lehetnek irántad? Ha ismersz, akkor miért nem realizálod a valóságot magad körül, Adeline? Nem egy fanfiction-ben vagy, akármennyire is könnyebb lenne neked ezzel az egésszel együtt élni ebben a tudatban, fel kéne már fognod végre, hogy itt vagyok, és azért mondok neked ilyeneket, azért flörtölök veled, mert tetszel és mert kedvellek! Mert önző módon a magaménak akarlak, még akkor is, ha tudom, ezt most lehetetlen kivitelezni. Magamhoz akarlak láncolni, érted Adeline? Meg akarlak tartani, de ehhez türelmesnek kell lenned. - magyarázta, annak ellenére, hogy úgy gondoltam se füle, se farka annak, amit hadovál. Mégis miért kell várni, miért nem kaphatom meg most, ha ő is akar engem? És csak ekkor esett le... - akar engem. Magának és csak magának, ezt felismerve pedig meg kellett kapaszkodnom a mellettem lévő fagerendában, még akkor is, ha épp ülő helyzetben voltam. - Hidd el nekem, ha meglenne a maradék józaneszem, nem téged fűznélek, a picsába is! Vagy kétszáz mérföld van köztünk, nem kevesebb, mint tíz évvel vagy fiatalabb nálam, és ha ez nem lenne elég, vagy nyolc nőt vakartam le magamról miattad odabent az este folyamán, mert egyszerűen mióta veled beszélek senki nem kelti fel úgy az érdeklődésem, mint te. Kíváncsivá tettél, mert úgy tűnt megértesz, mert akárhányszor beszéltünk tiszta, önzetlen, őszinte szeretetet éreztem és nem a rajongást vagy az imádatot, amit minden második lánytól megkapok Londonban vagy a világ bármely pontján. Azt érzem, hogy nekem több kell, hirtelen mindenki kevésnek hat számomra, akivel csak akarok valamit mostanában és hidd el, ez épp annyira meglep engem is, mint most téged. Tudni akarod mióta nem szexeltem? Vagy másfél hónapja! És megsúgom, ez elég hosszú idő nálam. Ne gondold, hogy bármire is kényszeríteni akarnálak vagy esetleg rávenni, egyszerűen mindennél jobban próbálom elnyomni a vonzalmam irántad, de jelen állás szerint, úgy tűnik, képtelen vagyok rá. Tudom, hogy nem helyes, mégsem lennék képes távol tartani magam tőled, már hogyan is tudnám, mikor így is akkora távolság van köztünk, hogy majd beleőrülök?! Igen, kívánlak, igen kipróbálnám, milyen lenne kefélni veled, de ne hidd, hogy ki akarlak használni vagy, hogy leghőbb vágyam lenne, összetörni a szíved. Éppen ezért nem hívtalak még London-ba, csak ez egy oka van annak, hogy nem találkoztunk még, mert attól tartok, ha itt lennél képtelen lennék kontrolálni magam vagy megálljt parancsolni a farkamnak, ha egyszer kibaszottul dugnálak egész éjjel. Ezt most biztosan sokkoló hallani, de tekintve, hogy megígértettem veled, hogy minden szavunk megsemmisül, amint letesszük a telefont, úgy érzem nincs mit vesztenem. Vagy talán nincs igazam, drágám?

***
na erre varrjatok gombot! nem akarok kérkedni, de őszintén büszke vagyok louis monológjára, remélem ti is falnak mentek tőle! :D kérlek ne felejtsétek jelezni, ha tetszett! szép estét nektek! :)
/louis' little shit/