Hi love ! ➳ l.t. ff.

28

- Állj! Pózt akarok váltani. Inkább lovagolnék. - és Louis megállt. Tudtam, mert már nem hallatszódott a háttérből a hang, ahogy magát kényezteti. Hirtelen nem tudta, mit is válaszoljon, de aztán megszólalt:
- Okés, akkor gyere fölém. - én pedig elmosolyodtam. Olyan izgalmas volt, amit csináltunk, mégis olyan fura, hisz nem tehettük meg a valóságban azt, amit elképzeltünk. De talán nemsokára... - és bár igyekeztem nem beleélni magamat, ez szinte lehetetlen volt. Alig fogtam fel, hogy találkozni fogok vele. - Ülj bele apuci ölébe, baby. - suttogta, én pedig hangosan felnevettem.
- Nincs apakomplexusom, emlékszel? - kuncogtam, mire ő is.
- Tudom, de néha jól hangzik, nem? - kérdezte.
- Néha jól, - ismertem el - de azért ne kelljen a hétvégén pink miniszoknyát, meg harisnyakötőt húznom és végigvonatoznom bennük a fél országon, miközben a nyakamon szivecskés choker van, ha lehet. - poénkodtam.
- Ne aggódj, nem kell... - biztosított - a choker-en a szivecske helyett szívesebben látnám a nevemet. - nem tudtam viccel-e és kezdte a frászt hozni rám...
- Most csak szopatsz. - jelentettem ki, de kb. olyan fejet vághattam, mint aki szellemet látott.
- Nem, az majd utána jön. - mondta komoly hangon, én pedig nyeltem egyet. Azután nem szólt semmit, a másodpercnek óráknak tűntek, mire végül elnevette magát. - Ne parázz, csak viccelek! Olyan ruhában jössz, amilyenben kényelmes. Nem örülnék, ha alul öltözve vonatoznál Manchesterig. - felelte és olyan jól estek a hallottak. Olyan érzést keltett bennem, mintha törődne velem.
- És a choker? - szegeztem neki a kérdést.
- Bánja faszom, milyen kiegészítő van rajtad. Úgy is leveszek rólad mindent, amint odaértél. - hangja szórakozott volt és ez engem is megmosolyogtatott. Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem azt képzeli, hogy egy kibaszott „daddy kink" fanfiction-ben vagyunk éppen.
- És mi lesz a szopatással? - vontam föl a szemöldököm, mire hallottam, hogy élesen beszívja a levegőt.
- Az lehet marad, ha te is benne vagy. - és hangja elárulta őt: mosolygott.
- Nagyon adnám. - nem voltam biztos benne, hogy tényleg így lenne, de bevállalósnak akartam tűnni. Le akartam venni a lábáról.
- Azt meghiszem, édesem. - imádtam az egészet. Annyira felkeltette a kíváncsiságom, milyen lehet vele.
- Na, és milyen? - kérdeztem egyszer csak, témát váltva.
- Micsoda? - nem értette hirtelen, mire gondolok.
- Bennem lenni. - mondtam valamivel halkabban, bár nem kellett tartanom attól, hogy valaki meghall minket. Anya szokásához híven, üzleti úton volt.
- Hm... szűk, és forró. Egész éjszaka itt tudnék lenni és a testedbe temetkezni. - oda-meg vissza voltam tőle. Soha, senki nem mondott nekem még csak ehhez hasonlót se azelőtt.
- Hm... Ez olyan költőien hangzott, hogy még akár egy dalod szöveg is lehetne. - poénkodtam.
- Szeretnéd, ha arról írnék dalt, hogy milyen érzés benned lenni? - vonta föl a szemöldökét, bár én ezt ugye nem láthattam. Mindenesetre így képzeltem el.
- Hát, nem tudom... De tudtommal arról írsz, ami épp megihlet, szóval még az is benne van a pakliban, hogy így lesz. - rántottam vállat, de tetszett a gondolat, hogy rólam írja a dalait.
- Ez így igaz... - felelte - Lehetnél a múzsám. - tette hozzá, nekem pedig lehervadt a vigyor a képemről. Megint kezdi...
- Ne mondj nekem ilyeneket. - hangom elhalt a mondat végére.
- Miért ne? - szinte suttogott.
- Mert, ha ennek vége lesz, az nekem mocskosul fog fájni. - mondtam a lehető legkomolyabb hangnememben és valóban így gondoltam. Nem szabadott volna ilyen dolgokról fantáziálgatnom vele, de olyan nehezemre esett, mikor „itt" volt és épp azokat a szavakat mondta, amiket hallani akartam tőle. Sőt, minden képzeletemet felülmúlták a hallottak. Nem szabadott volna elvárásokat támasztanom felé, de mire ezt realizáltam, már egy kész listám volt róluk. Ennek kurva nagy pofára esés lesz a vége - gondoltam magamban.
- Ugyan már, Adeline, ne légy ilyen negatív. Hogy gondolkodhatsz máris a végén, mikor még el se kezdtük? - talán ő tényleg így vélte, én viszont addigra már nyakig benne ültem ebben a „situationship-ben". Mi több, ki se láttam belőle és tudtam, hogy ez kurvára nincs rendben így, de eszemben sem volt kimászni belőle. Hisz, ahogy Louis is mondta: „még el se kezdtük". Akár mennyire is tartottam tőle, hogy összetöri a szívem, tudni akartam, mi sül ki ebből az egészből. Paradox módon: egyszerre akartam beleengedni magam és távol maradni tőle, de ez képtelenség volt és ezt mélyen legbelül, én is tudtam.
- Igazad van. Felejtsd el, amit mondtam. - bukott ki belőlem. - Hol is tartottunk? - mosolyt erőltettem az arcomra, bár tudtam, hogy nem látja. Egy pár másodpercig hallgatott, azt hiszem feszegetni akarta még egy kicsit az előző témát, de végül nem tette és inkább válaszolt a korábban feltett kérdésemre:
- Ott, hogy milyen jó benned lenni. - tért vissza az általunk teremtett fantáziához.
- Ja, igen - kapcsoltam, idő közben. - Mozogjak?
- Uhum... lassan, ki akarom élvezni. - és úgy tűnt, tényleg nagyon jól érzi magát „bennem".
- Imádom, ahogy kitöltesz. - nem tudtam, honnan jönnek ezek a szövegek nekem, de volt egy olyan érzésem, hogy az a tömérdek felnőtt tartalom tehetett róla Wattpad-en, amiket végigolvastam. Az egész olyan hatást keltett, mintha épp egy olyan sztori főszereplője lennék és már épp kezdtem volna megkérdőjelezni épelméjűségemet, mikor megszólalt:
- Ez az, baby, olyan jól szorítasz... - nyögte, én pedig elvigyorodtam a hallottakon. Kíváncsi voltam, hogy ha ez most egy elcsépelt Louis fanfiction lenne, vajon hogy végződne a történetünk?
- Mélyebben! - súgtam. - Keményebben.
- Ahh, kicsim, kész vagyok tőled. - mondta és valamiért tetszett, hogy „kicsim"-nek szólít. Talán a tíz év korkülönbség tette, talán becézhetett volna bárhogy, úgy is imádtam volna az ő szájából. Ki tudja?
- Hm, Lou, gyorsíts! - nyögtem kéjesen és nem érdekelt, mennyire tűnök kurvásnak éppen, Louis-nak tetszett és akkor csak ez számított.
- Imádom, ahogy mozogsz rajtam. Imádom, amit a csípőddel művelsz... - nem kellett látnom hozzá, hogy tudjam, közel jár.
- Olyan jó veled, sose volt még ilyen jó. - és még csak hazudnom se kellett. - Bármeddig tudnám ezt csinálni.
- Bazmeg, nem bírom. Olyan izgató a hangod, mondj még valamit! - és ekkor jött a kegyelemdöfés, mint egy hirtelen jött ötlet:
- Ahh, apuci, adj nekem többet! - forgattam meg a szememet, mire hangosan felnyögött:
- Te kis ribanc. - igyekeztem nem magamra venni, míg hallottam, hogy elélvez, de végül akarva-akaratlan egy torokköszörülés hagyta el a számat, miközben nyögött. - Nem úgy értem. - lehelte elhaló hangon. Azt hiszem, végzett.
- Sejtem. - feleltem, de szerintem hangom nem tűnt túl őszintének, mert rögtön helyesbített:
- Ne haragudj, nem volt célom megbántani, csak annyira jól csinálod, amit csinálsz. Teljesen belefeledkeztem a dologba. - magyarázta. - Kibaszott jó volt. - tette még hozzá.
- Kösz... - nevettem el magam halkan, ő pedig folytatta:
- Biztos nem kevés tapasztalatod van, a dologban. - hát hogyne, az a rengeteg fanfic, amit olvastam minden fortélyra kitanított. - gondoltam magamban.
- Ki tudja? - mondtam, amolyan nemtörődöm stílusban.
- Annyira kíváncsi vagyok, mit művelnél velem élőben. - mondta, én pedig nyeltem egy nagyot.
- Hát igen, arra mondjuk én is. - nyitottam nagyra a szememet, mikor realizáltam, hogy ez valószínűleg hamarabb kiderül majd, mint hittem. Talán jobb lett volna bevallani neki, hogy szinte teljesen új nekem ez a pálya... - de addigra már késő volt. Egy ilyen beszélgetés után, elég hülyén jönne le ez a dolog.
- Találkoznunk kell. - vágta rá, mintha csak hallotta volna korábbi gondolataimat.
- Igen. - helyeseltem, de közben már azon agyaltam, hány undorító, szexista pornófilmet fogok az elkövetkezendő napokban végignézni, hogy megtanuljam legalább elméletben, hogyan kell egy férfit jól kielégíteni. Te jó ég, mibe kevertem magam...

***
tudom, az idegeitekre megyek azzal, hogy ilyen sokáig húzom a dolgot, de ígérem, megéri várni a találkozásra, már tényleg nincs sok hátra! ha tetszett nektek a rész, ne felejtsétek el jelezni, nagyon hálás vagyok minden reakcióért! <3 szép estét nektek! :)
/louis little shit/