Hi love ! ➳ l.t. ff.

52

Szerintem mondanom sem kell, az aznap esti Facetime Louis-val meglehetősen meredekre sikeredett. Nem részletezném túlzottan, de maradjunk annyiban, hogy egészen felforrósodott köztünk a hangulat még így a virtuális térben is, ezért jobbnak láttuk átváltani sima hívásra. Az ágyamon feküdtem, a telefonom kihangosítva pihent a fejem mellett, miközben magamat kényeztettem, Lou pedig olyan perverz dolgokat suttogott a fülembe, amik a legvadabb álmaimat is felülmúlták.
- Akkora szerencse, hogy nem vagy most itt. - sóhajtott fel, mire nekem azonnal kipattantak a szemeim. Nem értem, korábban még azt ecsetelte, mennyi mindent megtenne azért, hogy most mellettem legyen...
- Miért? - kérdeztem kíváncsian, felkönyökölve és közben abba is hagytam a csiklóm izgatását. A vonal túlsó végén pár másodpercig csend honolt, majd azt felelte:
- Mert attól tartok, most képtelen lennék megállni, hogy beléd tegyem a farkam. - ezt hallva, még a lélegzetem is elakadt, de végül meglehetősen gyorsan reflektáltam:
- És az miért lenne baj? - hogy miféle kérdés volt ez a részemről, azt nem tudnám megmondani, de azt hiszem ezen Louis is elgondolkodott, mert újabb hatásszünet következett.
- Túl korai lenne. - ezen csak elnevettem magam. Tessék?
- Felétek mióta korai megdugni valakit a második randin? - vagy ezt csak az én generációm tekinti viszonylag normálisnak?
- Ne feledd, hogy nálunk a második randi egyet jelent azzal, hogy most találkozunk életünkben másodjára. - próbáltam összerakni fejben a dolgokat, de ami azt illeti, nem nagyon ment.
- És ebből az következik, hogy...? - kérdeztem értetlenül, amin szerintem ő maga is eltűnődött, majd azt válaszolta:
- Tudja a faszom... Igazából az a helyzet, hogy bárki mást gondolkodás nélkül megdugnék már akár az első alkalommal, de veled valahogy nem érződik helyesnek mindez. - nem vettem levegőt. Ezt onnan tudtam, hogy egy idő után hirtelen elkezdtem kapkodni utána. Persze a fuldoklást igyekeztem minél halkabban abszolválni, hogy neki ne tűnjön fel. Nem tudtam tovább feszegetni a témát. Szerettem volna, de fizikálisan képtelen lettem volna akkor elviselni válaszai súlyát, érzelmileg meg aztán pláne!
- Értem. - feleltem halkan, lélegzetvisszafojtva. Ó, dehogy értettem, de mégis mi mást mondhattam volna? Egy dolog tűnt csak fel nekem akkor, mégpedig az, hogy folyton ezt csináltuk. Úgy csapongtunk a „sextalk" és a „deeptalk" között, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna és én szerettem ezt magunkban. Szerettem a kapcsolatunkat, bár akkoriban még csak kialakulóban volt, mégis úgy beszélgettünk egymással, mintha már évek óta ismertük volna egymást. Olyan szinteken voltam képes megnyílni neki, mint senki másnak és volt egy olyan érzésem, hogy Lou is így volt ezzel. Vagy lehet az egészet csak megjátszotta?

***

Az a három nap olyan volt, mintha három év lett volna. Sosem teltek el még korábban ilyen lassan az órák, mint azon a héten. Persze próbálkoztam mindennel, hogy eltereljem a figyelmemet, volt is mit csinálnom a közelgő érettségi és a hétfői matek témazáró miatt, mégsem ment olyan jól az elvonatkoztatás a ténytől, hogy - ha a csillagok is úgy állnak persze - Lou-val fogom tölteni az egész hétvégét.
Péntek délután szinte beestem a bejárati ajtónkon iskola után. Siettem haza, mert Louis azt írta korábban, hogy ő már hat körül Birminghamben lesz, én pedig nem akartam megváratni. Lerúgtam a cipőmet az előszobában, majd menet közben lekapva magamról a kabátomat és hanyagul a nappali kanapéjára dobtam. Csend volt a lakásban, így feltételeztem egyedül vagyok otthon. Persze ez nem volt túl meglepő, bár anya péntekenként néha korábban hagyta ott a munkát, aznap nem így történt. Azt hiszem, erről szólt is nekem még előző este, de már nem mondanám biztosra, elég rossz a memóriám. Egyébként tudott róla, hogy nem leszek otthon a hétvégén. Azt mondtam neki, hogy megint Manchesterben leszek annál a palinál, tudjátok, „akit a Tinder-en szedtem össze". Egyébként neve is lett időközben, Luke. Valamit ki kellett találnom... Remélem sikerül megjegyeznem, más különben bajban leszek legközelebb, amikor szóba kerül.
A konyhába sietve kikaptam egy görögjoghurtot a hűtőből, öntöttem bele egy kis granolát, vágtam bele gyümölcsöt és egy kanállal a szobám felé vettem az irányt, de menet közben a lépcsőn már ebédeltem. Már amennyire ezt ebédnek lehetett nevezni... Nem volt időm többre, viszont elég éhes voltam és ezt sikerült rögtönözni. A szobámba érve feldobtam a telóm töltőre, majd pakolni kezdtem a táskámba, miközben az agyam ezerrel azon pörgött, hogy mit nem szabad semmiképp sem otthon hagynom. Louis szólt korábban, hogy fürdőruhát vigyek magammal és bár nem igazán tudtam hova tenni, nem tettem szóvá, mindenesetre azt pakoltam be elsőként. Szerencsére eszembe jutott a hétfői matek tz, így beraktam a könyvem, a füzetem, meg pár tollat. A komódhoz sétálva kirántottam a fiókját és bepakoltam pár pólót, bugyit és zoknit a hétvégére, mindezt persze evés közben. Nyugodtan megebédelni luxus volt aznap. Mivel tudtam, hogy ismét hotelszobás randira készülünk, nem bonyolítottam túl a dolgot, szükség volt még egy melegítőre és egy plusz pulcsira azon kívül, amiben menni készültem. Az utolsó pillanatban még eszembe jutott betenni pluszban egy váltó outfit-et és mint utólag kiderült, ez valami isteni sugallat lehetett nekem, hiszen még hasznát is vettem. Az órára pillantva konstatáltam magamban, hogy már három is elmúlt, nem álltunk túl jól, hisz el akartam érni a négy órás vonatot.
A fürdőben egy gyors hajmosást abszolváltam, tudtam előre, hogy zuhanyozni nem lesz időm, így azt a részét a dolognak már el is engedtem addigra, úgy voltam vele, majd letusolok, ha odaértem. Még az is lehet, hogy Lou-val közösen - erre gondolva, libabőrös lettem, de közben nem tudtam nem mosolyogni. Alig vártam, hogy odaérjek. Fogat mostam, a hajápolási rutinomat a minimumra redukáltam, beszárítottam kusza tincseimet, majd feldobtam a szokásos no-makeup makeup-omat, ami már annyira benne volt a kezemben, hogy elkészítése kb. csukott szemmel is ment volna. Bedobáltam minden szükséges dolgot a neszeszerembe, amit aztán visszasietve a szobába bevágtam az utazós táskámba és öltözködni kezdtem. Egy bézsszínű fehérnemű szettre esett a választásom, ami egy tangából, meg egy háromszög fazonú melltartóból állt. Rávettem egy sima fehér oversized pólót meg egy pasztell kék Adidas pulcsit, a testem alsó részére pedig egy koptatott, fekete mom-jeans került. A lábamra húztam egy pár fehér zoknit, majd beálltam a tükör elé, hogy lecsekkoljam a look-omat.
- Ez így nem lesz jó. - bosszankodtam és inkább betűrtem a felsőm a farmerembe, majd az egészet egy övvel dobtam fel. Épp parfümöt fújtam a fülem mögé, mikor hallottam, hogy megcsörren a telefonom, így az ágyhoz siettem és fölvettem anélkül, hogy megnéztem volna ki hív. - Igen? - szóltam bele kihangosítva, miközben a kis ezüst, karika fülbevalómat próbáltam beügyeskedni a füllyukamba. Igazán szolid ékszer volt, de én imádtam, egyfajta eszmei értéke is volt, mivel anya hozta nekem még korábban Spanyolból, ahová nyilván egy üzleti útja miatt ment.
- Neked is szia! - köszöntött egy rekedtes hang a vonal másik végéről, mire a szívem nagyobbat dobbant.
- Ó, bocs, nem néztem ki hív, igazság szerint kicsit késésben vagyok. - szabadkoztam, miközben végighúztam párszor a hajkefét rakoncátlan tincseimen, amik az öltözködésnek hála álltak össze-vissza.
- Akkor nem a legjobbkor hívlak? - érdeklődött Louis.
- Hát, nem éppen. - el sem akartam hinni, hogy ezt mondom. Azelőtt bármit félbe hagytam volna, csakhogy vele beszélhessek, most viszont oda kellett érnem hozzá és ez prioritást élvezett mindennel szemben.
- Akkor nem tartalak fel sokáig, csak azért hívtalak, mert úgy néz ki, már hat előtt ott leszek, szóval átveszem én a szobát, neked már csak oda kell jönnöd. - hadarta és hálás voltam neki, amiért nem kertelt, hanem rögtön a tárgyra tért. Az órára pillantva, azt hittem megáll bennem az ütő, mikor rájöttem, hogy már bőven elmúlt fél. Sietnem kell - konstatáltam magamban.
- Rendben, egy szobaszámot majd küldj, kérlek. - feleltem, miközben a fülemhez szorítva a telefont elraktam a töltőkábelt és félvállra kapva a táskámat elhagytam a szobát.
- Az mindegy kiét? - kérdezte szórakozottan Lou, mire megforgattam a szememet és lesiettem a lépcsőn. Nem voltam épp poénkodós hangulatomban, ezt a válaszom is elárulta:
- Hát, ha neked mindegy, hogy téged szoplak-e le ma vagy valaki mást... - vágtam rá, miközben beleléptem a cipőmbe. A fogasra pillantva a bőrkabátom kezdtem keresni, de az nem volt sehol. Hol a faszomban lehet?... Nappali - jutott az eszembe.
- Jól van na, nem kell mindjárt flegmázni... - nem kellett látnom hozzá, hogy tudjam, épp grimaszol. Összeszedtem a kabátom a kanapéról, beriasztottam, majd bezárva magam után a bejárati ajtót, tempósan az állomás felé vettem az irányt.
- Sajnálom, nézd el nekem, azt sem tudom, hol áll a fejem! - mondtam elhúzva a számat. A lábaim már akkor nem bírták az iramot, a cél pedig még vagy háromutcányira volt tőlem. Azt kívántam, bár jobb lett volna a kondim, de mindig is gyűlöltem futni.
- Azért nem kell úgy sietned, ígérem megvárlak. - kuncogott. Örültem, hogy neki legalább jó kedve van.
- Nálad sajnos ezt nem lehet tudni... - utaltam ezzel a múltkori esetre, mikor lelépett, még mielőtt felkelhettem volna. Hamar rájöttem, mekkora hülyeséget mondtam.
- Na jó, de az...
- Tudom, hogy rendkívüli eset volt. - vágtam a szavába. - Nem vonok le belőle következtetést. - biztosítottam, mire hallottam, hogy sóhajt egyet.
- Még jó...
- Te is úton vagy már? - érdeklődtem, terelve a témát, de persze tudtam, hogy igen. Hallatszott, hogy autóból beszél, feltételeztem ki vagyok hangosítva.
- Aha, már egy ideje az autópályán. - felelte. - Szerencsére nincs sehol torlódás. - elemeltem a fülemtől a telefonomat, hogy ránézzek az órára, ami addigra már 15:50-et mutatott.
- Faszom, ne haragudj, de most le kell tennem, futok a vonathoz! - el se köszöntem tőle, egyszerűen leraktam és a telefonomat a farzsebembe csúsztatva, futva igyekeztem az állomás felé, megfogadva, hogy ezentúl becsülettel lefutom tesin a bemelegítő köröket. Szerencsémre, ez még egy könnyen betartható fogadalom volt, hisz akkor már csak két hét volt a suliból. Nem úgy festett, hogy szerencsém lesz a vonatot illetően, de azért megadtam neki az esélyt. Egy órával sem akartam többet eltölteni nélküle a kelleténél.

***
na, mit gondoltok, adeline vajon eléri a vonatot? :D egyébként most már tényleg nem kell sokat várni a második találkozásra, úgy is mondhatnám, hogy szinte itt van a nyakunkon! van ötletetek, mi várható a folytatásban? mivel telik majd ez a hétvége birminghamben, illetve számítotok valami fordulatra adeline és louis kapcsolatát illetően a közeljövőben? kérlek, írjátok meg ha tetszett a rész vagy legalább nyomjatok egy vote-ot! :)
/louis' little shit/