Hi love ! ➳ l.t. ff.

35

- De előbb meséld csak el, hogy is van ez a dolog köztetek Eleanorral?! - nem néztem rá, de hallottam, amint felsóhajt. Pár másodpercig hallgatott, feltételeztem azon gondolkodik, mit mondhatna.
- Van egy szerződés. - mondta ki azt, amit oly sokan (köztük én is) sejtettek már egy ideje. El és Louis kapcsolata sosem tűnt számomra igazinak, valahányszor együtt mutatkoztak olyan érzésem volt tőlük, mintha az egész megrendezett lenne. Persze aki kicsit is jobban odafigyelt rájuk, annak rögtön feltűnt a dolog, amolyan nyílt titoknak számított ez a fandomban.
- Milyen szerződés? Gondolom nem házassági. - letüdőztem a cigit és oldalról rápillantottam.
- Nem, dehogy. - nevetett fel halkan, majd kicsivel később folytatta: - Annyi a lényeg, hogy a nyilvánosság előtt mi egy párt alkotunk. Amíg a szerződés él nem mutatkozhatunk vagy keveredhetünk másokkal kétes szituációba, ha érted mire gondolok, így szól a megállapodás. - magyarázta. Épp belekérdeztem volna, mikor hozzátette: - A múltkori eset azzal a csajjal a klub előtt egy kivételes eset volt, de egyébként az is előre meg volt beszélve. - ezt hallva bólintottam egyet, mert ezzel megválaszolta fel nem tett kérdésemet.
- De mégis kinek jó ez? - nem értettem, mégis ki talál ki ilyesmit?
- Igazság szerint mindenkinek. Hidd el, ebben rengeteg pénz van, sokat dob a hírnevünkön, meg hát a management szerint jó, ha van egy ilyen körítése a zenémnek. „A lány, akihez Louis Popsztár Tomlinson - csak hogy a te szavaiddal éljek -, mindig visszatalál, bárhova is sodorja őt az élet, akiről a dalok szólnak, aki meghúzódik a háttérben, de mindig ott van, ha szükség van rá, bla-bla-bla." Gondolom érted... - mondta szemforgatva. Minden világos!
- Várj, akkor e szerint a szerződés szerint nem lehetsz együtt mással? - kérdeztem hitetlenkedve. Ez nem jelent olyan jót ránk nézve. „Ránk nézve"? Adeline, meg vagy te húzatva?
- Elvileg nem. Gyakorlatilag most is valaki mással vagyok éppen. - mondta, miközben egy fél mosollyal az arcán végigmért. Libabőrös lettem már csak attól, ahogy rám nézett, de ezzel akkor egyáltalán nem foglalkoztam.
- Na jó, de mi van ha közben betoppan életed nagy szerelme? - nyitottam nagyra a szememet, Louis pedig halkan felnevetett kérdésemen. Egyszerűen kibukott belőlem, nem tehettem róla.
- Szerencsére ez a veszély eddig még nem igazán fenyegetett... Bár őszintén szólva, most kissé kezdek elbizonytalanodni. - nem kellett ránéznem, hogy tudjam, tekintetével engem vizslat. Igazság szerint, nem is mertem. Lélegzet visszafojtva próbáltam felfogni a hallottakat, több-kevesebb sikerrel. Nem mondhatta... nem mondhatta komolyan! Én nem lehetek számára az igazi. Teljességgel kizárt. Hosszú másodpercek teltek el síri csöndben és már kezdett enyhén kínos lenni a dolog, mire megszólaltam:
- Vágom. - csak ennyit tudtam kinyögni és erre az egy szóra is hihetetlenül büszke voltam akkor, ott, abban a szituációban. Louis csak szórakozott arckifejezéssel megrázta a fejét, majd beleszívott a cigijébe.
- Ennyire tellett? - motyogta, de hangjában nem volt semmi cinizmus, csak egy ártatlan kérdést tett fel. Láthatta rajtam, hogy mennyire meg vagyok döbbenve előbbi kijelentésén.
- Igen. - vágtam rá, de ezen már nekem is mosolyognom kellett. - Sajnálom. - tettem még hozzá.
- Nem para. - biztosított. Szerintem tisztában volt vele, hogy ennyi idő alatt fel se tudtam dolgozni, amit mondott, nemhogy még egy épkézláb választ is megfogalmazzak rá.
- És meddig szól ez a szerződés? - tereltem vissza a szót az eredeti témánkra, mire Louis egy pillanatra elgondolkodott. Összeszorította a szemét és szabad kezén számolni kezdett, én pedig gondolatban igyekeztem lefényképezni a pillanatot. Még sosem láttam őt ezt csinálni korábban.
- Kétezer-huszonháromig, hacsak meg nem hosszabbítjuk. - mondta kis idő után, bennem meg még a vér is megfagyott ezt hallva.
- De hisz... de hisz az még két év. - gyors matek, szép volt Adeline, legalább ennyire még vág az agyad!
- Annyi. - mondta vállat rántva és elnyomta cigije végét a mögöttünk lévő hamutartóban, ami a kisasztalon pihent. Nem sokkal később én is így tettem, mert igazság szerint kissé átfagytam már odakint, mezítláb ácsorogva és minél hamarabb be akartam menni.
- De mégis mennyire van ettől megkötve a kezed? - kérdeztem a teraszajtó felé nyúlva, hogy elhúzzam azt. Louis halk nevetését hallottam a hátam mögül. De jó, hogy egyesek ennyire szórakoztatónak tartják ezt a témát!
- Legyen elég annyi, hogy nem eléggé ahhoz, hogy befolyásolja a kettőnk kapcsolatát, akárhogy is alakuljon ez a dolog közöttünk. - már a feltevéstől is ki akart ugrani a szívem a mellkasomból, hogy esetleg ő és én... Nyugalom Adeline, ne éld bele magad! - De ha nem haragszol, ezt a témát én itt és most lezárom. Nem igazán van kedvem ennek részleteibe belemenni. - mondta, ahogy átléptük a küszöböt. Kezd ismét bezárkózni, ez nem túl jó...
- Persze, megértem. - hallottam, amint Louis becsukja magunk mögött az ajtót és már épp huppantam volna vissza a kanapéra, mikor hirtelen egy lágy fogást éreztem a csuklómon. Azonnal hátrafordultam, nem számítva arra, hogy a mellkasának ütközöm majd. Olyan gyorsan történt minden, mire észbe kaptam, már a karjai közt voltam, miközben ölelt engem. Csak ekkor jöttem rá, hogy még meg sem öleltem őt, mióta itt vagyunk. Még meg sem öleltem őt soha életemben...
- Örülök, hogy itt vagy. - súgta a fülembe. Olyan közel hajolt, hogy meleg lehelete csiklandozta a bőrömet, amitől megborzongtam. Azt hittem elolvadok. Meg voltam róla győződve, hogyha nem tartana, már rég összecsuklottam volna. Megsimogattam a hátát, miközben a válaszon gondolkodtam, de hirtelen semmi nem jutott az eszembe. Az agyam, mintha nem is működött volna azokban a másodpercekben, teljes KO, képszakadás. Gyerünk Adeline, mit szokás ilyenkor mondani?
- Köszönöm, hogy itt lehetek. - feleltem és csak remélni tudtam, hogy egy értelmes mondat hagyta el a számat. „Köszönöm. Hogy. Itt. Lehetek." Igen, ez nekem nyelvtanilag helyesnek tűnik. Szép volt, csak így tovább!
Nem tudom idejét, meddig ölelhettük egymást, egyszerre tűnt egy örökkévalóságnak és csak egy pillanatnak csupán. Mikor elszakadtunk egymástól tekintetünk találkozott. Arckifejezése boldogságáról árulkodott. Nem bírtam sokáig tartani vele a szemkontaktust, elkaptam róla a pillantásomat, mire mosolya még szélesebb lett. Tudta, milyen hatással van rám, ebben biztos voltam. Nem olyan lány voltam, akit könnyű volt zavarba hozni, de az ő jelenlétét valahogy nem tudtam lazán lereagálni. Zavarba ejtő volt, már önmagában az, ahogy ácsorgott ott és engem nézett, nem tudtam, mit mondhatnék.
- Van kedved hallani a dalt, amin mostanában dolgozom? - törte meg a csenged, én pedig felkaptam fejemet a kérdés hallatán. Hogy van-e kedvem? Micsoda irreleváns kérdés! Hogyne lett volna?
- Persze. - mosolyogtam. Louis a gitárjáért nyúlt, ami egészen addig a komódnak támasztva pihent a nappaliban. Lefogadtam, előre eltervezte, hogy játszani fog nekem valamit, máskülönben miért hozta volna magával a gitárját? Szabad kezével megfogta az enyémet és bevezetett a hálóba.
Felkapcsoltam az éjjeliszekrényen pihenő kisvillanyt, miközben ő leült az ágy szélére, s miután kivette a hangszert a helyéről az ölébe vette és rám nézett:
- Helyezd magad kényelembe. - hangja lágy volt, nyugodtságot sugallt és ez az én szorongásomon is enyhített. Lassan az ágyhoz sétáltam, majd felhasaltam rá Louis-hoz viszonylag közel és felkönyököltem, hogy lássam, mit csinál.
- Ezt nem sokkal azután kezdtem el írni, hogy szünetre ment a banda, de végül nem fejeztem be. Nemrég vettük csak elő ismét egy stúdiózás alkalmával. - kezdte, én pedig már előre izgatott voltam a szituációtól. Nem tudtam visszafogni vigyorgásomat, amit Louis rögtön szóvá is tett, miközben hangolt valamit az akusztikus gitárján. - Most mi az?
- Történetesen imádom a kulisszatitkokat. Olyan bennfentes érzésem van tőlük. - nevettem el magam, mire ő is. Aztán olyat mondott, amitől egy pillanatra még meg is hatódtam:
- De hisz te tényleg bennfentes vagy.

***
lehet panaszkodni nyugodtan, hogy ilyen lassan halad a sztori, de szerintem amúgy folyamatosan derülnek ki fontos infók kettejükkel kapcsolatban + én szeretem részletesre megírni a beszélgetéseket, szóval bocsi! kárpótlásként ígérem a 18+-os részek is hasonlóan részletesek lesznek, csak győzzétek kivárni őket haha. remélem mindezek ellenére is azért sikerül élvezhetőre megírnom a részeket és szeretitek a történetet! :) ha igen, kérlek adjátok tudtomra valamilyen formában, nagyon sokat jelent! <3
/louis' little shit/