Hi love ! ➳ l.t. ff.

18

A külvilágot kezdtem egyre tompábban érzékelni miközben közlekedtem az egyik helységből a másikba. Meggie-t kerestem, aki olyan fél órája (na jó, nem akarok hülyeséget beszélni, az időérzékemnek addigra már lőttek) eltűnt Brandon társaságában, nekem pedig valójában Kelly-t kellett volna szemmel tartanom, de őszintén szólva őt is szem elől tévesztettem. Belépve a nappaliba - már ha lehetett azt a dohos lyukat annak nevezni -, hirtelen megcsapott az erős fűszag, amit addig a folyosón valahogy nem éreztem olyan erőteljesen és ettől egy pillanatra megszédültem. Megkapaszkodtam az ajtófélfában és megráztam a fejemet, hogy kicsit kitisztuljon, majd biccentve odaszóltam az egyik lánynak, aki nem messze tőlem szürcsölgette Isten se számolja már hányadik italát:
- Bocsi, nem láttad Kelly-t? Tudod, hidrogénszőke haj, orr pc, nagyjából százhetven centi... - próbáltam pontos leírást adni a személyről, akit kerestem, de elég nehezemre esett a gondolkodás.
- Jaa, vágom. - szűkültek össze a szemei, miközben bólogatott, majd egyszer csak kajánul elvigyorodott. - Behívsz egy joint-ba és dalolok, mint a kismadár. - válaszán csak hitetlenül felhúztam a szemöldökömet.
- Na, elmész te a faszomba! - mondtam gúnyosan, mire az ő sötétbordóra rúzsozott ajkait egy halk kacagás hagyta el, majd szó nélkül átdobta karját a vállamon és azt mondta:
- Wow, csillapodj kislány, a csaj lelépett nem is olyan régen egy barna, felnyalt hajú sráccal. Hogy is hívják? Brandy... Dandy?
- Andy?!! - ugrott be azonnal kiről is lehet szó, s felkiáltottam meglepettségemben.
- Az lesz az! Andy, hát persze, hogy Andy. - felelte elgondolkodva, arcán mégis ott virított egy sejtelmes mosoly, amitől a hideg futkosott a hátamon. Na, várjunk csak egy percet. Az én „legkedvencebb LB-m" felszívódott a palival, aki bejön neki, míg csávó nője lelépett a pasija legjobb haverjával és mindezt úgy, hogy nagy valószínűséggel egy az egyben elkerülték egymást? A kurva Isten bassza meg! Valamit nagyon jól csinálhatok!
- Hogy az a büdös... - kezdtem volna káromkodni hangosan is, de aztán rájöttem, hogy még mindig a számomra ismeretlen csaj mellett ácsorgok, aki kezdett egyre furábban nézni rám. Nem, nem összezavarodottan furán, hanem inkább olyan... kiéhezetten? Ó, bazmeg, ugye nem?
- Király, kösz az infót, de nekem most asszem' mennem kell. - próbáltam kisurranni az ajtón, de az a pink hajú szuka túl gyorsan kapcsolt és a derekamnál fogva nemes egyszerűséggel magára rántott:
- Na, hova ilyen sietősen, nincs kedved maradni egy kicsit? Ígérem, adok pár slukkot a cigimből. - húzta féloldalas, perverz vigyorra a száját, nekem pedig megérezve leheletét torkot kellett köszörülnöm, mert bűzlött az alkoholtól.
- Nem, szerintem én ezt most kihagyom, de azért kösz a meghívást. - toltam el magamtól, miközben hátráltam pár lépést. Eszembe se jutott egy perccel is tovább maradni a társaságában, eleve azért jöttem ki a nappaliból, mert meguntam, hogy az egyik felsőéves seggfej fel akar szedni... Ez idő alatt, a picsa, akinek attól tartok szintén hasonló tervei voltak velem, csak rebegtette rám hosszú műszempilláit, míg átléptem a küszöböt, aztán hirtelen megpillantottam valamit a földön. - Ezt azért megfújom, ha nem baj. Na, legyen szép estéd! - azzal fölvettem az apró pakkot, benne valami fehér porral és amilyen gyorsan csak tudtam elslisszoltam onnan a picsába.
Következő úti célom az udvar volt. Kifelé menet még lehúztam valakit egy szál cigivel és így indultam egy olyan hely után kutatva, ahol végre magam lehetek az istenverte gondolataimmal Louis-ról, meg persze az újdonsült legjobb barátommal az estére. Azzal a pár csíknyi fehér porral, amiről egyenlőre még nem tudtam, pontosan micsoda.
A vállamra terítettem fekete bőrkabátomat és kilépve a bejárati ajtón hátra felé kezdtem sétálni a kert irányába. A ház mögött egy kisebb bódé állt magányosan, egymagában, pont, mint én. Igen, azt hiszem, eléggé be voltam állva ahhoz, hogy magamat egy korhadt deszkákból összeeszkábált, dohos fészerhez hasonlítsam, ám minden jel arra utalt, hogy az elfogyasztott fűmennyiség nem volt elegendőnek ahhoz, hogy elfelejtsem azt az öt betűs nevet, ami oly' angyali, de bűnbeejtő is volt egyszerre.
A telefonomat előkotorva világítottam magam elé és leültem egy régi sámlira, ami ugyan elég porosnak és instabilnak tűnt, ez egyszer hidegen hagyott. Gondoltam negyvenöt kilót csak kibír valahogy.
Ajkaim közé vettem a cigimet, majd előszedtem a kabátom zsebéből az öngyújtót, amit még a múltkorában drágalátos barátnőm hagyott nálam. Segítségével rágyújtottam, majd mikor visszacsúsztattam a gyújtót előző helyére, hirtelen felvillant a telefonom. Tudom, mit akartok hallani és higgyétek el, én is azt szerettem volna, de ez nem egy tündérmese volt, amiben a herceg érdeklődik a hercegnő hogyléte iránt. Louis le se szart, nekem pedig iszonyatosan hiányzott és valójában ez volt a valódi oka annak, hogy úgy döntöttem, hogy aznap este bedrogozom magam.
Felbontottam a magammal hozott pakkot és beleszagoltam. Ez ketamin lesz - gondoltam magamba. Valamennyire értettem ezekhez a dolgokhoz, hisz volt egy kis tapasztalatom e téren, nem mintha büszke lettem volna rá vagy valami, egyszerűen csak ez volt az igazság. Kiszórtam a telefonom üveg hátlapjára nagyjából a negyedét és összetettem a két kezemet, amiért épp telihold volt és nem volt teljesen sötét, így láttam is valamit. Nem túl sokat, épp csak annyit, amennyit kellett. Előhalásztam az övtáskámból a pénztárcámat, abból pedig a bankkártyámat meg a személyimet. Segítségükkel két vékonyka utcát húztam a telefonomra szórt fehér porból, majd kivettem egy bankjegyet a pénztárcámból, hogy szipkát hajtsak belőle. Egy 10 fontosra esett a választásom és azt gondoltam - Basszus, ha a királynő ezt látná... (mivel a 10 fontos bankjegyeken II. Erzsébet képe van, értitek - szerk.) A hátam mögé dobtam a hajamat, hogy ne legyen útban, majd a telefonomra hajolva felszívtam róla a korábban kihúzott csíkok egyikét. Felkapva a fejemet hátradöntöttem azt és szipogtam egyet, hogy biztosan a nyálkahártyámon kössön ki az adag. A szemem kicsit bekönnyezett, mikor megéreztem végigfolyni a torkomon, és nagy levegőt véve sóhajtottam egyet. Jobb kezembe a telefonomat tartottam, s míg a hüvelykujjammal Louis arcát cirógattam, a mutató és a középső között a cigimet szorítottam. Életem értelme kedvesen mosolygott vissza rám telefonom képernyőjéről, én pedig egy szaggatott lélegzetvétel után beleszívtam a cigimbe, mert éreztem, szemeimet könnyek marják. Nem akartam emlékezni rá. Nem akartam érezni a fájdalmat, szeretni akartam őt minden szenvedés és kín nélkül és közben mellette lenni... Miért olyan hatalmas kérés ez? Miért nem tudja teljesíteni nekem? - elnyomtam a cigimet, mert émelyegni kezdtem, de tudtam, hogy ez mit jelent.
- Mindjárt jobb lesz, - suttogtam. - még egy pár perc. - ujjlenyomatom segítségével feloldottam a telefonomat, s hirtelen megjelent előttem Lou Instagram profilja. El is felejtettem, hogy nem léptem ki belőle a legutóbb. Legörgettem rajta, bár jól tudtam, ezzel csak magamnak ártok, mert ennek így sírás lesz a vége. Megnyitottam pár selfie-jét és csak bámultam angyali arcát, miközben egyre jobban kezdtem érezni a ketamin hatását. „Zsibbadt", így tudtam volna legkönnyebben definiálni az érzést, amit éreztem. Zsibbadt egy kis hiányérzettel vegyítve. Édes kombó, nemde?
Ujjaim szinte önálló életet értek, követték, amit a szívem diktált és már nyomtam is rá a „Üzenet" feliratra a profilján. Nem gondolkodtam. Ez nem az a pont volt, ahol képes lettem volna rá, örültem, hogy egyáltalán látok valamit... Nem volt erőm ellenállni a késztetésnek és elmondhatatlanul hiányzott.

                                         Today, 2:54 a.m.

adelinedarling: szia louu

adelinedarling: mi újság? :)

***
remélem nem bánjátok, amiért egy kis "eufória feeling-et" is belevittem a dologba. őszintén én nem sok olyan írással találkoztam még ezen a felületen, ami érintette volna ezt a témát, de javítsatok ki ha tévedek! :D ha elnyerte a tetszéseteket, kérlek jelezzétek, a kövi két részre pedig érdemes rákészülni, mert nagyot fognak szólni! ;))
/louis' little shit/