Hi love ! ➳ l.t. ff.

33

Idegesen járkáltam fel s alá a szobában. Fogalmam sem volt, mennyi ideje értem vissza, feltételeztem csak néhány perce, mégis egy örökkévalóságnak tűnt mire hallottam, hogy elzárják a csapot a fürdőben. Valamit még szöszmötölt odabent és arra gondolván, hogy épp most törölközhet, konkrétan levert a víz. Hirtelen nagyon meleg lett a szobában, így legyezni kezdtem magam a kezemmel, hogy mentsem a menthetőt, ami a sminkemet illeti.
Aztán egyszer csak hallottam, amint nyílik a fürdőajtó, így arra kaptam a fejemet. Még csak be sem volt zárva... A résen egy csapzott hajú angyal dugta ki a fejét, aki ahogy meglátott, rögtön elmosolyodott.
- Hát itt vagy! - köszöntött csilingelő hangján és hirtelen minden olyan álomszerűen hatott. - Már kezdtem azt hinni, hogy leléptél. - arckifejezése elárulta, hogy csak viccel. Én meg csak álltam ott, mint egy darab fa, megkövülve. Hirtelen nem tudtam, mit is mondhatnék. - Sajnálom, reméltem, hogy végzek, mielőtt még visszaérnél.
- Ne szabadkozz! - ráztam a fejem, amint megtaláltam hangomat.
- Na jó, azt hiszem, élőben talán még aranyosabb hangod van. - ennél a résznél már le kellett ülnöm - Jézus, ez kibaszottul abszurd - a szívem össze-vissza vert. Fél szemmel az Apple Watch-omra pillantottam: szerinte a pulzusom 145 volt. Az reális lehet. - gondoltam magamban. Egy pillanatra a kezembe temettem az arcomat. Talán nem ártott volna nekem egy shot a bárból, ha már úgy is amellett sétáltam el visszafele jövet... Hozzáteszem, nem szoktam inni.
- Megtennél nekem valamit? - érdeklődött.
- Bármit. - vágtam rá gondolkodás nélkül, felkapva a fejemet. Louis ezen halkan felnevetett, látszott rajta, hogy mondani akar rá valamit, de feltételeztem, csakis iszonyat zavarba ejtő dolgok jutottak az eszébe és szerintem úgy volt vele, megspórol nekem egy szívinfarktust, így inkább nem reagált rá semmit.
- Kerítenél nekem egy alsót, meg egy pólót a táskámból? Elfelejtettem behozni. - kellett pár másodperc, míg felfogtam kérését. Gyerünk Adeline, funkcionálj!
- Persze. - a hangomra rá se ismertem.
- Ott van a fotelben. - mondta, én pedig bólintottam és felállva a kanapéról a táskájához sétáltam. Végig éreztem tekintetét magamon, ami teljesen megbénított. - Ha minden igaz a leghátsó részben. - tette hozzá, én pedig remegő kézzel kihúztam a hátizsák zipzárját és keresgélni kezdtem benne. Szerencsére hamar a kezem ügyébe akadt egy fekete Calvin Klein alsó, meg a vintage Black Sabbath turné pólója, amit már láttam rajta egy párszor. Nem tudtam mihez hasonlítani, de a ruháinak valami isteni öblítő illata volt. Kikaptam a táskából egy Adidas melegítőt is, mert úgy voltam vele: A jó Isten mentsen meg engem attól, hogy anélkül jöjjön ki azon az ajtón! Egy pillanatra teljesen elfelejtettem, hogy Louis még mindig ott áll a résnyire nyitott fürdőajtóban, valószínűleg a dereka köré csavart törölközőjét szorongatva. Vagy ami még rosszabb, meztelenül.
- Ez jó lesz? - nyújtottam felé, mire ő elmosolyodott.
- Persze, köszi. - mondta, ahogy elvette tőlem a ruháit. - Ó, kaptam melegítőt is? - érdeklődött.
- Aha. - feleltem és imádkoztam, hogy nem tegyen rá több megjegyzést.
- Egy pillanat és jövök. - azzal pedig eltűnt a fürdőszobában és még az ajtót se csukta magára, csak behajtotta. Ez nem lehet igaz! - visszaültem a kanapéra. Próbáltam mélyeket lélegezni és alkalmazni az 5-4-3-2-1 módszert, de mindhiába. A technikák, amiket pánik esetére tanított a volt pszichológusom, teljesen hasztalannak bizonyultak. Hm... talán vissza kéne mennem terápiára... Vagy talán ez maga a terápia?! - ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, de ekkor nyílt a fürdőajtó és kisétált rajta a kis herceg. A haja még enyhén nyirkos volt és a homlokára simult, arrébb kellett simítania, hogy ne lógjon a szemébe. Ahogy rám nézett, szemei felcsillantak és leült, velem szembe a fotelbe. Nem tűnt valóságosnak.
- Szótlan vagy ma. - jegyezte meg, én pedig kicsit oldalra biccentettem a fejem, miközben bámultam őt. Lefogadom, tudta mi történik. Tisztában volt vele, hogy szóhoz se jutok tőle.
- Még nem teljesen sikerült feldolgoznom téged. - vallottam be, mire némán felnevetett és a fotel háttámlájának dőlt. Lábait kb. vállszéles terpeszbe vágta és összekulcsolta kezeit az ölében. Ezzel nem segítesz!
- Csak nyugodtan, van időnk. - mondta, de hangja nem volt cinikus. A szemébe néztem, ő pedig vissza az enyémbe. Szinte hallottam kattogni az agytekervényeket a fejemben. Nem lehet valódi. - súgta egy belső hang.
- Megérinthetlek? - csúszott ki a számon meggondolatlanul, mire nagyra nyitottam a szemeimet. Látszott Louis-n, hogy őt is meglepték a hallottak és már épp kezdtem volna szabadkozni, mikor a szavamba vágott.
- Nem hittem, hogy máris ezzel kezdünk, de persze. - rántott vállat szórakozottan. Olyan perverz! Megforgattam a szememet, míg ő átült a kanapéra, közvetlenül mellém. Óvatosan az arcára simítottam a kezemet, borostája sercegett az ujjaim alatt. Csodálattal néztem az arcát, ő pedig kíváncsian fürkészte a reakciómat. - Meg akartam borotválkozni mielőtt elindultam, de már nem volt rá időm. - vallotta be. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a leheletét: enyhén mentolos volt. Feltételeztem nemrég moshatott fogat.
- Én nem bánom. - ráztam a fejemet anélkül, hogy elkaptam volna a tekintetemet róla. Pislogni is alig mertem, attól tartottam még a végén lemaradok valamiről. Valami lényegesről.
- Ezt most értsem úgy, hogy jobban bejövök neked borostásan? - kérdezte mindentudó arckifejezéssel. Egy pillanatra elgondolkodtam.
- Igen. - mondtam, mire ő elmosolyodott őszinteségemen. - Nem mintha számítana bármit is. - tettem hozzá.
- Okés, ez tetszik. - bólogatott.
- Micsoda? - ráncoltam a homlokomat.
- Hogy ilyen szókimondó vagy. - felelte és a fülem mögé tűrt egy kósza tincset. A szívem majd kiugrott a helyéről, de igyekeztem úrrá lenni a helyzeten.
- Ami a szívemen, az a számon. - rántottam vállat mosolyogva. Próbáltam lazának tűnni, de igazság szerint kissé zavarba jöttem.
- Mindig nagyra tartottam ezt a tulajdonságot. - vallotta be. - Nem akarom elrontani a pillanatot, de nem vagy éhes?
- Elrontani? - ízlelgettem kicsit ezt a szót a számban. Hogyan tudná elrontani? - De, amúgy éhes vagyok. Viszont, ha jól tudom, csak héttől van vacsi. - húztam el a számat, mire Louis felnevetett.
- Még szerencse, hogy eszembe se jutott lemenni az étterembe. Az kissé kockázatos lenne, nem gondolod, drágám? Azért van a szobaszerviz, hogy ide hozzák nekünk. - mondta, mintha mindez olyan magától értetődő lenne.
- Jól van, ezer bocs! Louis Popsztár Tomlinson-ék felé lehet így mennek a dolgok, de én még sosem vettem igénybe szobaszervizt. - tartottam föl a kezemet védekezően.
- Komolyan nem? Ez esetben te fogsz rendelni. - mondta, majd a kezembe nyomott egy étlapot, amit az asztalon talált.
- Miért pont én? - kérdeztem értetlenül.
- Híres vagyok, rémlik? - vonta föl a szemöldökét, de közben rám se nézett, tekintetével a menüt vizslatta.
- Nem kell bemutatkozni, hogy „Louis Popsztár Tomlinson vagyok", rémlik? - vágtam rá szórakozottan.
- Már a hangomról megismernek. Egyszer egy ilyen szobaszervizes incidens alkalmával derült ki, hogy melyik hotelben szálltunk meg, még a One Direction idején. Mondanom sem kell, mekkora jelenet lett belőle. Tíz percen belül ellepték a rajongók a hotel bejáratát. A mélygarázson keresztül menekítettek ki minket. Egy órát csúszott emiatt a fellépés aznap este. - mesélte.
- Az mondjuk elég komoly. - pislogtam nagyokat, de végül nevettem magam.
- Hozzáteszem, ez Mexikóban történt. A mexikói fanok elég elvetemültek. - rázta a fejét, de hangjában nem volt semmi rosszallás, csak mint egy tényt közölte.
- Ja, hallottam hírét. - motyogtam.
- Azóta mindig valaki mást kérek meg, hogy kaját rendeljen nekem. - mondta és közben már én is az étlapot néztem. Rengeteg minden volt és jó pár közülük, igencsak ínycsiklandóan hangzott. Nem tudom, hogy fogok e közül a sok étel közül választani...
- Megértem, rossz tapasztalat. - bólintottam.
- Inkább vicces, de most inkább nem kockáztatnék meg veled egy hasonló esetet. - mondta, miközben rám sandított. - Meg is van! Lávakövön sült marha steak, grillezett füstös édesburgonyával, fehérbormártással és kevert salátával. - egy pillanatra elgondolkodott. - Kevert saláta nélkül.

***
na, hát ez lett volna a várva várt rész, remélem elnyerte a tetszéseteket és ti is annyira szerettétek olvasni, mint én írni! :) mi a véleményetek lou és adeline élső személyes interakciójáról? írjátok meg nekem kommentben, nagyon kíváncsi vagyok, hogy ti hogy látjátok! <33 szép estét nektek!
/louis little shit/