Hi love ! ➳ l.t. ff.

27

Ó, ha tudtam volna, mekkora hiba megbízni benne! De akkor, ott, azon az estén, úgy éreztem, mintha minimum lottót nyertem volna. Elvarázsolt. Kibaszottul magába bolondított és tudta, mit csinál. Tudnia kellett...
A hívás további része, pedig úgy zajlott, ahogy ő azt eredetileg eltervezte. Szexeltünk. Virtuálisan. Egymás hangját hallgatva. Egymás fantáziáit elképzelve arról, hogy mit csinálnánk a másikkal, ha együtt lennénk.
A telefonom a fejem mellett pihent és Louis éppen azt ecsetelte miként ujjazna meg, miközben a nyelve alatt vonaglok. A bal kezemmel közben magamat izgattam a takaró alatt és azt mondtam neki:
- Hm... Lou, annyira jó vagy. - hangom enyhén kéjesen csengett és tudtam, hogy ez őt is felizgatja.
- Addig nyalnálak, míg már nem bírod tovább, az ujjam közben ki-be járna benned és a nevemet nyögnéd.
- És közben a hajadba túrnék, talán meg is húznám kicsit, miközben lenézek rád. - tettem hozzá.
- A szemedbe néznék és a puncidba mosolyognék attól, hogy látom, mennyire élvezed. - mondta, én pedig gyorsítottam kicsit a tempón.
- Mit művelsz velem? - sóhajtottam, a jobb kezem középső ujja pedig ekkor már a hüvelyemben volt.
- Elviszlek a csúcsra. - mondta, mintha nem lett volna kibaszott egyértelmű, hogy addigi életem legjobb orgazmusát fogom pár perc múlva átélni. - Érezném, ahogy remeg a lábad magam mellett, egyre erősebben húznád a hajamat, én pedig tudnám, hogy közel jársz.
- És tényleg. - szökött ki a számon a hang, miközben összeszorítottam a szememet. Közben tompán hallottam a vonal másik végéről, hogy magát kényezteti, nekem pedig kezdett végem lenni.
- Gyorsítanék, te pedig nem bírnád tovább. A nevemet nyögnéd, mert hozzám tartozol.
- A tiéd vagyok. - suttogtam és tényleg így éreztem. Mindenem bizsergett, miközben megfeszült a testem és átadtam magam az érzésnek.
- Tudom. - persze, hogy tudta...
- Lou, még...
- Olyan hevesen nyalnálak, hogy még a nyelvem is belefájdulna, de nem érdekelne. Annyira felizgat a gondolat, hogy kényeztetlek téged... - nem volt tovább. Az orgazmus, mint egy szökőár sodort végig a testemen és hullámai elmostak minden rossz érzést, amik valaha bennem voltak és végül maguk alá temettek.
- Ahh, Louis! - nyögtem és addig húztam az érzést, ameddig csak tudtam. Olyan intenzív volt, amilyet még sosem éreztem és bármit megtettem volna, hogy mindez újra megismétlődjön. Csak feküdtem ott, mint egy partra vetett hal, teljesen az extázis hatása alá kerültem. - Ez elképesztő. - szuszogtam, ő pedig felnevetett.
- Én mondtam.
- És most? - érdeklődtem halkan.
- Most jön az a rész, mikor föléd mászom és megcsókollak. - behunyt szemmel elképzeltem, amint Louis fölöttem van és forró, nedves ajkaival az enyémeket ostromolja.
- És közben? - kérdeztem, ő pedig nem bírta ki, hogy ne nevesse el magát ismét.
- Kis telhetetlen... Mit szeretnél hallani? - kérdezte mindentudó vigyorral az arcán, hallottam a hangján.
- Tudod, mit akarok. - feleltem szűkszavúan.
- Szeretnéd, ha visszadugnám beléd az ujjam és újra kezdeném? - érdeklődött az agyamat húzva.
- Attól tartok, az nem lenne elég. - húztam el a számat és kinyitottam a szememet.
- És... - kezdte - ha az ujjam helyett a farkam töltene ki? - elvette az eszem. Kivoltam tőle.
- Belém raknád? - kérdeztem halkan.
- Uhum... magunk közé nyúlnék és lassan beléd tolnám. - morogta.
- Ahh, Louis... - hangom elhalt a nevét nyögve, miközben visszavezettem az ujjaimat magamba, egyszerre kettőt.
- Ez az kicsim, hadd halljam a hangod. - bátorított, én pedig simogatni kezdtem magam.
- Mélyebbre kicsit. - mondtam, a lehető legjobban beleképzelve magam a szituációba, bár még sosem volt részem olyan aktusban, amit élveztem is volna. Ha jobban belegondoltam, még olyanban sem, amire emlékeztem volna.
- Csak lassan, nem akarom, hogy fájjon. - hangja törődően csengett és ez megmosolyogtatott.
- Én viszont érezni akarlak. Annyira közel, amennyire fizikálisan csak lehetséges. - biztosítottam.
- És beérnéd ennyivel? - szegezte nekem a kérdést és bár nem tudtam, pontosan mire gondol, válaszoltam neki:
- Nem. Lelkileg is közel akarok lenni. - mondtam a lehető legkomolyabban. Jobban akartam ismerni őt, mint bárki más. Ott akartam lenni neki.
- Már közel vagy. - adta tudtomra véleményét, de én nem voltam benne biztos, hogy tényleg így gondolja.
- Még közelebb. - hallottam halk szuszogását a háttérben.
- Imádom, hogy nem tudsz betelni velem. - nevetett és úgy tűnt, igazán jó kedve van tőlem. Tetszett, hogy ilyen hatással vagyok rá.
- Én annyira nem, hogy őszinte legyek... - és mielőtt még rákérdezhetett volna, folytattam - Kicsit idegesítő, hogy semennyi nem elég kielégítő belőled. - pár hosszú másodpercig csönd volt a vonal másik végén, valószínűleg azon gondolkodott, mit mondhatna.
- Kíváncsi vagyok, akkor is így gondolnád-e ezt, ha már évek óta mellettem lennél. - a szívem félrevert egy pillanatra. Már ennek feltevése is veszélyes volt rám nézve. Semennyi realitása nem volt annak, amit mondott és ezt ő is tudta, mégis hiú ábrándokat kergettetett velem. Ez nem fair, Louis. - de végül úgy döntöttem, nem teszem szóvá.
- Valójában még egyszer sem voltam. - emlékeztettem.
- Tudom, de mi lenne, ha ezen változtatnánk? - kérdezte és hangja, olyan különlegesen csengett, mintha... izgatott lenne?
- Mire gondolsz? - olyan kíváncsivá tett, hisz annyiszor emlegette már ezt nekem korábban.
- Rád, rám, meg egy hotelszobára Manchesterben valamikor a héten. - jól hangzott, kurva jól és én mindennél jobban vele akartam lenni.
- Csak, ha velem töltöd az éjszakát. - szögeztem le, mintha nem lett volna kibaszott nyilvánvaló (számára is), hogy akár öt vele töltött percért is vonatoznék egy órát Manchesterig.
- Rendben, eleve úgy terveztem... Imádnék veled aludni. - ezt hallva elmosolyodtam, mert olyan érzést keltett bennem, mintha nem csak megdugni akarna. Talán így is volt, talán nem. Nem tudhattam biztosan.
- Hm... - nem tudtam mit mondhatnék, de eszembe jutott, hogy Louis valószínűleg még nem ment el, ezen pedig mihamarabb segíteni akartam. - és hol is tartottunk úgy kb. három perccel ezelőtt?
- Már benned vagyok. - kapcsolt azonnal - és kérésedre olyan mélyen, amennyire csak lehet.
- Kezdj mozogni... - suttogtam - lassan.
- Mm, mondd csak, miért izgat fel ennyire, hogy utasítgatsz? - kérdezte szórakozottan.
- Mert tudom, mit csinálok. - vágtam rá azonnal. Kit áltatok? Dehogy tudtam! Mégis honnan tudtam volna, mikor sosem csináltam még ilyet? De úgy tűnt kellően magabiztosan adom elő magamat ahhoz, hogy Louis-nak ez ne tűnjön fel.
- Igen, baby, az látszik... kurva jó benned lenni. - nyögte.
- Gyorsíts kicsit, nem bírom! - hangom kéjes volt, nem ismertem magamra, de tetszett ez az énem. Tetszett, hogy ezt hozza ki belőlem.
- Már én se sokáig. - biztosított, én pedig halkan felnevettem.
- De Lou, még csak most kezdtük. - emlékeztettem.
- Hát figyelj, cica, én általában elég sokáig bírom, de te teljesen kikészítesz. - mondta, mire én az ajkamba haraptam. Imádtam annak gondolatát, hogy ezt művelem vele.
- Hidd el, ez kölcsönös... de még gyorsabban szeretném. - azt akartam, hogy megszédüljön, akkorát élvezzen.
- Ahogy akarod, drágám. - préselte ki a hangokat a száján, de hallatszott, hogy nehezére esik beszélni, miközben koncentrál.
- Ahh, keményebben Louis, annyira jó vagy! - duruzsoltam és közben hallottam, amint élesen beszívja a levegőt. Nem bír magával...
- Ez az, mondj még ilyeneket! - hallottam a háttérből, ahogy gyorsít keze munkáján, ezen pedig szélesen elvigyorodtam. Úgy éreztem, jobb nem is lehetne, miközben a hátamon feküdtem a franciaágyamon azon gondolkodva, mit mondjak neki, hogy elveszítse a fejét és magamba bolondítsam, aztán hirtelen eszembe jutott valami:
- Állj! Pózt akarok váltani... Inkább lovagolnék.

***
tudom, már húzom egy ideje ezt a telefonhívást, de azt ajánlom élvezzétek ki, mert utána valamivel nyugisabb részek jönnek. :) remélem szeretitek a 18+-os részeket, mert az a helyzet, hogy nálam ezek elég részletesek lesznek és több fejezeten keresztül tartanak majd. :D mint mindig, úgy most is várom a szavazatokat és a kommenteket, nagyon sokat jelentenek nekem! <33 kitartást a jövő héthez!
/louis' little shit/