Hi love ! ➳ l.t. ff.

17

Elég szeles volt az idő, ahogy kora reggel egy vékony kardigánban kiszálltam anya kocsijából a suli előtt. Csodák csodájára aznap nem időre ment be dolgozni és el tudott vinni, így nem volt akkora kapkodás reggel, mint általában szokott. Intettem neki egyet mikor elhajtott, majd megfordultam és a bejárat felé vettem az irányt, miközben több-kevesebb sikerrel próbáltam kikerülni az utamba kerülő pocsolyákat. Na ja, megint esett az eső, de már meg se lepődtem rajta, hisz ebbe nőttem fel. Szerencsére a megfázásból elég hamar kilábaltam, alig két nap alatt, így a hét második felében már mehettem suliba. Oké, mondjuk ennek azért túlzottan nem örültem, de értitek mit mondok, elég szar betegnek lenni. A szekrényből kivettem pár könyvemet és tekintve, hogy időközben Meggie is megérkezett, megvártam őt, majd együtt indultunk el a termünk felé.
- Héj, egyébként te tudod már, mit veszel fel holnap? – érdeklődött izgatottan, ahogy a lépcsőfeljáróhoz értünk.
- Holnap? – ráncoltam a homlokomat. – Miért, mi lesz holnap? – Meg hirtelen megállt, mire én is ezt tettem és kérdőn hátrafordultam felé.
- Hát Bran bulija. Ne mondd már, hogy elfelejtetted! – nyíltak nagyra a szemei.
- Jaj, persze! A buli. – húztam el a számat, bár nem nagyon akartam kimutatni, hogy nincs túl sok kedvem hozzá. Megígértem neki, hogy elkísérem és lefoglalom Brandon barátnőjét, Kelly-t, míg Megan becserkészi a kiszemeltjét.
- Hol jársz te mostanság, úgy őszintén? – indult meg ismét és vele együtt én is. – Mert, hogy gondolatban nem itt, az biztos. – rázta rosszallóan a fejét. - Ha nem ismernélek, azt hinném, pasi van a dologban. – nyeltem egy nagyot, mert Louis akaratomon kívül is bemászott a tudatomban, mióta odabent voltam talán először és ezúttal rajtam volt a sor, hogy megtorpanjak.
- Most mi az? – kapta hátra a fejét barátnőm. Pislogtam egy nagyot, de nem szóltam egy szót se. Az igazság az volt, hogy rettenetesen hiányzott, mert az utóbbi pár napban eléggé elhanyagolt, tulajdonképpen hétfő óta nem is beszéltünk és aznap csütörtök volt és ezt elég nehezen viseltem. Nem kifejezetten tett jót a lelkivilágomnak ez a kiszolgáltatottság helyzet, amibe ugyan tudtán kívül kényszerített bele, a szívem mélyén igenis haragudtam rá emiatt, bár ezt magamnak se vallottam volna be akkoriban. Hihetetlenül sebezhetővé tett és most már nem csak magával szemben, hanem mindenki mással szemben is. Hisz azelőtt sosem érintett ennyire érzékenyen pusztán az, hogy az eszembe jutott.
Meg felhúzta a szemöldökét, mikor tekintetünk találkozott, én pedig ekkor hirtelen megráztam a fejem és sietve elhaladtam mellette.
- Felejtsd el!

***

Péntek délután olyan nyolc óra magasságában még tanácstalanul álltam a szekrényem előtt azon filózva, mit is kéne felvennem, pedig lassan már késésben voltam. Az összes ezt megelőző dolgon már túl voltam, mint például a zuhany, a fogmosás, sminkelés, hajszárítás, már tényleg csak az outfitem volt hátra. Volt egy olyan sejtésem, hogy „legjobb barátnőm" elég rendesen ki fogja csípni magát „szerelme" szülinapja alkalmából, nekem viszont semmi kedvem nem volt testhez simuló miniszoknyához meg platformos csizmához (nem mintha amúgy hordtam volna ilyesmit), így inkább csak kirángattam a fiókból egy fekete neccharisnyát, meg egy ugyanolyan színű szakadt mom jeans-t és azt kaptam magamra. Testem felső részére egy fekete garbó került, az egész szettet pedig egy ingszerű bőrkabáttal dobtam fel, amit még a múlt hónapban vettem. Egész büszke voltam magamra, ahogy végignéztem magamon a tükörben, tulajdonképpen nem is néztem ki olyan rosszul, már ahhoz képest, hogy lelkileg mekkora roncs voltam. Bedobtam a legszükségesebb dolgaimat az egyik fekete Vans övtáskámba: szájfény; papírzsepi; pénztárca, az iPhone-omat pedig jó szokásomhoz híven a farzsebembe csúsztattam.
- Adeline, itt vannak! – hallottam meg anya hangját a földszintről, mire sóhajtottam egyet, miközben parfümöt fújtam a fülem mögé. Vetettem még magamra egy utolsó pillantást a tükörben és párszor beletúrtam egyenesre beszárított hajamba, hogy enyhén rendezetlennek tűnjön, majd kilépve a szobából, elindultam le a lépcsőn.
Mikor anya meghallotta, hogy jövök, kilépett a pult mögül és kicsit közelebb jött.
- Vigyázz magadra, rendben? – ölelt magához, bár úgy éreztem inkább megfullasztani próbál, olyan erősen szorított.
- Mint mindig. – motyogtam, miközben elengedett. Megajándékoztam egy félmosollyal, majd kimasíroztam az előszobába. Cipőügyben a fekete Nike-mra esett a választásom, ami ugyan már agyon volt hordva, én rettenetesen imádtam, sőt, talán épp ettől szerettem annyira. Sok mindent megélt már velem. Az ajtóból intettem még egyet anyának, majd téve pár lépést bepattantam Meganék kocsijának hátsó ülésére, hogy egy „felettébb kellemes" estét töltsek el csupa olyan ember társaságában, akiknek semmi, de semmi közük nem volt Louis Tomlinson-hoz vagy bármely hozzátartozójához...

***

- Jézus fasza, itt pusztán a szagoktól be lehet állni!– húztam föl az orromat, ahogy beléptünk a bejárati ajtón a kis lakásba.
- Az biztos. – helyeselt Megan a szája elé kapva a kezét. Tényleg irtózatosan tömény fűszag volt odabent.
- Mi ez a hely egyáltalán? – érdeklődtem körülnézve. Nem olyan helynek tűnt, ahol alapvetően lakna valaki, ahhoz túlzottan le volt robbanva.
- Brandon nőjének a nagyszülei éltek itt még azelőtt, hogy... érted. – húzta el aszáját. – Már ha jól vagyok informálva. – rántott vállat.
- Baszki, még itt sincs mindenki, de szerintem már akadnak odabent olyanok bőven, akik világukat se tudják. – biccentettem a nappali felé.
- Igen, valószínűleg, de nem is értem, a csoportban valami olyasmiről is volt szó, hogy felnőtt felügyelet is lesz, vagy mi. – húzta a száját barátnőm, miközben körülnézett. Feltételeztem épp a szülinapost keresi.
- Sziasztok, lányok! – hallottunk meg egy hangot nem messze tőlünk és nem sokkal később a tulajdonosa is előkerült. Egy harmincas éveiben járó pasas volt, kezében egy láda sörrel, látszólag nagyon benne volt a dolgában. Én rohadjak meg, nem volt semmi különös a csávóban... azon kívül persze, hogy konkréten egy hat főre elegendő hosszúságú joint lógott ki a szájából. – Örülök, hogy eljöttetek, Kelly bátyja vagyok, David, de hívjatok nyugodtan Dave-nek. – mosolygott ránk, mi meg csak bámultunk rá nagyra nyílt szemekkel.
- Öhm... hali! – intettem, majd arrébb rántottam barátnőmet, mert az ajtóban állt, frissen szerzett „barátunk" pedig épp kimenni készült. A srác elmorgott egy köszönömöt és átlépte a küszöböt.
- Izé, a piát hova tegyük? – érdeklődött Meggie, amint megtalálta a hangját. Mielőtt idejöttünk volna, még beugrottunk a sarki közértbe, ami mázlinkra mégnyitva volt, így nem kellett üres kézzel érkeznünk.
- Tegyétek csak le odabent az asztalra. – nézett ránk még egy pillanatra kifújva a szájából a füstöt, majd ezt követően eltűnt a látókörünkből. Egy ideig még bámultunk utána és próbáltuk feldolgozni amit láttunk: persze nem ez volt az első ilyesfajta bulink és nyilván nem először láttunk olyat, aki szívott, de ezt azért iszonyat furcsának találtuk.
- Te, ez lenne a felnőtt felügyelet? – biccentett utána barátnőm enyhén összeszorított ajkakkal.
- Attól félek én is!

***
tudom, nem ez volt a legizgibb részt, de érdekes dolgot fogok kihozni ebből az estéből, ezt garantálom nektek! remélem azért tetszett nektek, ha igen, jelezzétek! :)) szép estét nektek, pár nap és hozom a folytatást! <33
/louis' little shit/