2

6.8K 332 29
                                    

m á s o d i k f e j e z e t

Emlékszem

Soha nem voltam nagy Kygo-fan. Persze a rádióból és Madison jóvoltából szinte naponta hallok a srácról - Norvégiában az utcán látott minden 15-25 éves lány második szava a Kygo volt, mikor híres lett. De komolyan.

Emlékszem a napra, mikor először hallottam a nevét.

Otthon voltam, Bergenben, pontosabban a sulimban, egy délutáni órára kellett aznap csak bemennem. A mögöttem ülő két lány osztálytársam megállás nélkül valami Kygoról susogott - arra a következtetésre jutottam, biztos megint valami Justin Bieber 2.0-t dobtak a zenepiacra.

Aztán este, akaratom ellenére is, de rákerestem a névre. Döbbenten vettem tudomásul, hogy bizony nem egy énekesről van szó, hanem egy DJ-ről. Méghozzá egy norvég DJ-ről. Akkor még annyira gyerekes vonásai voltak az interjúban, amit megnéztem róla. Üvöltött az arcáról, mennyire újnak, elveszettnek érzi még magát ebben az egészben - és őszintén aranyosnak találtam a sok öhm-özést, ugyanis milyen meglepő, a kérdezgetés angolul zajlott.

A videó alatt belinkeltek egy klipet, ami a Firestone címmel volt ellátva, Conrad Sewell közreműködésével, mint egy debütáló szám. A meghallgatása után arra jutottam, hogy a francba is, ez nem olyan rossz. Egyedi stílusú volt, nem az a nagyon, százharminc decibellel üvöltő zene. Nyugis, de mégis ütemes és fülbemászó. Totál el tudtam képzelni akkor, hogy ha ez a fiú tényleg úgy nagyon befut, ezt emberek tízezrei, százezrei fogják ismerni őt a többi dalával együtt.

És ez mind meg is történt.

Az Intro után a csarnok elsötétült - ezidő alatt sietett fel Kyrre a színpadra a DJ pulthoz, hogy aztán mikor ismét fény borul a térre, a nézőtéren levők sikítozása eggyé olvadjon.

- Hello Las Vegas, hogy vagytok ma este? - kiáltotta a fiú boldog mosollyal az arcán. A hangszórókból pillanatokon belül a legutóbbi single-je, a Born To Be Yours csendült fel.

- Áááá, ez már most kurva jó!!! - sipítozott mellettem Madison, mire csak nevetve ingattam a fejem.

- Kimegyek a színpad széléhez pár képet meg videót csinálni - léptem oda hozzá, hogy valamennyire azért halljon is.

- Aha, oké! - hagyta rám, majd tovább fangirl-ködött.

A színpadi effekteknek köszönhetően valószínűleg senkinek nem tűnt fel, hogy valahol ott vagyok - nyugodtan állhattam volna ott végig, de az egyik hangszóró ott volt a közelemben, tehát igyekeztem gyorsan, mégis jó minőségűre lezavarni a felvételek elkészítését - meg különben is, lesz egy csomó fanvideó, és a backstagaben levő Myles is fotózott.

Talán fél óra után mehettem vissza Madshez, aki továbbra is csillogó szemekkel élvezte a koncertet.

Hirtelen ismerős dallamokra lettem figyelmes, de mégsem olyan volt, mint ahogy eddig is hallgattam.

- There's a conclusion to my illusion, I assure you this - hallottam Seinabo Sey hangját, ahogy az egyik slágerét, a Youngert énekli.

Igazából tök véletlenül bukkantam rá erre a számra Spotifyon, pár nappal azután, hogy megjelent. Szokásom számomra teljesen ismeretlen, előre összeállított listákat hallgatni - akkor sem volt másképp, csak éppen muszájnak éreztem megnézni a címet és az énekest, ugyanis már az első pillanatban megtetszett.

Ez lassan három éve volt, de változatlanul imádom ezt a számot.

A Kygo-version sem volt olyan rossz, csupán kicsit más a hangzása, az alap pedig teljesen az ő stílusát közvetítette.

BORN TO BE YOURS - kygo ✓Where stories live. Discover now