12

5.4K 282 13
                                    

t i z e n k e t t e d i k f e j e z e t

Csak munkakapcsolat

Kyrre se nem hívott, se nem írt tegnap.

A mai napra az életkedvemet nagyrészt az alapozta meg, hogy valamikor hajnali három körül arra ébredtem, az alattunk levő lakásban vitáznak, aztán mikor ez abbamaradt, egyszerűen képtelen voltam visszaaludni. Amikor sikerült is volna, mindig eszembe jutott valami, így szinte egész éjjel csak forgolódtam.

Soha nem szeretek olyan sokáig lustulni, ha szabadnapos vagyok, akkor is legkésőbb fél kilenckor kelek.

Az ébresztő fülsértő hangjával egyszerre fáradtan nyöszörögtem egyet, majd még mindig csukott szemekkel kitapogattam az éjjeliszekrényen levő telefont és elhallgattattam a telefonom, amit végül megfogtam, hogy gyorsan, szokásosan átfussam a közösségiket. A képernyőn ott volt egy értesítésszalag, rajta Madison üzeneteivel (nemrég küldte) így nem volt kérdés, hogy azt nyitom meg először.

mads 💘💘
Hali babe ❤ előbbre hozták a járatom, most indulok a reptérre
mads 💘💘
baszki, hajnali 2 van, meghalooook 😭😭
mads 💘💘
Amúúúúgy
mads 💘💘
Beszéltem a menedzseremmel, azt mondta, hogy jövő héten nem lesz annyi dolgom, szóval lehet, hogy kedden tudok menni hozzátok, ha neked jó
mads 💘💘
Uhh, basszus, várj, te most alszol, miért is várom, hogy válaszolj? 😂🤦🏽‍♀️mindegy is, majd írj
mads 💘💘
szeri vaaan xx ♡

Mosolyogva olvastam el a legjobb barátnőmtől jött fekete szövegbuborékokat, majd azonnal válaszoltam is.

Me
tarts ki ♡ és egyébként a jövő hét szerintem jó lenne
Me
(arra már elméletileg Kyrre fotósa leszek, de ajánlom neki, hogy október 14-ig ne szervezzen be még valamit)
Me
🙄😖
Me
majd írj, ha leszálltál
Me
én is szerizlek xx

Biztos voltam benne, hogy Mads már rég bealudt, hiába, hogy alig fél órája indult el, így nem is vártam, hogy azonnal válaszoljon.

Twitterre léptem be, mikor hirtelen egy újabb Messenger-szalag jelent meg a képernyő tetején, annyi különbséghez, hogy ez most Justinhoz tartozott.

Justin Jesso
Yasmin, remélem te ébren vagy

*Justin Jesso a becenevedet a következőre állította be: Rapunzel 👑*

Me
neked is jó reggelt, Justin 🙄😂

Justin Jesso
Jó, ne haragudj. Csak mindenki alszik én meg szétunom az agyam már órák óta. Felébresztettelek, amúgy?
Justin Jesso
Ha igen, bocs

Me
nem, 3-kor megébredtem, alattunk veszekedtek, aztán azóta aludhattam talán 1 órát (sem), de mindegy

A képernyőn hirtelen Justin profilképe és neve jelent meg, a piros és zöld kis ikonnal - furcsán ráncolva a szemöldökömet fogadtam a hívást.

- Ezt most miért? - érdeklődtem mellékesen.

- Lusta vagyok írni, na - közölte, mire elnevettem magam. - Van mára programod?

- Háát, öö... - kezdtem bele, aztán elgondolkodtam. - Szerettem volna elmenni az Xhibitionba (egy bergeni pláza - szerk.), de ha megint kellek valamiért akkor..

BORN TO BE YOURS - kygo ✓Where stories live. Discover now