I fell in love with you... My fault...

F I V E

-Mizu kislány?-Csak nekem van ilyen szerencsém...

-Te? Elmondanád mit szeretnél és utána békén hagynál? Örülnék neki.-szúrtam oda a fiúnak aki először megszólított a minap. Meg kell hagyni kicsit sem kedvesen... Pont akkor jelenik meg ez is, amikor a legkisebb szükségem van a társaságra.

-Bocsánatot kérni.-vakarta meg a tarkóját zavarában.

-Nem szükséges, nem érdekeltek az idióta haverjaiddal együtt.-mosolyogtam hátha itt hagy, de persze miért kedvezne nekem...

-Nem akartalak piszkálni. Csak jó kedvünk volt. Ne haragudj.-láttam a szemében egy kis megbánást.-Amúgy Noah vagyok. Noah Carter. És te pedig...-nyújtotta a kezét.

-Tényleg nem érdekel már. Nem igazán hatott meg.-hazudtam egy jókorát.-Mellesleg nem emlékszem, hogy kérdeztem volna a neved.-De egyébként ha nagyon érdekel, Angel Rose Worell-elfogadtam a kézfogását. Ő egy puszit nyomott a kéz fejemre mire elrántottam azt. Felnevetett.

-Szóval így játszunk. Amúgy vissza ahhoz, hogy nem hatott meg, Dylan másképp látta a helyzetet. Honnan ismered?-összehúzta a szemöldökét majd nekidőlt az egyik fának miközben a karjait összefonta a mellkasa előtt.

-Először is én nem játszom sehogyan. Másodszor pedig-vettem fel ugyan azt a testtartást, amit ő, másodpercekkel ezelőtt.-nem ismerek senkit, nemhogy Dylan nevű akárkit. De üzenem neki, hogy ne tudja jobban.-kacsintottam majd meg forgattam a szemeimet.

-Hát jó... Hazakísérhetlek Rose?

-Angel!-rivalltam rá.-És nem, kösz.-azzal felálltam és otthagytam.

Hazafelé már éreztem, hogy a pólóm és a rövidnadrágom nem felel meg az időjárásnak. Gyorsabb léptekkel haladtam mikor megint megszólított valaki. Megtorpantam és a lábaim kezdték feladni a szolgálatot. Megijedtem, igen, mert a hangja mélységéből bárki lehetett. Túlgondolom-e a dolgokat? Meglehet, viszont jobb félni, mint megijedni nem igaz? Magamban elmondtam egy imát annak érdekében, hogy ne a tegnapi srácok közül legyen valamelyik de ne is egy pedofil...

Hát.. megfordultam de egy kicsit megkönnyebbültem, mikor megláttam, hogy nem egy erőszakoló, idősebb ember az. Noah bandájából az egyik. Pontosabban az aki folytatta a piszkálódást.

-Angel Rose Worren?-ha már elmondtam a nevem legalább rendesen jegyezzék meg. Puffogtam magamban.-Vasárnap este, hidegben, ilyen későn?

-Worell, és igen. Amint látod itt állok. Vasárnap este, hidegben, ilyen későn.-ismételtem szavait, mire felnevetett.

-Nem fázol? Elkísérjelek?

-De , ezért sietek. És nem kell kösz.-és mentem volna tovább de elkapta a kezem és nem engedte hogy induljak.
-Engedj el!-kiabáltam rá.

-Én is szeretnék bocsánatot kérni ha megengeded. És itt a pulcsim meg ne fázz. Nem mondhatod, hogy nem fogadod el!-ellenkezést nem tűrve bele bújtatott a fekete felsőjébe, amelyben elvesztem, hiszen nagyobb volt, mint az én méretem.

-Köszi de nem kellett volna! Holnap visszaadom ha megadod a címed.-Halvány mosolyra húztam a szám és ő is.

-Csak találkozzunk itt. Suli után. A nevem pedig biztos tudod. Troy Duke.

-Honnan tudnám a neved?-nevettem jóízűen. Troy is csatlakozott.

-Ezt nem tudom. Akkor holnap Rose. Bocsi, Angel.-intett majd eltűnt a sötétben.

Még pár perc séta választott el az otthonomtól, közben reménykedtem hogy nem futok össze még egy idiótával.
Hála az égnek sikerrel jártam és biztonságban hazaértem. Mikor ledobtam a cipőmet, realizálódott bennem, hogy holnap suliba kell mennem. Kezdődhet minden előről. Új barátok, új tanárok, új környezet.
De nem bánom, mert így jobban fog sikerülni az elképzelésem, miszerint elfelejtem Ryant. Még mindig szerelmes vagyok belé, de el kell engednem. Egyszerűbb lesz és talán jobb is. Azon is agyaltam, hogy meglepjem-e azzal, hogy elmegyek a szalagavatójára. De arra az elhatározásra jutottam, hogy inkább nem. Hagyom hogy magától kezdjen el elfelejteni engem, inkább legyen boldog mással és ne miattam szenvedjen.

Miután megettem a vacsorámat, felmentem és a fürdő felé mentem. Levetkőztem majd beálltam a forró zuhany alá és a fiúkon gondolkodtam. Honnan tudták, hogy hol vagyok? Mindegy. Lehet jobb, ha nem tudom. Troy pulcsiját holnap visszaadom és remélem többet nem találkozok velük.

Kiléptem a zuhanyból, majd pizsamára öltöztem és el is nyomott az álom amint befeküdtem az ágyba.

Hétfő reggel, 7:13

-ANGEL! AZONNAL INDULJ KÉSZÜLŐDNI!-ki más ordított volna, mint anya. De most hálás voltam ezért.
-Bazdmeg... elkések az első rohadt napomon..-mondtam magamnak már fogkefével a számban.
Kerestem egy fekete szaggatott farmert, egy fehér crop-topot, egy szintén fehér pulóvert és a nike cipőmet. A sminkem a szokásos. A hajamat kifésültem és a szombati fonák miatt hullámos is maradt. Nem is nézett ki rosszul. A sulitól kb 15-16 percre lakom gyalog, úgyhogy épp időben készen lettem és végül nem kések el.
7:35 volt mikor kitettem a lábam a bejárati ajtón. Anyáéktól elköszöntem mivel ma utaznak. Holnap költözik az ismeretlen fiú. Nem volt időnk vacsorázni a családjukkal és így belevágni úgymond egy összeköltözésbe, nem egy leányálom.

Rekord idő alatt készültem el. Taps nekem!

Hála az égnek hamar beértem, még 8 előtt. Viszont sok ember úgy bámult, mintha nem embert látnának. Mire nyitottam volna a szám, hogy a sugdolózóknak a tudtára adjam amit gondolok, az igazgató, akiről azért tudtam, hogy az mert anya mutatott róla fotót, megszólított.

-Üdv nálunk Angel Rose Worell. Angel ugye? Az igazgató vagyok, John Duke.

-Igen uram.-kezet ráztunk majd követtem. Ekkor eszembe jutott Troy. Nem az amire gondoltok. Csak a beszélgetésünk.
"A nevem pedig biztos tudod. Troy Duke."
Troy Duke. Duke. Hát persze. Akkor innen kellett volna tudnom, hogy ki ő. De várjunk. Ő azt hitte én már ide járok? Kicsit el van tévedve.