I fell in love with you... My fault...

T H I R T Y SEVEN

-Mi..-miért kérdezed?-hangszínem megváltozott és a szemeim talán szikrákat szórtak az előttem álló lányra. Lehet észre sem vette, vagy nem érdekelte.

-Mert kurva jól néz ki és azt hiszem nagyon belé vagyok zúgva. Hallod, Dylan a legjobb pasi a suliban. Vagy szólj ha tévedek.-Mandy teljesen felpörgött és a fejemben lejátszódott a múltkori beszélgetésünk.
Elmondta, hogy tetszik neki valaki, de azt nem, hogy ki. Na tessék... De erre egyáltalán nem gondoltam.

-Hát nem tudom erre mit mondjak.-eleresztettem egy halvány mosolyt és a lánnyal az oldalamon sétáltam tovább. A lépcsőn lefelé már a fiúk is csatlakoztak. A telefonom rezgett egyet, ezért a fordulóban megálltam. Furán néztek rám én pedig intettem, hogy menjenek. Dylan felvonta a szemöldökét, de ő is tovább haladt.
Két olvasatlan üzenetem volt. Az egyik Dylan-től a másik pedig az ismeretlen számtól. Az utóbbiban ez állt: "Jobban teszed ha tényleg nem jössz a buliba. Nem tudod mire vagyok képes."

Őszinte leszek, nem tudtam hová tenni ezt a fenyegetést. Hamar túlléptem rajta és ráböktem Dylan nevére.

Dylan

Dylan
Hianyzol

Már írtam volna, hogy ő is nekem, de haragszom rá... egy kicsit. Na jó nem. Vagy nem is tudom. Viszont válasz nélkül hagytam és inkább utat törtem magamnak a zsúfolt lépcsőn, majd a folyosón.
A kapun kilépve megpillantottam Mandy-t és Dylan-t. Túlságosan közel egymáshoz. Bár míg Mandy idétlenül vigyorgott és röhögcsélt, Dylan unottan bámult maga elé. Oldalra fordította a fejét és a szemembe nézett. Ezzel egyidőben elmosolyodott és mondott valamit a lánynak, aki kissé szomorúan intett és elment. Odasétáltam Dylan-hez, aki aranyosan figyelte minden mozdulatom.

-Mizu szerelmem! Hogy telt a napod?-kérdezte és körülnézett, hogy megbizonyosodjon arról, hogy senki sem figyel és puszit nyomott a számra.

-Pont úgy mint neked.-vontam vállat és egy lépést hátráltam. Nagyot sóhajtott és elnézett. Szeme visszatalált hozzám és megszólalt.

-Ne haragudj. Tényleg. Nem cigizek többet. Ígérem!-megfogta a kezem és megszorította.

-Dylan nem ez a baj.-elhúztam a tenyerem és elindultam. Ő követett de nem mondott semmit.

Már nyitottam volna a bejárati ajtót, mikor megcsörrent a telefonom.

-Ki az?-húzta fel a szemöldökét rögtön. Ismételten válasz nélkül hagytam és inkább felvettem.

-Szia Will!-szóltam bele.

-Mikor kezdjük?

-Mármint mire gondolsz?-értetlenkedtem, mire felhorkantott.

-Az ének feladatot.-mondta szórakozottan.

-Ja, igen, persze. Szombaton, nálam?-kérdeztem egyszerűen és behelyeztem a kulcsot a zárba.

-Megbeszéltük.-és azzal el is köszönt.

*****

Tegnap sírva aludtam el, nem voltam jól. Sokminden nyomta a szívem és mindez egyre nehezebb lesz. Attól féltem és félek, hogy egyszer csak olyan nehézzé válik a súly, amit a szívemmel cipelek, hogy csak egyszerűen nem fogja tovább bírni.

-Dylan ezt ne csináld.-szóltam rá, miközben a reggelit készítettem.

-De. Holnap megyünk valahová.-folytatta amiért az előbb szóltam. A késsel az ujjai között szurkálódott.