I fell in love with you... My fault...

F I F T Y NINE

Fél percig csak ide-oda pillantgatott és valószínűleg azon gondolkozott, hogy mit szúrtam el.

-Dylan, konkrétabban?

-Angel sajnálom. Én..-könnyek szöktek a szemembe, pedig sosem szoktak. Nem ezt érdemelte volna. Nem engem. Arcomat a kezembe temettem és próbáltam összeszedni magam, hogy a szemébe mondjam.

-Dylan, tudtam, hogy megtörténik, úgyhogy hagyjuk.

-Angel, nem úgy történt, ahogy gondolod.-tudta, de nem az egész sztorit.

-A lényeg ugyan az. Megtörtént. Megtetted.-összefonta a karjait maga előtt és nem nézett rám.

-Legalább hallgass végig. Utána kioszthatsz és veszekedhetsz velem, mert megérdemlem.-bólintott, ezért folytattam.
-Emlékszel amikor összevesztünk telefonon Ashton miatt, mert sokat találkoztatok?-megint bólintott.-Ideges voltam és azt hittem el foglak veszíteni, amíg távol vagyok. Beleőrültem az egész távkapcsolatba, a hiányodba és apám basztatásába és aznap este nagyon sokat ittam és... füveztem is. Seon-Gyeom barátjának a bulijában. Ő csak később jött, de ott volt amikor az egyik csaj a suliból lekapott. Nem löktem el, de nem csókoltam vissza. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok, mert annyira a pia hatása alatt voltam és szét voltam állva. Seon mondta el másnap, én aligha egy-két pillanatra emlékszem az egész buliból. Azon az estén írtam amit írtam. Hogy mindent megteszek, hogy minél hamarabb itthon lehessek. Nagyon sajnálom.-bocsánatkérően próbáltam a szemébe nézni, de még a hallottakat dolgozta fel. Átverve érezhette magát, amit teljes mértékben meg tudtam érteni.

-Ne haragudj Dylan, de én erre most nem tudok mit mondani. Szeretlek, ez nem változik bármi is történik. Nem vagyok mérges, nem csalódtam, mert nem voltam ott és nem tudom mi igaz ebből. De szeretnék beszélni Seon-nal.-határozottan meglepett a reakciója. Azt gondoltam utálni fog érte, vagy itt hagy, de nem.

-Jó, persze. Ahogy szeretnéd. De Angel, ha haragszol légyszíves inkább veszekedj velem vagy legalább ossz ki. Nem akarom, hogy magadban tartsd amit gondolsz, ha jó, ha nem. És remélem tudod, hogy nekem tényleg nem jelentett semmit és szeretlek!-próbáltam nyugtatni, vagy nem is tudom, de nem tudtam mi járt a fejében. Ez dühített a legjobban.

Erre már nem mondott semmit, ezért arcon pusziltam és kimentem. Tudom, hogy hibáztam, de fogalmam sem volt arról, hogy ez megtörtént. Nem emlékeztem arról az estéről semmire. De tudtam, ha a srácok megtudják, akkor el fognak ítélni emiatt. De igazuk van, nem kellett volna Ashton és Angel miatt ennyire szétcsúsznom.

-Nicsak ki kelt ki az ágyból!-már elkészülve mentem le a lépcsőn, az ujjamon a kocsikulcsomat forgattam. Azt hittem már elmentek, de nem, így mindannyian késésben voltunk.

-Ja, hát volt időm elkészülni, mert egy szemhunyásnyit sem aludtam.-kerestem egy energiaitalt a hűtőben, de rá kellett jönnöm, hogy amit Koreában ittam, az itt nincs.

-Azt látom haver.-Troy felhúzta a szemöldökét és végignézett rajtam. Megállapodott a tekintete a zsebemből kilógó joint.
-Ezt ugye nem gondolod komolyan?-tette fel már halkabban a kérdést, hogy a többiek ne hallják.

-Hagyjuk ezt Troy.-intettem le, de folytatta.

-Nem Dylan, te is tudod, hogy ez a legnagyobb faszság amit tehetsz, hiába vagy szétesve.-suttogva kiabált velem, ha értitek mire gondolok.

-Troy nem terveztem elszívni, de ha tovább idegesítesz talán itt és most megteszem.-egyszerre tenyereltünk a pultra egymással szemben, közben farkasszemet nézve.

-Feladom, menthetetlen vagy, de azt add ide.-kinyújtotta a karját, abban reménykedve, hogy odaadom. Nem.

-Drága volt.-vontam vállat és megkerültem őt. Az ajtóhoz mentem, amikor Angel lekászálódott az emeletről, kissé sietve.