I fell in love with you... My fault...

T W E N T Y ONE

Nem, végül nem dugott meg.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki az ajtómon dörömböl. Dylan mellettem szuszogott. Egy gyors mozdulattal löktem rajta egyet, ő pedig beesett a fal és az ágy közé.

-Meg ne szólalj. Valaki itt van.-intettem le a fiút aki épp beszólni készült.
-Ki az?-kiabáltam az ajtó felé.

-Justin vagyok. Bejöhetek vagy sem?

-Gyere. Vagyis.. egy perc. Felöltözök.
Meg is tettem. Aztán ajtót nyitottam neki.

-Kösz. Felébresztettelek?-kérdezte miközben az ágyamra ült. Elég feszült a helyzet, így, hogy Dylan itt van és bármikor lebukhatunk.

-Áhh nem. Dehogy. Nem is aludtam.-mondtam ironikusan egy szemforgatással.

-Bocs. Na ami a mai bulit illeti. Nem tudom szólt-e valaki de Austinnal kéne menned.-vigyorgott.

-Mi? Nem. Miért?-meglepődött, ahogy egyből rávágtam a válaszomat.

-Mert szerelmes belééééd!-énekelte.

-Az egy dolog. Én nem érzek iránta semmit.-kínos volt ez a beszélgetés, mivel tudtam, hogy Dylan mindent hall.

-De a kedvemért menj el vele.-kérlelt tovább.

-Nem. Beteg vagyok. Amúgy sem akarok menni.-felhúztam az ágyamról.

-Mi? Beteg? Miért lennél te beteg?-fürkészte az arcomat.

-Jajj Justin szerinted miért? Végülis te hagytál ott csütörtökön a suliba.

-Ja tényleg, bocs.

-Na mostmár mehetsz. Megkérdezted, válaszoltam.-összeborzoltam a haját.

-Ne csináld ezt!-ő is összeborzolta az enyémet.

-Miért? Így aranyosabb.-puszit küldtem felé és megigazítottam a fejemen lévő madárfészket.

-Már értem miért nem akarsz Austinnal menni.-felvontam a szemöldököm és keresztbe tett karokkal álltam előtte, jelezve, hogy folytassa.-Mert én tetszek neked. Semmi baj Angel. Majd szólok, ha én is így érzek.-kacsintott.-Addig is! Ne dugj mással!

-Ezt mégis, hogy értsem?-értetlen arcot vágtam.

-Háát csak úgy, hogy várj meg.-megölelt és távozott.

-Nem tetszel!-kiabáltam utána, de csak egy "aha"-t kaptam válaszul. Becsaptam az ajtót és rázártam. Nagy sóhajjal közelítettem meg az ágyat és visszafeküdtem.

-Na? Baj van?-nehezen felállt és mellém feküdt.

-Te nem hallottad?-fordultam felé idegesen.

-De, nyilván. De nemet mondtál akkor mi a baj?-kisöpört egy tincset a szememből.

-Az, hogy veled akarok menni. De nem lehet. És még tartozok egy menettel Justinnak.-nem bírtam. Elnevettem magam.

-Előbb fekszel le vele, mint velem? Miss Worell! Ez sértő!

-Hogyne. Na, ahelyett, hogy képzeletben szexelsz velem, találd ki, hogy hogyan jutsz ki innen, feltűnés nélkül.-megveregettem a vállát.

-Jajj hagyd már. Csak szembe kell mennem. Előbb menj ki te. Ha nincs ott senki gyere vissza. Itt fogok állni az ajtóban. Odalépek az enyémhez és úgy teszek, mint aki most lépett ki rajta. Wow! Angel. Micsoda nehézség. Ehhez már ész kell.-puszit nyomott a számra és felállt.

-Jó, oké. Reggel van. Na gyere.-indultam a szökési kísérletet végrehajtani.

Sikeresen megcsináltuk. Boldog vagyok, hogy Dylannel összejött. Még meg kell ismernünk egymást, de már most érezhető az összhang kettőnk között. A napom nagy része eltelt unalmasan. Netflix, kaja, alvás. Örültem volna, ha Dylan velem tart, de feltűnő lett volna.