I fell in love with you... My fault...

F O U R T Y FOUR

-Hé, Dylan! Nem láttad Angel-t?-ismerősen csengett a hangja, de nem tudtam erre fókuszálni. Se szó, se beszéd otthagytam és inkább úgy tettem, mintha mi sem történt volna. Talán igaza volt Angel-nek. Lehet, hogy jobban járunk, ha mindezt elfelejtjük. Elvégre a meccs után mindenkitől búcsúzhatok. Bementem a menzára és leszartam mindent.
-Állj már meg! Mi bajon van haver? Azt hiszem barátok vagyunk. A barátok beszélhetnek egymással. Tudom, hogy nem kellett volna lelépnem, de visszajöttem.-várj mi?

-Várj mi?-adtam hangot a gondolataimnak.-Dean mi a szarról beszélsz?-semmit nem értettem. Nem állt össze a kép.

-Mi? Oh... szóval fel sem tűnt, hogy leléptem?-kérdezte furán és én tényleg elvesztem.

-Jackson mivan? Nem értem.-összezavart.

-Jack!-Angel a bátyja nyakába ugrott, talán jobb kedve is volt.-Mit keresel itt? Nem Bostonban kéne lenned?-kérdezte érdeklődve és akkor összeállt a kép. Miután apám megjelent, visszament az egyetemre, de nem szólt nekünk.

-Nem, mert most szünet van, de gondoltam inkább itt leszek veled. Veletek.-nézett át Angel válla felett.-Beszélni akartam veled.-intézte a szavait ezúttal nekem. Hát legyen, beszéljünk.

-Suli után a pályánál leszek. Ott megtalálsz.-ezzel otthagytam őket és leültem Justin mellé az asztalhoz.

-Mi az tesó? Lenyúlták a feleséged?-idegesített megint Noah. Feldúltan az asztalra csaptam, majd a tenyerembe temettem az arcom.

-Gáz van?-utalt Dean-re Justin és halkan kezdett hozzám beszélni.-Csak mondd el. Hátha tudunk segíteni.-próbálkozott, de nem tanulta még meg, hogy sosem kell más segítsége.

-Megoldom magam, oké?-ingerülten szóltam rá, mire rossz érzéssel elfordult tőlem.

-Oké.-védekezően a kezeit a magasba emelte és kicsit elhúzódott. Abban a pillanatban Angel huppant le Troy mellé. Furán néztük egymást, de inkább elfordultam.

-Ójajj...-Noah megint csak hozta a formáját, de úgy döntöttem, hogy nem húzom fel magam. Angel-nek, nekem és mindenkinek jobb lesz.

Csendben ültük végig az ebédszünetet, mivel mindenki a saját kajájával volt elfoglalva. Kivéve egyvalaki. Angel.

-Angel?-vontam össze a szemöldököm, majd lassan rámvezette a tekintetét.

-Mondd.-próbált nem a szemembe nézni, de nem sikerült neki.

-Egyél.-szóltam rá, de láthatóan sértésnek, vagy éppen támadásnak vette.

-Reggel.. reggel ettem. Nem vagyok éhes.-jelentette ki zavartan és próbálta terelni, de nem hagytam.

-De az vagy.-reagáltam le azonnal, majd erősen gondolkodni kezdett. Vártam, hogy mit fog mondani.

-Jó, igen az vagyok, de nem tetszik a kaja. Otthon eszek. Anya biztos főz. Ejthetjük a témát?

-Angel...-kezdtem bele, de nem hagyta.

-Nem Dylan.-felállt és visszavitte a tálcáját a helyére, majd kiviharzott. A srácok továbbra is hallgattak... volna, ha nem szólalt volna meg Justin.

-Figyi, szerintem hagyd, majd ő tud...

-Nem, nem tudja. Ha te tudnál bármit is, talán megértenéd.-felemeltem a hangom és kilöktem magam alól a széket, ami nagy csattanással érkezett a padlóra. Mindenki felfigyelt rá, természetesen.
-Bassza meg!-ordítottam és pont ugyan ott távoztam, ahol bejöttem. Nem volt kérdés, hogy hová tartok. Először is meg kellett keresnem Angel-t.