I fell in love with you... My fault...

F O U R T Y NINE

Szerda... épphogy szerda. Dylan a telefonomat csörgette hajnali egykor. Igen, már aludtam.
Az éjjeliszekrényemhez nyúltam és a sötétben tapogatózva kutattam a készülék után, majd miután a kezembe vettem, fogadtam a hívását.

-Nem tudtál volna előbb hívni?-nyavalyogtam neki, de felkuncogott.

-De hisztis vagy. Akkor leteszem, majd hívj ha felkeltél. Szia!-tudtam, hogy húzza az agyamat, mégis rosszul esett kicsit, hogy ezt mondta. Mi van velem?

-Ne, Dylan! Nem úgy értettem. Mesélj, miért hívtál?-kezdtem bezsongni, hiszen hátha történt vele végre valami.

-Tudom Szerelmem! Hát... most végeztem az iskolában. Egy szót sem tudok koreaiul, szóval jó lesz így tanulni. Ráadásul itt nem nagyon beszélik az angolt.-nagyot sóhajtott. Gondterheltnek tűnt, amit nem szívesen hallottam.

-De már nem sok van ebből az évből, sőt már csak egy hét. Illetve biztosan találsz valakit, aki segít. Biztos vagyok benne, hogy van olyan aki elég jól tud angolul.-felültem az ágyamban és felkapcsoltam a kislámpámat. Próbáltam bebeszélni magamnak, hogy nem hiányzik, de ez nem ment.

-Ami azt illeti.. van egy lány aki sokat segített ma. Eltévedtem a suliban és nem nagyon tudtam a tanárokkal beszélni, de rendes volt és fordított, ha kellett. Azt is mondta, hogy majd a tanulásban is rendelkezésemre áll. Így egy fokkal jobb volt a mai napom.-szóval egy lány... hallgattam. Nem tudtam mit mondani, ami neki is feltűnt.
-Mutattam neki egy képet rólunk, azt mondta gyönyörű vagy!-jelentette ki büszkén. Akaratom ellenére is mosolyra húzódott a szám.

-Szép lány?-kérdeztem félve. Akármennyire is bízok Dylan-ben, biztosra kell mennem. Talán nem élném túl, ha beleszeretne valaki másba... Túl dramatikus lennék? Meglehet.

-Nem tudom. Nem látom.-összezavart.

-Mármint?-kuncogtam fel.

-Melletted egy lányt sem veszek észre.-hangján hallani lehetett, hogy ismét előhúzta a vigyorát. Amit most nagyon szeretnék látni.

-Szeretle...-mondtam volna, de Troy berontott a szobámba és kikapta a telefont a kezemből.
-Mit csinálsz barom?-kérdeztem ingerülten, szerintem jogosan.

-Jól hallottam, hogy Dylan-el beszélsz?-nézett rám felvont szemöldökkel, illetve kissé sértődötten. Bólintottam, mire a szájához emelte a mobilt és beleszólt.
-Szóval engem nem hívsz, de őt igen? Én máris el lettem felejtve?-hisztérikus hangján fel kellett nevetnem, ezzel Dylan is így volt.

-Nyugi haver, ezután te jöttél volna!

-Miért érzem úgy, hogy átversz?-vonta kérdőre a fiút.

-Mert átverlek, előbb Noah-t akartam, Justin-al már beszéltem chat-en.-Troy arcvonásai sértődöttből féltékennyé alakultak, ez eléggé szórakoztatott.

-Utálsz. Nem bírsz. Biztos találtál egy koreait, aki olyan mint én és lecseréltél. Végeztem Dylan, hallod? Vége!-kiabálta neki, majd nekem dobva a készüléket távozott.

-Ez mi volt?-nevetett fel Dylan.

-Én sem tudom. És..-húztam el a kis szócskát, de mire kimondtam volna a kérdést, válaszolt is.

-Igen, megtaláltam, amit a zsebembe raktál. De nem kellett volna, így jobban hiányzol.-hangja megint megváltozott, és az agyam pörögni kezdett. Hogyan tehetnék mindent jóvá? Hogyan hozhatnám vissza?

-Ne is mondd Dylan, te is nagyon hiányzol nekem. Illetve nekünk, mindenkinek.-mondtam lehangoltan, majd még beszéltünk a bálról. Összevesztünk, mert nem akarok menni, de azt mondta mindenképp el kell mennem, nem hagyhatom ki. Valamilyen szinten igaza van, de nem tudom mit tegyek.