I fell in love with you... My fault...

T H I R T Y EIGHT

Szinte rávetettem magam a fiúra és vadul csókolni kezdtem. Rögtön viszonozta a tettemet és pár perc múlva, azon kaptam magam, hogy a levegőben tart és a nyakamat szívogatja, ezzel megjelölve, hogy foglalt vagyok. Ezzel csak egy baj volt, hogy ezt senki nem tudta rajtunk és a fiúkon kívül. De akkor cseppet sem érdekelt. A pillanatnak és annak a fiúnak éltem, akibe menthetetlenül beleszerettem.

-Abba... kéne hagynunk.-leheltem két csók között.

-Kéne, de akarlak.-válaszolta kicsit sem törődve azzal, hogy valaki másnak a házában estünk egymásnak.

-Te részeg vagy és nem otthon vagyunk.-magamhoz tértem, lehámoztam magamról a kezeit, illetve a száját, majd elővéve a telefonomat megigazítottam a sminkem. Bár még mindig úgy néztem ki, mint aki most smárolt. Végülis ez történt, csak ez kicsit intenzívebb volt.

-Bocs.-megvakarta a tarkóját és elindult, de visszatartottam.

-Ne haragudj.

-Nem számít.-feldúltan otthagyott a konyhában, én pedig rosszul éreztem magam. Tudom, hogy ez az, amitől jól érzi magát, mert ebbe menekül ha baja van, és legalább egy hete voltunk együtt utoljára.

Úgy döntöttem, hogy elmegyek, mert nem éreztem jól magam a társaságban.
Elmentem megkeresni Dylan-t, hogy szóljak neki arról, hogy lelépek. Meg is találtam pár perc elteltével, viszont Mandy-vel táncolt. Eléggé közel voltak egymáshoz és bevallom, hogy elöntött a féltékenység. Én leráztam a srácot, de ő táncolhatott Mandy-vel, holott tudja, hogy bejön neki.

-Megyek!-kiabáltam a fülébe, mikor odaértem hozzájuk, majd elindultam.

-Angel!-hallottam, hogy utánam kiált, de nem foglalkoztam vele. Hátrapillantottam és láttam, hogy követ, ezért meg sem álltam. Zavart a helyzet.
Csak pár méter választott el az ajtótól, viszont éreztem, hogy valaki megmarkolja a fenekemet. Lefékeztem, és egy számomra ismeretlen fiú csapat nevetgélt a meglepődött arcomat látva.

-Mi a fasz?-felháborodottan kezdtem szinte üvölteni, ekkor Dylan is megérkezett mellém.

-Angel!-szólt rám éles hangon. Tudtam, hogy zavarja, ha csúnyán beszélek, de nem érdekelt, mert akkor ez jött ki belőlem.

-Dylan, most nem érdekel, hogyha káromkodok. Elhiszed, hogy leszarom? Ha nem, akkor is.-túlkiabáltam a zenét és a fejemet fogtam, mert majdnem felrobbant.

-Fogd vissza magad kiscsaj! Ilyen jó segget nem mindenhol lehet látni!-szólalt meg az egyik barom.

-És fogni!-vigyorgott a másik.

-Megfogták a..-kezdett bele dühösen Dylan, de belevágtam a szavába. A kezein kidagadt az összes ér és kezdte elveszíteni a fejét.

-Meg.-fontam keresztbe a karom. A hat fős csapatból öten félreálltak és az az egy maradt középen, Dylan-nel szemben, amelyik letapizott. Félve pillantott felém, én unottan néztem a jelenetet addig, ameddig meg nem láttam, hogy Dylan vérszemet kapva, neki akart rontani a fiúnak. A barátom elé álltam és megpróbáltam leállítani.

-Dylan hagyd!-mit sem törődve velem, megindult. A kezem a mellkasára helyeztem, mire idegesen fújtatott, meg nem szakítva a szemkontaktust az ismeretlen sráccal.
-Állj le!-nem figyelt rám, bármennyire is próbáltam kiabálni.-Nézz rám!-nem hallgatott rám ezért erősebben szóltam rá.-Nézz rám!
Azt tette amit mondtam, de még mindig képes lett volna részegen szétverni ezt a szerencsétlent.

-Nem gondolod, hogy hagyom?-kérdezte szemrehányóan.

-Nem, de állandóan meg akarsz verni mindenkit. Állj le, nincs semmi baj. Tudod, hogy a tiéd vagyok. Nyugi.-leengedte a kezét és feszült testtartása is megenyhült.-Be vagy rúgva, menjünk haza. Lefürdesz és lefekszel aludni. Gyere!-megfogtam a kezét és még egy megvető pillantást küldtünk az idegen felé, majd távoztunk.