I fell in love with you... My fault...

F O U R T Y THREE

-Jézusom..-súgtam magam elé és hálás voltam azért, hogy Angel jó alvó és nem kel fel erre. Még a lámpa fényére sem. Ki az aki nem kel fel arra, hogy Hollywood-i díszvilágítás veszi át a sötétség helyét? Mindegy.
Aranyosan aludt. Sokáig néztem, mire realizálódott bennem, hogy az én ágyamban alszik, az én felsőm van rajta és az éjjeliszekrényre volt helyezve a parfümöm, a gyűrűm és a kép, amit hétfőn összegyűrtem és földhöz vágtam. Gombóc szorult a torkomba. Nem tudtam mit kéne éreznem, de azt igen, hogy mit éreztem. Mérhetetlen düht azért, mert azt mondtam legyünk barátok, holott rohadtul csókolni, megérinteni, szeretni és ölelni szeretném.

-Bazd meg!-káromkodtam kissé hangosabban a kelleténél. Mocorogni kezdett az ágyon, de csak megfordult. Szerencsére nem ébresztettem fel. A kis szekrényhez léptem, az ágy mellé és kihúztam a fiókot. Szerencsére benne volt, amit kerestem. Anya nyaklánca. Felálltam és a zsebembe csúsztattam. Ki akartam menni, de nem ment. Kellett Angel közelsége. Szükségem volt rá, éppen ezért leültem az ágy sarkára és csak figyeltem. Ez eléggé furán hangzik, nem? Gyönyörű lány. Hiába mentünk szét, én ugyan úgy odavagyok érte, pedig tudom, hogy miket vágott a fejemhez.
Ijedten kaptam a fejem az ajtó felé, de kifújtam a bent tartott levegőt mert csak egy álmos Troy csattogott be.

-Haver mit keresel itt? Tudod te hány óra van?-megdörzsölte a szemeit és nyújtózkodott egyet, de gyorsan elhallgattattam, mert Angel itt alszik, ő pedig úgy mondja, mintha délután három lenne.

-Kussolj már Duke!-suttogtam erőteljesebben és az ágyra böktem a fejemmel.

-Jólvan, bocs. Hétfőn is itt aludt. Délután suli után feljött és csak reggel láttuk csak. De miért nézed úgy, mint valami őrült?-magyarázott, de nem volt kedvem csevegni. Vagyis itt bent nem.

-Hülye vagy. Menj ki, mindjárt megyek én is.-megpróbáltam elzavarni, de nyilván nem ment.

-Dylan! Hagyd már, fel fog kelni!-ez volt az a pont, ahol próbáltam nem begurulni, végül csak a hangomon érződött, hogy takarodjon a kurva anyjába. Bár suttogtam, de azért hatásos volt.

-Hagynál egy kibaszott percet vele? Kösz!-intettem egyet, majd visszafordultam Angel-hez. Még mindig ugyan olyan békésen szuszogott. Legszívesebben melléfeküdtem volna és szorosan átöleltem volna, de basszameg... nem tehettem. Lassan és óvatosan álltam fel, majd végigsimítottam arcán és végül betakartam. Mikor ki akartam menni, láttam, hogy Troy akkor húzta el a fejét az ajtóból, mikor arra fordultam. Király, végignézte.

-Mi van már? Csak visszajöttem valamiért.-becsuktam az ajtót és elindultam a földszintre, Troy pedig követett.

-Jó, de figyi Dylan, ha ennyire belé vagy esve, miért mondtad, hogy legyetek barátok?-tette fel az egymilliós kérdést, közben a hűtőben kutakodott.

-Én sem tudom.-felültem a székre, megtámasztottam a fejem a tenyerembe, majd Troy elémcsúsztatott egy pohár üdítőt. Kérdőn nézett rám, ezért folytattam a mondanivalómat.
-Mármint tudom. Azért, mert el fogok költözni és ő nem hisz a távkapcsolatban. Először ki akartam békülni, de rájöttem, hogy semmi értelme, ha utána pár nap múlva úgyis szakítunk. Bár őt sem értem, mert azt mondja szakítani akart, de mikor kiejtettem a számon a barátok szót, teljesen lesokkolt. Nem értem, hogy akkor mit akar. Hogy ne utáljam, de ne nézzem levegőnek, ne is legyünk együtt, de jóban sem. Faszom az egészbe.-egy jókorát vertem a pultra az ökleimmel, így a kóla kiborult a pulton.-Cseszd meg!-míg Troy a ronggyal itatgatta a kifolyt innivalót, én magamban szitkozódtam, dühöngtem és sírtam egyszerre.

-Hé, figyelj. Neki sem egyszerű ez az egész. Tegnap délután beszéltünk vele, felhozta az exét, hogy velük ugyan ez történt, csakhogy ő nem egy másik kontinensre költözött. Nem tudom, hogy el kéne mondanom, dee...