-Én.. Én teljesen jól, miért kérded?-ekkorát hazudni bűn. De nem ismerem és nem fogom elmondani neki a legnagyobb titkomat. Kivettem a kezei közül az enyémeket és egy lépéssel eltávolodtam tőle.
-Angel! Láttam és most is látom, hogy remegsz! Nem kell elmondani, nem is várom el. Hisz nem is ismerlek. Vak nem vagyok, de még hülye sem. A szemeid is ki vannak sírva.-a kelleténél hangosabban dobálózott a szavakkal. Mély levegőt vett és kisétált a mosdóból.
Hát szívesen a segítséget máskor is. Barom...A folyosóra érve minden szem rám szegeződött.
-Talán valami probléma van?-kiabáltam a "közönségre". Troy mellém lépett és a fülembe kezdett suttogni:
-Rose ez a fiú mosdó... Ugye tudod, hogy ez az első napod de már két sztorit is kitaláltak rólad?
-Troy ugye nem?-a kérdésem után csak hallgatott. Nem akartam elhinni. Akkor erről beszélt Cole... szarban vagyok.-Troy!
-De. Én sajnálom de tényleg félreérthető volt.-megragadta a karomat majd maga után kezdett húzni. Pár perc után a hátsó udvaron találtam magunkat.
-Angel, mikor elkéstünk óráról és mögötted léptünk be a terembe Cole a szemeivel ölt meg minket. Én tudom, hogy nem volt semmi, sőt Justin és Noah is tudja de kívülről nem ez látszott. Meg hát aztán Dylannel a kis akciótok a mosdóban... bármi lehetett. Nem volt ott senki aki láthatta volna.-szembesített mindennel ami történt, de valahogy éreztem, hogy nem kedvességből teszi.-Azért egyszer velem is bejössz a mosdóba ugye?-félmosolyra húzta a száját és még a hajába is beletúrt.
-Gyökér vagy. Ha megtudom, hogy ti terjesztetek rólam faszságokat, mind a négyeteknek levágom a tökét!-fenyegetésképp a mutatóujjamat mutattam neki de csak egy nevetést kaptam válaszul, majd otthagyott.
Aha, szóval ez volt a hosszú szünet. Most lesz egy énekóra utána pedig vége a sulinak. Hála az égnek.
Rezgett a telefonom ezért megnéztem ki keres ilyenkor. Anya írt üzenetet.Anya
Stella fia ma költözik, nem holnap.
Puszi, Anya.❤️Remek... nem válaszoltam semmit csak elindultam megkeresni az ének termet. Pár perc után meg is találtam. Épp időben, mert ahogy betettem a lábam, becsengettek. Valaki mellé muszáj lesz leülnöm. Cole és Dylan kilőve, ahogy Justin is, mert valami csaj mellette ül. Bár a fiúkat inkább elkerülöm. Ohh találtam egy padot ahol nem ül senki. Igaz, hogy Cole előtt de nem érdekel. Magam mellé ledobtam a táskámat, így senki nem tud mellém ülni.
A tanár megérkezett és elkezdte mondani a névsort. Négyen hiányoztak. Ki gondolta volna, hogy Troy és Noah. A két seggfej. Hurrá! Még két embert mondott, valami Lily Holler és Jessica Clott. Csodás, gondolom az a Jessica aki pletykákat terjeszt rólam és a barinője. Jézusom...
Az óra már javában zajlott, mikor kivágódott az ajtó és a négy hiányzó megérkezett. Micsoda véletlen. Nem is értem, hogyan gondo...-
-Angel Rose Worell?-mindig megszakítják a gondolkodásomat..
-Igen Tanár úr!
-Láttam a jelentkezési lapodon, hogy zenét tanulsz és gitározol, emellett énekelsz. Potya ötöst szeretnék adni.-a tanári asztal melletti nagy szekrényhez lépett és kivett belőle egy barna gitárt. Be is hangolta, majd kihívott és a kezembe nyomta.
-Na most már ez is megvan. Szeretném ha elénekelnél valamit, közben pedig játszanál!-csillogtak a szemei. Látszik rajta, hogy élvezi a munkáját.-Tanár úr én nem.. nem nagyon szeretek mások előtt... öhm játszani.-Basszus! Többször is elcsuklott a hangom. Ilyenkor elrohannék.
-Kedveském gyerünk! Segítsen neki Mr. Blase és Mr. Gray! Egy-kettő!-tapsikolni kezdett. De őket nem ismerem...
-Uram én nem énekelek tudja jól!-csattant fel hirtelen.. Dylan?
-Én meg nem gitározom.-áh szóval Mr. Blase nem más, mint William. Nem vagyok tisztában a vezeték nevekkel.
-Akkor fordítva. Dylan gitárhoz, William duettezik Roseal.
-Angellel!-fordultam hirtelen a tanár felé. Nem igaz, hogy nem tudják hogy az elsőt használom...-Too good at goodbyes? Sam Smith! Jó lesz?
-Persze!-mondták egyszerre.-Akkor kezdem, csatlakozzatok be.-Dylan elkezdte az elején és akkor jöhettünk mi.
'You must think that I'm stupid
You must think that I'm a fool
You must think that I'm new to this
But I have seen this all beforeI'm never gonna let too close to me
Even though you mean the most to me
'Cause every time I open up, it hurts
So I'm never gonna get too close to you
Even when I mean the most to you
In case you go and leave me in the dirtBut every time you hurt me, the less that I cry
And every time you leave me, the quicker these tears dry
And every time you walk out, the less I love you
Baby, we don't stand a chance, it's sad but it's trueI'm way too good at goodbyes...'
A végére érve kinyitottam a szemem, de nem kellett volna. A lányok a hátsó sorban lenézően méregettek és a tekintetek sem olyanok voltak mint amire számítottam. Senki nem figyelt bíztatóan, mint reméltem. Persze a tanáron kívűl. Francba Angel a kezeid! Reszkettek és a mellkasom is gyorsabban kezdett emelkedni. Ez egy napra nagyon sok lesz. Ránéztem Williamre aki elismerően bólintott majd Dylanre, aki csak a szemembe pillantott.
Nem tudom hogyan de látta, hogy nem vagyok túl jól. El is kaptam a fejem és mielőtt zsebre tehettem volna a végtagjaimat, Dylan megfogta az egyiket. Kérdőn néztem rá, ő pedig biccentett a fejével. Kezdtem megnyugodni. Ami azt illeti különösen jobban voltam. Suttogtam neki egy köszönömöt és a helyemre siettem.
2 perc sem telt el de kicsengettek. Meg sem várva a tanár mondandóját, pakolni kezdtem, majd kiléptem a teremből. A táskámban kotorásztam és megbotlottam, hála a csodás figyelmemnek. Csak két kart éreztem a derekamon, amely biztonságot adva ölelt át és elkapott. Muszáj volt felnéznem, mert tudnom kellett ki volt az, aki nem hagyta, hogy elessek.
A szőke fiú a tekintetemet pásztázta én pedig csak meredtem magam elé.-Jól vagy? Nem esett bajod? Figyelhetnél jobban is!
-Cole én.. ne haragudj nem láttalak. Köszi.-ideges voltam, hiszen össze voltunk veszve de segített.
-Nincs mit. Gyönyörű hangod van!-nevetett.
-Jajj kö.. köszi, azt hiszem. Sokat énekelek.-kacagtam kínosan.
YOU ARE READING
I fell in love with you... My fault...
Romance-Ki volt ez a gyerek?-felhúzta a szemöldökét és lassan közeledett. -Semmi közöd hozzá Gray!-csattantam fel. -Miért ne lenne? Én is itt lakom.-kezeit ökölbe szorította. Feszült volt köztünk a levegő. Mindig az... Idegen nyelvet, trágár szavakat, kife...