I fell in love with you... My fault...

E L E V E N

Az ablak nyitva és a függöny elhúzva. Mi folyik itt? Mármint azt vágom, hogy kimászott az ablakon, de mégis miért?
Justint kezdtem tárcsázni és pár csörgés után fel is vette.

-Babám most nem alkalmas.-szólt bele. Hangja elég szórakozottnak tűnt és a háttérben nevetgélések hallatszottak.

-Egy órát adok, hogy haza gyere és megmagyarázz mindent. Ha nem, mehetsz haza. Hidd el megleszek én egyedül is.-ezzel lezártam a beszélgetést. Nem voltam kíváncsi a szövegére, csak dühös voltam, amiért titkolózik.

Vártam. Vártam. Vártam és még mindig kibaszottul türelmesen vártam mikor már kerek negyven perce beszéltunk. De a fiú természetesen sehol nem volt. Nem hívott, nem írt. Már nem érdekelt. Ha eddig nem jött, ezután sem fog.
Már indultam fel, amikor is valaki úgy határozott, hogy ráfekszik a csengőre. De jó. Mehetek vissza.

Az ajtóhoz érve kikukucskáltam a sötétített ablakon. Nem mondom, hogy meglepett, de meglepett. Cole türelmetlenül állt egyik lábáról a másikra.
Hezitáltam az ajtónyitáson, de végül kénytelen voltam kinyitni.

-Cole. Szia. Mi járatban?-kérdeztem a legkedvesebb módon, ahogy csak tudtam.

-Hát ha tényleg nem válaszolsz telefonon, muszáj vagyok megkeresni és élőben beszélni veled. A suliban én nem akartalak megijeszteni,-jött beljebb, pedig nem adtam engedélyt, de követtem-én csak.. nekem megtetszettél. És most itt állok, mint egy idióta de randira szeretnélek hívni. Basszameg! Nem így akartam.-idegesen fogta a fejét és egyet lépett felém.-Szóval arra gondoltam, hogy eljön...-ajtócsapás zavarta meg mondandóját.

-Itt vagyok, ahogy kérted. Nem tudom, hogy késtem vagy sem, de a lényeg, hogy megjöttem.-beszélt Justin az előszobából. Mi a nappaliban voltunk, ezért nem láthatott.-Nem tudom mi bajod, de jó lenne ha elmagyaráznád mi a fasz szükséged van rám?-ez hülye vagy hülye? Csak mondja, mondja és mondja-Tudom, hogy oda meg vissza vagy értem de kérlek... nem ké...Ohh. Hát sziasztok. Cole? Mit keres a házunkban?-értetlenkedett.

-Justin téged mégis mi lelt? Be sem áll a szád és hülyeségeket beszélsz. Hívom Dylant.-mondtam parancsolóan.

-Nem hívhatod ide! Nincs közöd az életemhez, csak azért, mert egy házban lakunk. Majd megoldom magamnak, te csak tedd a dolgod.-mutatott Colera. Eléggé ideges lett. Ezt nem tudom hová tenni.

-Miért ne hívhatnám ide? Mondd csak Justin. Mikor néztél utoljára tükörbe?-utaltam a kinézetére, ami nem éppen volt valami fényes.

-Nem szoktam. De nem válaszoltál. Mit keres ez itt?-talán dühös volt, de nem tudom.

-Cole ne válaszolj neki. Ülj le ezt elintézem.-elkezdtem lökni a kanapé felé.

-Esetleg megtudhatom, hogy mi folyik itt? Én csak egy dolgot szeretnék kérdezni és arra választ kapni. De ha zavarok, márpedig nekem úgy néz ki, akkor már itt sem vagyok.-szúrósan pillantott a másik fiúra, aki szintén gyilkos tekintettel meredt rá. Nem hiszem el. Ezek min drámáznak ennyire?

-Cole itt maradsz. Justin te felmehetsz és legközelebb zárd be az ajtódat ha kiszöksz. Már hívom is Dylan barátodat.-ahogy kimondtam már tárcsáztam is.

-Mit akarsz?-szólt bele fáradtan.

-Én semmit, de a hülye haverod valószínüleg valamit biztos. Most ért haza. Kimászott a szobája ablakán. Mondtam, hogy hívlak téged, de nem engedte. Bár nekem úgy tűnik nem vagy kíváncsi a mondandómra.-ingerülten szóltam a fiúhoz. Nem zavart. Sokkal inkább megérdemelte.-Szüksége van rád Dylan.-halkult el a hangom. Szinte már átment könyörgőbe.

Letettem. Majd jön ha akar. Közben Justin már a szobájába ment. Nem értem mi folyik itt de már kilenc óra. Kezdek fáradni ezek után. Micsoda drámák. Atya ég...

Visszatértem Colehoz, aki a kapén ült és türelmesen várt.

-Szóval. Ott tartottunk, hogy valamit kérdezni akartál. Már nem emlékszem. Kihagy az agyam.-nevettem kínosan és helyet foglaltam mellette.

-Figyelj semmi baj.-megfogta a kezemet. Furcsa volt, ahogy az is, hogy nem éreztem semmit. Nem volt olyan különleges mint... mint Ryannel.-Csak érdeklődni szeretnék, hogy eljönnél-e velem egy randira.

-Basszus...-mondtam elcsukló hangon. De nem akartam. Elhúztam a kezem és értetlenül nézett íriszeimbe.

-Angel valami rosszat mondtam?-szegényt most nagyon megbántottam.

-Nem Cole. Nem erről van szó. Én csak.. én még nem vagyok túl az előző kapcsolatomon.-lesütöttem a szemeimet. Nem tudtam a szemébe nézni.

-Mikor lett vége vagy miért?-érdeklődött Ryan iránt, de nem tudtam mit mondani. Folyni kezdtek a könnyeim.-Gyere ide! Nem akartam feltépni a sebeidet.-ölelésbe húzott és a fülembe suttogta:-Ne haragudj rám a múltkori miatt...-egy puszit nyomott a hajamba. Ezt a pillanatot hangos kopogás zavarta meg. De nem figyeltünk rá. Csak ültünk ott, egymás karjaiban. Igaz nem volt rám olyan nagy hatással, de azért jól esett.
Aztán csak csapódott az ajtó. Az illetőt nem zavarta, hogy senki sem engedte be. Nem figyeltünk rá, de egy kicsit eltávolodtunk, majd közelebb hajolva a leheletét éreztem a számon. És akkor megjelent Dylan... rohadt jókor. Megköszörülte a torkát és zavarában fekete hajába túrt.

-Nem akartam megzavarni ezt a csodás estét, csak Justint keresem.

-Amint látod nincs itt. Már mehetsz is.-szúrta oda neki Cole.

-Figyelj haver itt akinek mennie kéne az te vagy.- Dylan visszavágott, erre a fiú csak legyintett, majd felállt a kanapéról. Követtem a mozdulatát. Odahajolva hozzám csak suttogott pár szót:

-Holnap suliban találkozunk. Remélem mész a seggfej bulijába. Ha igen, este 7-re itt vagyok érted.-a fülem mögé tűrt egy kósza tincset, majd egy puszit nyomott az arcomra, amely szinte égett. El voltam pirulva. Oldalra néztem, de csak egy kék szempárral találtam szemben magam, ami nem tudom eldönteni mit tükrözött. Cole már az ajtóban volt. Elindultam azzal a gondolattal, hogy majd megoldja a Justinos dolgot. Vállának nekiütközve, nyilván direkt, mentem fel a lépcsőn.

-Akkor kellek vagy nem? Ha azért hívtál, hogy lássam ahogy megdug a szemeivel, akkor szarul tettem, hogy kikeltem az ágyból.-mordult fel.

-Figyi Dylan. Őszinte leszek. Kurvára nem ezért hívtalak. Justin miatt volt. De bazdmeg nem tudtam, hogy Cole itt lesz és rohadtul nem akartam, hogy itt legyen. Nem tudom mi a fasz bajod van de mehetsz ha akarsz. Majd elintézem.-intettem neki és folytattam az utam. Már csak lépteket hallottam. Gondoltam hazamegy. Bár így lett volna.

-Kurvára elmondtam már, hogy ne beszélj így.-megfordultam, de nem kellett volna. Túl közel voltunk egymáshoz. Csak egy szót tudtam mondani:

-Menj.-és így is tett...