I fell in love with you... My fault...

T W E N T Y FIVE

Este még én is pakolásztam, de le is feküdtem aludni egyedül. Csak hogy megszokjam, erre a kb. egy hetes kirándulásra. Voltam deszkázni meg hoztam kaját a többieknek. De mást nem nagyon csináltam.

Reggel az ébresztőm pontban hatkor jelzett.

-Baszódj meg!-morogja a mellkasomba Angel. Várj mi?

-Mit keresel itt?-kérdezem, miközben a fejét emelem fel, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Aludni jöttem. Tegnap kettő fele. Nélküled nem megy...-a végét elharapta, de így is értettem, hogy mit mondott. Aranyos..

-Akkor nem vagyok vele egyedül.-megpusziltam a haját és kikászálódtunk az ágyból.

-Ami az ágyamon volt, az a te pulcsid?-kérdezi, miközben egy nagyot ásít.

-Nem.-válaszolom egyszerűen.

-Mi? Akkor kié?-értetlenkedik. Közben a felsőtestemen tapadnak a szemei.

-Figyelj. Én is meg szoktalak nézni, de nem ennyire.-nevettem és beléptem a fürdőbe.

-Nem néztelek meg.-durcázott be.-Na de kié, ha nem a tiéd?-tereli a témát, mint mindig.

-Az? A bordó?-még mindig húzom az agyát. Néha tök jó.

-Igen. Mondd már. Ne szórakozz!-kiabál.

-Jójó! Csak halkabban Princessa! Az a miénk.-kacsintottam.

-Jajj Dylan.. Na készülj. Nem fogsz kibírni egy hetet vagy többet nélkülem.

-Hát ezen nincs mit tagadni... nem baj bébi. A buszon is beszélünk. Vagyis írogatunk.-odamentem hozzá és a derekára csúsztattam a kezem.

-Dylan én.. mégsem akarok menni...-lehajtotta a fejét. Nehezen értem meg, hogy mikor mit és miért érez.

-Mi a baj?-az álla alá nyúltam, hogy a szemébe nézhessek. Angel szemébe könnyek gyűltek.

-Nekem... nekem nincsenek más barátaim. Rajtatok kívűl senkit sem ismerek. Csak Ash és Will. De ők is fiúk.-már szipogott. Muszáj neki kitálalnom Jessicáról. Ő mondta, hogy kedveli Angelt és szívesen is segít bármiben.

-Figyelj. Most mesélek valamit. Ígérd meg, hogy nem akadsz ki!-a kisujjamat nyújtottam felé.

-Jó.. oké, megígérem!-a hüvelykujjammal letöröltem a szeme alól a könnycseppeit. Ő is kinyújtotta a kis-pici ujját és összekulcsolta az enyémmel.

És elmeséltem neki mindent. A múltamról Jessel, azt is, amit még Jessica maga mesélt nekem. És a tegnapit is, miszerint segített minden cuccának az összerakásában.
Elképedve fürkészte a tekintetem. Nem hitt a fülének, pedig minden így van, ahogy mondom.

-Azta... Azért kicsit kiábrándító, hogy két hete még az exedet csókoltad. Vagyis, ha nem vagyok a teremben valószínűleg megdugod, de ez már részletkérdés.-arrébb lökött, majd miután megbizonyosodott arról, hogy a folyosón egy lélek sincs, gyorsan átment a szobájába.

Az első dolgot amit megláttam, egyből földhöz is vágtam. Ez jelen esetben az íróasztalomon heverő matek füzetem. A tudat, miszerint most bántottam meg a lányt, akibe szerelmes vagyok fáj. Nagyon-nagyon fáj. Úgy okoztam neki fájdalmat, hogy nem akartam. Azt hittem jót teszek azzal, hogy ezt elmondom neki, de úgy tűnik minden rosszul sül el, amibe csak beleütöm az orrom.

Később csak a gondolataim és én vagyok. Mielőtt nyolcra a sulihoz mennék, úgy döntöttem elmegyek motorozni.
Miért kellett beleszeretnem? Nem akartam. Ahogy azt sem, hogy amit mondok, fájjon neki. Miért bántom az embereket akaratom ellenére?
Elvesztem. Jogosan haragudott meg rám. Jogosan hiheti azt, hogy nem érdekel és csak játszok vele. De ha tudná, hogy ez nem így van...
Mindig beleesek egy gödörbe és várom, hogy valaki vegye a fáradtságot és kihúzzon onnan. De nem. Hiába vannak ilyen rohadt jó barátaim, ha a lány aki kell nekem, jelenleg a háta közepére nem kíván.
Elkezdett esni az eső. Eszemnél vagyok így nem folytatom az utat. Haza felé vettem az irányt.