I fell in love with you... My fault...

F O U R T Y

-Órák után edzésre kell majd mennem. Hazamész vagy jössz velem?-kérdeztem Angel-t a folyosón haladva a 729-es terem felé.

-Komolyan kérdezed? Sosem láttalak még focizni szóval veled megyek.-izgatottan nézett fel rám, mire félmosolyra húztam a számat, majd a terem ajtajánál megtorpantunk. Vagyis Angel.

-Mi a baj?-néztem rá értetlenül.

-Semmi csak éhes vagyok. Ez úgyis a hosszú szünet, szóval megnézem mi a kaja. Majd jövök.-már indult volna, de kissé feldúltan visszahúztam.

-Engem itt hagysz?-durcáztam be.

-Igen, mert állandóan együtt vagyunk. A fiúk meg vannak sértődve. Think about it!-puszit nyomott az arcomra és azzal ott is hagyott. Bár igazat mondott, tényleg nem vagyunk már ugyan olyan kapcsolatban a srácokkal, hiszen mióta Angel-el van ez az egész, elhanyagoltam a barátságunkat. Már nem járunk annyit bulizni, és nem lógunk a suliból, illetve hiába lakunk együtt, nem járunk össze zenélni és vagy csak úgy dumálni. És most ez a lány ráébresztett mindenre. Ki kell élveznem ezt a hetet, hiszen szombaton ki tudja mi lesz...

Bementem a tanterembe, ami bézses színekben pompázott, leültem a fehér iskolapad tetejére és csak gondolkodtam. Az életemen. Elővettem a mobilomat és megnéztem az időt. Hét perc volt a becsengőig, így sajnos még több időm maradt elmélkedni. Lecsaptam magam mellé a telefont, majd kezembe temettem az arcom, utána beletúrtam a hajamba. Pár pillanattal később a készülék csippant egyet, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Az egyik után jött a másik és elképzelésem sem volt, hogy mi ilyen fontos.

-Mi van már bassza meg?-káromkodtam, bár későn jutott eszembe, hogy itt mások is vannak. Feloldottam a képernyőzáramat és megnyitottam Angel üzeneteit. Ekkor felfogtam, hogy miért írt.

Szerelmem

Angel
Dlaybn
Swegitend kelkl
Gyxeree ide
Kerlkk

Én
Megyek Baba, ne aggodj!

Pötyögtem be gyorsan, majd mit sem törődve Justin-nal, aki azt kérdezgette, hogy mi van, mi van, felálltam és az ebédlőbe siettem. Úgy rohantam, ahogyan csak tudtam. Kicsaptam az üvegajtót, ezzel talán fellökve két-három embert, majd körülnéztem és megpillantottam az egyik asztalnál. Odafutottam hozzá és láttam azt, amit sosem akartam. Angel szarul volt. Remegett és sírt. Olyan szintű pánikrohama volt, amilyen még nem nagyon volt, mióta ismerem. Mozdulni sem tudott, annyira sokk hatása alatt volt. Levegőért kapkodott és hiába próbálta uralni a helyzetet, nem tudta.

-Angel figyelj rám.-mondtam halkan, majd leguggoltam mellé és a remegő combjaira csúsztattam az egyik kezem, másikat pedig a hátára.

-Dylan..-ejtette ki a nevem elhaló hangon.

-Itt vagyok, nyugodj meg. Vegyél egy mély levegőt.-elkezdtem simogatni, igyekeztem enyhíteni a rohamát. Szemembe nézett és megpróbálta azt tenni, amit mondok, több-kevesebb sikerrel.
-Tudod, ahogy máskor is. Beszívod..-magyaráztam, de nem nagyon tudott odafigyelni.-Benntartod és kifújod.-ezt elismételtem egy párszor, majd nemsokára a légzése nagyjából helyreállt.
-Oké baba, gyere. Állj fel lassan és menjünk ki innen.-erre bólintott, mire felsegítettem a székről, majd körbenézve láttam az emberek tekintetét. Nem volt elég, hogy Angel-t ennyire felzaklatták valamivel, még azután, hogy ezt a kis incidenst végignézték, képesek voltak sugdolózni vagy éppen hangosan kimondani a szemét gondolataikat.

-Mit bámultok? Foglalkozzatok már magatokkal basszameg!-szűrtem ki a fogaim között, majd Angel-el az oldalamon siettem ki a folyosóra, majd onnan az udvarra. Hátrasétáltunk egy kissé rejtettebb részre, amiről talán még mai napig nem tud senki. Leültünk a farönkökből összekovácsolt kis padra, majd Angel a fejét a vállamra hajtotta. Simogatni kezdtem és mikor láttam, hogy biztonságban érzi magát, beszélni kezdtem hozzá.