I fell in love with you... My fault...

F O U R T Y TWO

Ahogy beértünk a menzára és lecuccoltunk az asztalunkhoz a tekintetem megtalálta Dylan-ét. Nem tudtam levenni róla a szemem. Kinek akarok hazudni? Nem is akartam, de látszólag ő sem tervezte megszakítani a szemkontaktust. Így ülhettünk körülbelül három percig, hiába volt köztünk öt-hat méter távolság.

-Meddig fogtok még szemezni?-kérdezte furán Justin.

-Szerintem már kétszer tuti levetkőztette Angel-t.-mondta egyszerűen Noah, de az a baj, hogy lehet, hogy ez tényleg így volt. Bár nem tagadom, nekem is elkalandozott a fantáziám. Viszont erre a kijelentésre lányos zavaromban lehajtottam a fejem, hiszen teljesen elvörösödtem.

-Nem értem mi van vele.
-Beszélnetek kéne.
-Menj már oda.-tanácsolták sorban a fiúk, de én nem tudtam mi történt az előbb a szekrényeknél.

-Össze vagyok zavarodva.-nyavalyogtam, és hátradobtam magam, vagyis tulajdonképpen hátradőltem és majdnem leestem a székről. Ezen jót szórakoztak mindaddig, amíg rájuk nem néztem amolyan "kuss legyen" fejjel. Hát igen... az arckifejezésem sokmindent el tud mondani még azt is, amit a szám nem. Mindegy. Mindeközben Dylan-t méregettem, aki nem túl jó hangulatban kezdett el beszélgetni a többi focistával, de próbálta elrejteni azt, amit talán csak én láttam. Azt a rohadt nagy fájdalmat, ami a napokban kiült az arcán, illetve amit én okoztam. De ő még így is túl szexi volt. Atya ég...

-Mi lesz már? Indulj, mi megyünk, majd a teremben találkozunk.-állt fel Troy és a kajamaradékkal teli tálcát Noah elé tolta, jelezve, hogy vigye el. Igazából mindig ezt csinálja.

-Miért hazudsz neki? Ott fogunk állni pontosan Dylan mögött, az ajtóban. Én legalábbis biztosan. Na meg Noah is velem tart. Ééés... te is!-Justin csak megvonta a vállát, majd megismételte Troy mozdulatát aki csak megforgatta a szemét, kitolta maga alól a széket és húzni kezdte őt arra, amerre mondta.

-Nem fogok odamenni. Nagyon kellemetlen lenne. Szóval inkább veletek megyek.-mondtam egyszerűen, majd Noah horkantását követően indultunk meg az említett ajtó felé. Kínosan sétáltam Dylan-ék asztala felé és próbáltam messze kerülni tőlük, csakhogy mikor pontosan Dylan mellé értünk valamelyik barom lökött rajtam egyet, így a fiú ölében végeztem.

-Szívesen!-"súgta" oda Justin, de csak megvillantottam a gyilkos tekintetem és próbáltam nem nagy figyelmet keríteni Dylan kezeinek, amelyek a combomon pihentek. Ezzel egy probléma volt, mégpedig az, hogy szoknya volt rajtam, tehát nem csak a combomat,  hanem a belső combomat érintette meg, mindezt egy kínos percig, addig is a tekintetünk egymáséba fúródott, ami egészen sok pillangót felélesztett a hasamban.
Az egyébként roppant romantikusnak látszó pillanatunk rögtön rohadt kínossá vált, hiszen Dylan elnézett, levette rólam a kezeit és köhintett egyet. Ekkor én is észbe kaptam, majd kikászálódtam az öléből. A többi srác mit sem értett az egészből, bár ha őszinte akarok lenni én sem, illetve tudomásom szerint Dylan sem. Összenéztek és összesúgtak, de nem is nagyon érdekelt. Még az előbb történtek hatása alatt voltam.

-Bocs, én csak..-kezdtem volna bele a magyarázkodásba, de nem hagyta.

-Oké.-szúrta oda, mire köpni-nyelni nem tudtam, hiszen az egyik pillanatban szomorú és lehangolt volt, a másikban a legédesebb ember, akit valaha ismerek, most pedig egy igazi tuskó. Az a baj, hogy sokszor nem értettem. Nagyon-nagyon sokszor...

-Most mi van haver, csak bocsánatot akart kérni.-nézett rá furán Ashton, de nem reagált semmit. Nem hiszem, hogy érdekelte.

-Mindegy.-azzal elsétáltam és nem néztem vissza. Nem akartam elhinni, hogy ilyen velem.

-Hát ez szarul sült el.-krákogott egyet Noah Justin-nak, direkt.

-Nagyon sajnálom. Hogy vidíthatlak fel?-kérdezte, de csak legyintettem lemondóan és inkább leléptem.