I fell in love with you... My fault...

T H I R T Y TWO

Dylan 10 perc eltelte után érkezett. Közben találkoztam anyával, illetve a fiúkkal. Mindenki itt maradhatott, csak Dylan-t küldte el.

-Anya! Beszélhetünk?-kérdeztem, miközben az ajtóhoz siettem.

-Mégis miről?-felelte én pedig beengedtem a fiút.

-Inkább kiről. Hallgass végig.-úgy terveztem, hogy elmondok neki mindent. A kapcsolatunkról is. De nem ment. Nem akartam senkit sem bántani. Austin talán kiheveri, de anya nem. Meghűlten nézte, ahogy Dylan-t a szeme elé állítom.

-Nincs mit meghallgatnom. Tudom mit akarsz mondani. Jogom van elküldeni és okom is volt rá. Meg kell értened, hogy nem akarom azt, hogy egy ilyen fiúval legyél.-szűrte ki a fogai között, és úgy tett, mintha Dylan itt sem lenne.

-Nem anya... kérlek hallgass meg.-mély levegőt vettem és folytattam.-Dylan és köztem nincs semmi, megnyugodhatsz. Közel állunk egymáshoz, de semmi több. Megértem, ha nem szimpatikus, hiszen nem lehet mindenki az. Neked pedig nehéz megfelelni. De tudod, hogy utálom, ha kivételt teszel. Jelen esetben a többiekkel. Miért csinálod?-próbáltam higgadt maradni, de Dylan egyre csak feszülő testét nehéz volt nem észrevennem, ettől én is ideges lettem.

-Angel. Te is tudod, hogy miért teszem. Jót akarok neked. Mikor felhívtam a hotelt, hogy átutalhassam a pénzt, elmondták mit is tett.-arca komoly volt, nem hagyta, hogy érzelmeket olvashassak le róla.

-Nem tudod, hogy miért tette. Én pedig nem fogom elmondani, mert nem az én dolgom. Sőt a tiéd sem.-mondtam szemrehányóan.

-De, az én dolgom is.-mélyen Dylan szemébe nézett én pedig csak kapkodtam a tekintetem kettejük között.-Mert kifizettem a károkat.-fejezte be és nagyot sóhajtott. Dylan-nel összenéztünk. Köpni-nyelni nem tudtunk.

-Ho..hogy mi?-kérdezte elhaló hangon.

-Igen. Jól hallottad. Az effajta ügyek nem játékok Dylan. Igaz, hogy nem tudom, hogy hogyan, vagy, hogy miért tetted. De mivel tudom milyen egy kamasz fiú, nem tehettem mást. Jackson is került hasonló helyzetbe. Igaz, nem ilyen drágába, de hasonlóba.-ahogy anya kiejtette a száján a szavakat, Dylan felszabadult. Vagyis már nem volt olyan feszült, mint eddig. Anya csalódott és dühös is volt, mégis mintha valami más megcsillani látszott volna a szemeiben. Dylan rámnézett, majd anyára és egy halvány mosoly jelent meg arcán.

-Köszönöm.-szinte suttogta.-Nem tudja, hogy mennyire sokat jelent ez nekem.-anya csak bólintott, majd felém fordult.

-Apádnak...

-Egy szót se.-fejeztem be. Anyára kacsintottam és szorosan megöleltem.

-Mindent nagyon köszönök. Megyek is.-mondta, majd az ajtó felé vette az irányt.

-Dy...-most anya vágott a szavamba.

-Dylan. Maradhatsz, ha akarsz.-láttam rajta, hogy nehezen ejti ki a szavakat, de meglepett. Tényleg minden Jackson miatt lehet, hiszen ő is problémás volt.

-Köszönöm. Sosem mondtam még ennyiszer.-gondolkodott el, mire mindhárman felnevettünk.

*****

-Anyának nem kőből van a szíve.-hadakoztam.-Csak nehezen kedveli meg az embereket.-kuncogtam fel, közben Dylan kockáit rajzoltam körbe az ujjaimmal.

-Jó, de engem mindenki kedvel. Csak ő nem.-szerénysége visszatért.

-Hát persze.-bólogattam hevesen.

Miközben Dylan beképzeltségét vitattuk meg, megláttam egy csúnya kékes-lilás foltot a bordáján. Eleinte nem akartam felhozni neki, viszont mikor végigsimítottam rajta, felszisszent.