I fell in love with you... My fault...

S I X T Y

-Szerintem jó ötlet lehet.

-Igen vala...-a beszélgetésünket Cathrine zavarta meg, ahogy berontott a terembe.

-Úr-Isten a-sok! Ki nem találjátok mi történt!-izgatottan ide-oda járkált, majd megállapodott Troy karjaiban, velem, Angel-lel és Noah-val szemben. Aranyos párt alkottak, Troy nyugis volt, míg Cat.. hát ő kevésbé. Kiegészítették egymást és ez egy olyan egyensúllyal járt, ami kellett Troy életébe, hogy igazán boldog lehessen.

-Na mondd már csajszi!-szólt rá Noah. Mindenki a lány köré gyűlt, hogy elmondja a nagy dolgot, ami történt.

-Szóval... Ashton és Tim mentek volna a szertárba, mert valamit szétcsesztek a termünkben és oda küldték őket. A bioszfaktos Mr Wattson és..-nevetni kezdett, így alig tudta elmondani, pedig mindenki tűkön ülve várta.
-Na szóval Mr Wattson és a titkárnő Miss Jenkins bent voltak a szertárban... Ash és Tim látták őket..-megint elkapta a nevetőgörcs.-Látták, hogy ott bent dugnak.-Mindenki könnyekkel küszködve röhögött.

-Mi a fa..-mielőtt Angel kimondhatta volna, a tenyeremet a szájára helyeztem és a fejemet kezdtem rázni. Bólintott és tovább nevetett.

-Ez most így full komoly?-vigyorgott Justin Troy jobbjáról.

-Igen teljesen.-lépett be elképedve Ashton és levágta magát Angel mellé, kicsit szorosan mellé.
-Én.. szerintem még napokig szarul fogok aludni. Az tény, hogy Miss Jenkins nem néz ki szarul, de Mr Wattson... apám.. az az 50-es éveiben járó pali, hát hagyjuk is, örülök, hogy nem hánytam oda.-öklét a szája elé helyezte és próbálta megemészteni a lehetetlent. Jézus atya világ, mik történnek ebben az iskolában?!

-Azért remélem megmaradsz!-Angel, a barátnőm, megveregette Ashton hátát.

-Bazdmeg... én is, de kétlem. Ez beleégett a retináimba. Azt a kurva élet.-botránkozott meg, míg Angel keze még mindig a hátán pihent. Az én jobbomat levettem Angel válláról, így már nem karoltam át, végül inkább ki is mentem, hogy a féltékenységem ne mindenki előtt jöjjön ki egy dühroham kíséretében.
A mosdó felé vettem az irányt, mit sem törődve a túl hevesen dobogó szívemmel.
A folyosón elsétálva kétszer is beleütöttem a szekrényekbe, mert úgy éreztem, hogy valamin muszáj kitöltenem a dühömet. Vagy a féltékenységemet. Egyre megy. Többen utánam fordultak, de valahogy nem tudott meghatni. Ami az enyém, az az enyém, Ashton.

-Állj már meg!-szólt rám egy hang mögülem, de le se szartam. Mentem tovább, kerestem a mosdót, ami most valamiért nagyon messzinek tűnt, de mikor végre beértem becsaptam magam után az ajtót és rátámaszkodtam a mosdóra. Csak néztem magamat a tükörben. Ahelyett, hogy azt érezném a barátnőm mellett végre, hogy elég vagyok, én egyre jobban hagyom el magam és megyek vissza a mélyben. Ez a távolság tönkretett teljesen, mi tagadás; kívül és belül is.
Kinyílt az ajtó és Justin jött be rajta. Egyenesen felém, majd a hátamra tette a tenyerét.

-Tesó... tudod az van, hogy én is láttam amit te, illetve tudtam, hogy zavarni fog. Ashton-ra már mióta féltékeny vagy, de hidd el, ha Angel-nek valami szándéka lenne vele, akkor nem ez lenne, ami most van. Ráadásul Ash sem bukik Angel-re.-mondta a tényeket, de hiába. Láttam amit láttam.

-Nem vagyok vak, tudom milyen Ashton. Angel meg... ő meg ennyi ideig itt volt egyedül, nem is hibáztatnám, ha ezalatt a külön töltött idő alatt megkedvelte volna.-magyaráztam a tükörképemnek.

-De Dylan, hallod épp ez az. Ha Ashton kellett volna neki akkor lett volna alkalma összejönni vele. Miért pont most akarna, amikor már itt vagy?-igaza volt. Kurvára igaza, csak épp nem tudtam elfogadni és nézni azt, ahogy egy másik sráchoz hozzáér. Csak hallgattam.- Látod, nincs benne logika.