I fell in love with you... My fault...

T W E N T Y SEVEN

~Angel szemszöge~

-Ne közelíts. Miért ne találkozhatnék Willel? Elmondanád mi bajod azzal, ha barátokat szerzek?-kiabáltam rá. A levegő csak úgy izzott közöttünk, a feszültség pedig kézzel tapintható volt.

-Nem azzal van a bajom. Rühellem őt. Sosem voltunk jóban, de neked vele kell leállnod ugye? Nem tetszik, ahogy a lányokkal bánik.-fújtatott mérgében.

-Te is pont ugyan úgy bánsz velük.-csillapodtam le. Neki viszont még mindig ökölbe volt mindkét tenyere.

-Lehet, hogy ebben hasonlítottunk...-nevetett gúnyosan.-De a különbség kettőnk között mégis az, hogy én le tudok állni.-mélyen a szemembe nézett, aztán fogta magát és kisétált pontosan ott, ahol bejött.

-Infierno sangriento!-hallottam meg, miután becsapódott az ajtó. Hát Dylan, én is ezt mondom.
(Fészkes fenébe, rohadt életbe, stb...)

Megfordult a fejemben, hogy utána megyek. Hezitáltam, hogy ez jó ötlet-e vagy sem, de másodpercek töredéke alatt már a folyosón találtam magam, ahogy Dylan távolodó alakját követtem.
Becsapta a szobaajtójukat. Ott álltam percekig, csendben. A folyosón senki nem mozgolódott. Csak én voltam itt és én hallgattam, ahogy Justin Dylan-t nyugtatta, sikertelenül. Franciául küldte el melegebb éghajlatra. Tudom, hogy Justin nem tanulta a nyelvet, így nem értett belőle semmit. Percekkel és eldobált káromkodásokkal később, a fiú kilépett a szobából.

-Angel. Ugye nem akarsz most bemenni? Vagy engem keresel? Gyere mondd.-karolta át a vállam és elkezdett húzni.

-Be akarok menni. Hallottam, illetve láttam, hogy dühöngve kitépte az ajtót a helyéről, utána pedig becsapta. Mondta mi baja?-kérdeztem, de persze tudtam. Egyrészt a szememre hányta és utána Justin-nak is elmondta, csak neki éppen franciául.

-Nem, vagyis nem tudom. Nem angolul mondta, de szerintem elküldött a picsába.- a kilincsért nyúltam és le is nyomtam azt.-Nem engedlek oda be!-rántotta el a kezem.

-Justin bemegyek. Ha akarod, ha nem. Oké? Nem lesz semmi.-vállon veregettem és beléptem.
A hotel szobája jelenleg úgy nézett ki, mint egy csatatér. A tévé a földön, törött képernyővel, a kis asztalról hiányzott minden, hiszen a padlón hevertek. A szék és a dohányzóasztal felborítva várta a segítséget. A tollas ágynemű cafatokban, illetve a lepedő letépkedve. Az egyedüli, ami érintetlenül állt, az Justin cucca. Szerencsére még nem pakolt ki semmit, így az ő bőröndje épségben megúszta a rongálást.

Dylan az erkélyen állt, nekitámaszkodva a korlátnak. Szaporán vette a levegőt. Ahogy kezével a fémdarabot szorította, az ujjai elfehéredtek. Ujjaival a hajába túrt. Nem vette észre, hogy a szobában vagyok, így lassan közelítettem felé. Fehér pólóján átlátszottak a megfeszült izmai. Sosem mondta, hogy ha felzaklatja valami, akkor tör és zúz. De már értem, miért említette, hogy tud veszélyes lenni.
Óvatos mozdulattal a lapockájára csúsztattam a tenyerem, erre összerezdült és a vállai felett rám emelte tengerkék szemeit. Amiket úgy imádok...

-Dylan...-suttogtam

-Ne mondj semmit.-hangja éles volt, ennek hatására kicsit meginogtam.

-Le kell nyugodnod..-mondtam kicsit félve, hiszen nem tudhattam mire, mi lesz a reakciója.

-Ennél nyugodtabb nem is lehetnék.-a gúny csak úgy csöpögött a szavaiból. A kezemet az övére helyeztem, ettől kicsit megnyugodott. Rám nézett, egyenesen bele a zöldes íriszeimbe.

-Menjünk haza.-billentettem oldalra a fejemet és eleresztettem egy halvány, kétségbeesett mosolyt.

-Nem akarom, hogy így láss. Én hazamegyek, de te maradj itt.-állta a tekintetem, de ellökte magát a korláttól.