|Te Vagy A Végzetem|

Első

A legenda azt mondja, hogy létezik egy különleges lény, ami minden képzeletet felülmúl. Ez a lény mindennél erősebb, a legdominánsabb, a legveszélyesebb. Sokan azt mondják, hogy létezését titkolja. Sokan úgy nevezik, hogy a sötétség hercege, valaki pedig úgy, hogy a vámpír lovag. A legendák igazak. Létezik olyan lény, ami a különlegesnél is különlegesebb. Nem találkoztam még tiszta vérű vámpírral, a legenda szerint szigorú szabályok között élnek. A vámpírok nemesei között is a legtisztább, legerősebb és a legveszélyesebb. A tisztavérű vámpírok közt a legnemesebb, ezért nincsen olyan lény a földön, aki szembe merne szállni vele. Puszta ereje minden lénynél erősebb, az ő vérükben nem csörgedezik ember vér. Nem számít, hogy mit mondanak a legendák. Senki nem találkozott még tiszta vérű vámpírral. Lehet, hogy nem is léteznek. Sokan viszont azt mondják, hogy magányosan élnek, a sötét égbolt alatt vámpír szemmel kémlelik a világot és a távolból figyelik a világ történéseit. Olyanról is olvastam már, hogy a világ legérzékenyebb lényei, akik szeretetre és biztonságra vágynak. Milyen különleges lehet, ha a gyengeség és a bosszúvágy találkozik egy testben. Ember életem során egy dolgot megtanultam a vámpírokról. Soha nem szabad közel kerülni hozzájuk, mert egyetlen pillantásuk is elvarázsolhat.

Amerikai Egyesült Államok, Helltown

Késő éjszaka a meleg pokrócba burkolózva a gyertya halvány fényének társaságában olvastam egy régi, dohos szagú könyvet. Ősz után jártunk, ami azt jelentette, hogy a kint uralkodó ködös időjárás minden épelméjű embert otthon tartott. Ujjaimmal végigsimítottam a régi könyv megbarnult lapja felületén, majd lapoztam egyet. A csuklómmal megdörzsöltem a szememet, miközben oldalra pillantottam. Egyedül voltam otthon, ezért néma csend telepedett a lakásra. Szinte hallottam, hogy a falevelek karcolják az ablak felületét, hogy a szél beszökik az apró rései között. Minden ajtó és ablak zárva volt, de a gyertya lángja táncot járt, mintha valami uralta volna. Hátborzongató érzés futott végig a gerincemen, a bőröm felületén éreztem a hűvös szellő érintését. Kezemmel végigsimítottam a karomon, majd előre pillantottam. Azt hittem, hogy képzelődök, de valaki állt az ajtó előtt. A filmekben megszokottá vált, hogy a következő percekben a főszereplőt halálra ítélik. Soha nem szerettem a filmeket. Elcsépeltek és kifejezetten undorító dologról szólnak, mint például a szex és a gyilkolás. - Éjfél is elmúlt - pillantottam a falra rögzített fa óra felé. Szinte torkomban éreztem a szívem dobogását. Éreztem, hogy a mozdulataim lelassulnak, majd lassan mozdulatlanná válok. Ilyen a félelem, amikor az adrenalin megbénít. Egy szót sem tudtam kiejteni. Láttam, hogy megmozdul a zár. Valaki kinyitotta az ajtót. Nyelni is elfelejtettem. Egyedül voltam. Fél szemmel a telefonom felé pillantottam, ami az ablak alatt található dohányzóasztalon pihent. A töltöttségi szint elérte a maximumot. Egy gyors mozdulat kellett volna, és elértem volna. Mégis mozdulatlan voltam, amikor nyílt az ajtó. A puha pokrócot a szemem elé húztam, felkészültem arra, hogy valami eljött értem. Hideg volt. A szél süvített a nyitott ajtón keresztül. Halál. Emberek a haláluk előtt mindig fáznak. És ekkor történt, hogy hirtelen világos lett a nappaliban, majd előre pillantottam és megláttam édesapámat, aki felvont szemöldökkel és dühös arckifejezéssel fürkészett engem. A másodperc töredéke alatt felpattantam és a kanapéra dobtam a pokrócot. Apa felé pillantottam. Fekete kalapja alatt kedvetlenül csillogott a szigorú tekintete. Fekete térdig érő kabátot és filmekbe illő fekete táskát tartott a kezében. Kezét nem láttam, hiszen vastag bőr takarta a felületet. Néztem, hogy becsukja maga mögött az ajtót, a kalapot a fogasra akasztja, a mozdulat közben megjelent szürke göndör haja. Elszégyelltem magam, miközben tudatosult bennem, hogy megijedtem a saját apámtól, ezzel szégyent hoztam rá és a családomra is.