Azt mondják, valahol mindenkinek van egy végzete. Az én végzetem ártatlan volt a szerelmünkhöz, és veszélyes rám nézve. Legyőzhetetlen vágy tombolt bennem, túlvilági vágyakozást éreztem iránta, mert nálunk a szerelem mindig örökké szól. Mert belesze...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mély levegőt vettem, mielőtt beléptem volna Kyle szobájába. Szememet lehunytam, éreztem, hogy feldúlt. Szinte üvöltött róla a bűntudat és a harag, amit egyszerűen nem tudott vissza szorítani. Megfogadtam magamnak, hogy nem fogom ilyenekre pazarolni az időmet, de ennek a kölyöknek segítségre van szüksége. Más fajból származunk. Felsőbbrendű vagyok, de kötelességemnek éreztem azt, hogy segítsek neki. A tisztavérű vámpírok nemes vérvonalai kifürkészhetetlenek. Az egyik pillanatban életünket is adnánk a másik biztonságáért, a másik pillanatban pedig darabokká tépnénk őt. Kettős érzést éreztem a kölyök iránt. Mérges voltam rá, de emellett próbáltam elfogadni, hogy vágyik a gyilkolásra és a vérre. Az ösztönei azt súgják neki, hogy vért kell szerezni. Ilyen a vámpírok élete. Ösztönlények vagyunk.
- Kyle! - miután becsuktam magam mögött az ajtót, az ablak felé pillantottam. Az ablak tárva nyitva volt, a fiú pedig a párkányon ült. Szomorú, bús tekintettel meredt a távolba, könnyei között a havas, végtelenségig nyúló tájat fürkészte. Oldalra biccentettem a fejem, hallottam szíve heves dobogását. Erőltettem magamra egy mosolyt, majd hátra tett kezekkel végignéztem a szobáján. - Tetszik a szobád - próbáltam beszélgetést kezdeményezni, de Kyle továbbra sem pillantott felém.
- Majdnem megharaptam azt a fiatal nőt - kezével a térdét karolta át, arra pedig állát támasztotta. - Még mindig nem értem, hogy mi történt - suttogta maga elé. - Te nem érezted a vére szagát? - ekkor pillantott felém. Felvontam a szemöldökömet, miközben a hűvös szél beszökött a nyitott ablakon keresztül. Még az erős szél ellenére is éreztem a vendégünk ellenállhatatlan illatát. Sokan úgy gondolják, hogy a tisztavérű vámpírok egyetlen egy illathoz ragaszkodnak. Nemcsak a vérére, de az illető saját illatára is. Megrémisztett a felismerés, hogy mi zajlik a testemben azóta, amióta a közelemben van ez a nő. Megrémisztett, hiszen ősidők óta a tisztavérű vámpírok kiválasztanak egy illatott, egy személyt, amihez talán örökké képesek ragaszkodni. Ittlétem során a vér illata csupán csak vér volt a számomra. Viszont ez az illat...szinte éreztem, hogy tarkómon égnek áll az enyhe szőr, hogy a gyomrom liftezni kezd. Érzem combomban a határozatlanságot, hogy bármelyik pillanatban elveszthettem magam felett az irányítás. A nő az oka. Ő van rám ilyen hatással. Miközben beszippantottam a számomra tökéletes illatott, próbáltam a fiatal fiúra figyelni, aki üveges tekintettel nézett engem.
- Miért nézel így rám? - suttogtam magam elé. Kezdődik. Próbáltam visszafogni, de éreztem, hogy eluralkodik felettem. Éreztem, hogy kicsúszik a kezeim közül, hogy már nem áll olyan közel az irányításom és az akaratom alatt. Szemem tiszta fényben kívánt megmutatkozni, amit a fiú tátott szájjal nézett végig. - Khm! - pislogtam szaporán, de nem tudtam irányítani a szemem ragyogását. De ezen miért mosolygok? Miért tartom szórakoztatónak azt, hogy ilyen hatással van rám ez a nő? Ki lesz ő nekem? Lehet egyáltalán valakim?
- Még nem láttam így tisztavérű vámpírt - suttogta maga elé. - Mi történt a családoddal, hogy csak te maradtál? - a látásom megváltozott, kicsit ideges is lettem.
