Azt mondják, valahol mindenkinek van egy végzete. Az én végzetem ártatlan volt a szerelmünkhöz, és veszélyes rám nézve. Legyőzhetetlen vágy tombolt bennem, túlvilági vágyakozást éreztem iránta, mert nálunk a szerelem mindig örökké szól. Mert belesze...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A zuhanyzóban állva a csempének támasztottam a homlokomat és nem tudtam abbahagyni a sírást. A történtek olyan szinten megviseltek, hogy fejben teljesen összetörtem. Nem tudtam tisztán gondolkodni, nem tudtam, hogy mi igaz, mi lehetséges és mi lehetetlen. Nem akartam elhinni, amikor Alessandro azt mondta, hogy baba. Azt hittem, hogy abban a percben elájulok, hogy eddig tartott a kitartásom. Amikor kimondta, ismételten összetörtem. Egy hónapon át kerestem önmagam, de ő egy szóval mindent összetört. Azt hittem, hogy csak képzelődöm, de valóságos volt. És most a zuhany alatt állva, miközben vártam a teszt eredményére úgy remegtem, hogy kapaszkodnom kellett, hogy ne essek össze. A meleg vízsugár alatt minden percben a mosdókagylón található teszt felé pillantottam. Az idő már lejárt, de nem volt bátorságom megnézni. És, ha igaz? Ha valóban terhes vagyok? Hogy történt? Mikor történt? Tényleg egy apró figyelmetlenségnek köszönhetően estem teherbe? - A francba! A francba! - arcomat a tenyerembe temettem és a fejemet ráztam. Nem tudtam elviselni ezt a bizonytalanságot, ezért a törölközőt a testemre csavartam, majd elzártam a vizet. A karomon lila foltok éktelenkedtek, de a sérülések már nem fájtak annyira. Jobban fájt az, ami történik velem. Amikor az ujjaim közé vettem az eredményt, lesápadtam és a tükörbe pillantottam. - Létezhet? - éreztem, hogy minden zúgni kezd körülöttem, hogy a testem súlyát nehezen bírtam el. - Egy baba - mondtam ki, akárcsak Alessandro. - Ő megérezte! - a szemöldökömet ráncoltam, majd kiléptem a fürdőszobából és befutottam a szobámba. Öt perc múlva bőrnadrágban és dzsekiben ugrottam le a lépcsőn. A banacsomat magamra húztam, a vizes hajamat szorosan összefogtam. A mozdulat közben remegett a kezem, de próbáltam magam összeszedni.
- Hova mész?! - apa egy bögre teával sétált ki a konyhából. Akár csak rajtam, rajta is voltak sebhelyek és bevérzett vágások. Én csak a fejemet csóváltam, hirtelen nem tudtam megmagyarázni.
- Én csak meglátogatom Kyle-t! És a többiekre is kíváncsi vagyok, szóval...
- Ennyire sürgős? Legalább a hajadat szárísd meg! - apa nem tudta folytatni, mert a kezembe vettem a kocsikulcsot és lefutottam a lépcsőn. Kint hideg volt, ezért miután elindítottam az autót, a fűtést maximumra tekertem. Egész úton fel volt fogva a hajam, de amikor megszáradt, kiengedtem és hullámokban omlott a vállam fölé. Egy kézzel vezettem, a másik tenyeremmel a hasamat simogattam. - Istenem! Mennyire vagy lehetséges? - pillantottam a combom felé. A hold fehér fényben világított, szinte megvilágította nekem a kétsávos országutat. Az út két oldalán hosszú erdő és mellékutak nyúltak. Miután lefordultam az egyik úton, meg sem álltam a bírtokig. A ház előtt leparkoltam és ujjaimat tördelve sétáltam a kétszárnyú ajtó felé. Kopognom sem kellett, hiszen Mason azonnal ajtót nyitott nekem. Érezte, hogy jönni fogok.
- Astrid! - mosolygott halványan. Az arcát fürkészve óvatos mosolyra húztam az ajkam, hiszen féltem és össze voltam zavarodva. Úgy gondoltam, hogy Mason tudd nekem segíteni vagy tanáccsal szolgálni. Ő a legidősebb és legbölcsebb. Számítottam a segítségére, hiszen féltem. Féltem attól, aki a hasamban növekedett.
