Azt mondják, valahol mindenkinek van egy végzete. Az én végzetem ártatlan volt a szerelmünkhöz, és veszélyes rám nézve. Legyőzhetetlen vágy tombolt bennem, túlvilági vágyakozást éreztem iránta, mert nálunk a szerelem mindig örökké szól. Mert belesze...
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
A nappaliban feküdtem, miközben Draven a hasamon aludt. Kicsi kék ruhát és fehér zoknit viselt. Szerencsére megtanultam öltöztetni őt, bár nem mindig sikerült gyorsan és egyszerűen. Miközben elmeséltem Mason-ek, hogy megitattam Astrid-ot a véremmel, egyszerűen azt mondta, hogy hülye és felelőtlen vagyok. Utána eszébe jutott, hogy egy tisztavérű vámpírt oktatott ki, ezért azonnal bocsánatot kért. Jól tudtam, hogy mire vállalkoztam. A vér megosztás nem csak függőséget okoz, de össze is köt. Sokan azt mondják, hogy intim, hiszen a két felet összeköti. Én ezt mindig is tudtam. Ezért engedtem, hogy a véremből igyon. A vérem miatt kötődni fog hozzám, a tudatalattija pedig emlékeztetni fogja arra, hogy kihez tartozik. Azt nem tudom, hogy milyen hatással lesz rá, azt viszont tudtam, hogy ha maga ellen cselekszik, akkor nemes egyszerűséggel a teste elutasítja a véremet. - Ezzel az egészségét is tönkre teheted! - suttogta Mason felvont szemöldökkel.
- Nem célom - simogatta a baba hátát. - De nem engedem, hogy Markus-é legyen a nő, akit én szeretek! Tudom, hogy a vér megosztás olykor veszélyes is lehet! - adtam Mason-ek igazat, miközben Kyle ledobta magát a lábam mellé.
- Én olvastam erről! Olvastam a vér megosztásról! Ez olyan, mint a kötődés! - fonta keresztbe a lábát és a baba pici kezét cirógatta. - A tisztavérű vámpíroknak van olyan hatalma, hogy a vérükkel nem csak befolyásolni, de irányítani is tudnak másokat! Azt is olvastam, hogy aki táplálkozik a tiszta vérből, annak látomásai lesznek a tisztavérű vámpír múltjáról! És ez Astrid esetében nagyon hasznos! Lehet, hogy a látomásai miatt fog rájönni arra, hogy hozzád tartozik!
- Ebbe igazából még nem gondoltam bele! - kötöttem fel a hajam. - Azt én is tudtam, hogy összeköt minket, de azt nem, hogy...
- Hogy látomásaim vannak kettőnkről?! - váratlanul kinyílt az ajtó és Astrid lépett be rajta. Nem nézett ki túl jól. A bőre szürke, és sápadt volt. Folyton remegett, a haja kusza volt és pár tincse a homlokához tapadt. Az ajka cserepes és szürke volt. Az egész teste úszott a verejtékben. A francba! A pokol vigye el! A teste küzd a kötelékem ellen! Nem lehet...nem nyerhet Markus! - Mégis, hogy szabadulhatnék végre tőled?! - kiabálta sírva. - Markus-t választottam! Őt választottam! Ebbe nincsen semmi beleszólásod! - a tekintete vörös fényben izzott, a fogai megjelentek az ajkai között. Tudtam, hogy ezzel csak tönkre teszem őt. Az igazság az volt, hogy túlságosan szeretem ahhoz, hogy a testében csörgedező vérem miatt szenvedjen. Ekkor babával a kezemben felálltam és Astrid elé léptem. Ő nyelt egyet. Nem mondtam semmit, csak megpusziltam a baba fejét.
- Markus-t választod helyettem? - a szemöldökömet felvontam, innen tudta, hogy ezt a kérdést nem teszem fel még egyszer. Egy választ vártam, egyetlen egy választ.
- Igen! Őt választottam! - kiabálta remegve. A teste ívbe hajolt, láttam rajta, hogy bármelyik percben elhányja magát.
- Alessandro! Állítsd le! Nem látod, hogy szenved?! - fogta meg a kezem Mason.
