Azt mondják, valahol mindenkinek van egy végzete. Az én végzetem ártatlan volt a szerelmünkhöz, és veszélyes rám nézve. Legyőzhetetlen vágy tombolt bennem, túlvilági vágyakozást éreztem iránta, mert nálunk a szerelem mindig örökké szól. Mert belesze...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A rózsa vörös. Gyönyörű, akár egy nő telt ajka amit kiemel a vörös rúzs csábító színe. Kívánatos, de tudod, hogy nem bánthatod, mert az érintésedet nem élné túl. Már tudom mi a hasonló a rózsában és a nőkben. Mindkettő szép, mindkettő sebezhető. Viszont ahogy a rózsa tövise, úgy a nők is ejthetnek sebet rajtad. Évszázadok óta próbálom megfejteni, hogy a rózsa miért szimbolizálja a nők szépségét. Évszázadok óta kerestem a választ arra, hogy mi olyan különleges ebben a két dologban. Csak most jöttem rá arra, hogy a hasonlóság mindvégig ott volt a szemem előtt. A rózsa addig gyönyörű, amíg érintetlen. Egy nő addig gyönyörű, amíg biztonságban van. Ha valaki elég erős ahhoz, hogy elvegye azt amire vágyik, és utána leálljon, az árulkodik puszta erőről és birtoklási vágyról. Nem a nőre és nem a rózsára vágytam, hanem arra amit szabad szemmel nem láthatok. Vérre. Vörös vérre vágytam. Mindig kifinomultan vettem el azt, amire szükségem volt, soha nem estem túlzásba. - Tudod mi történik a rózsával, ha valaki letépi? - az ablak mellett álltam, ujjaim közt egy szál rózsát tartottam. Már nem volt olyan gyönyörű, nem volt friss. A szirmai hervadni kezdtek. Azért mert letéptem. Azért mert elvettem. Akartam. Összehúzott szemekkel összpontosítottam a rózsára, képzeletben láttam magam előtt, hogy a vörös szirmai feketévé változnak. Nem mindig sikerül. Tisztavérű vámpírként csak én tudom elmémmel a dolgokat megváltoztatni, de nem mindig sikerül. Apró mosolyt erőltettem magamra, amikor a szirmok lassan fekete színt öltöttek magukra. Szabad szemmel olyan volt mint egy méreg, ami felemészti a piros színt és mindent feketére változtat. A kezemben található rózsa pedig elhervadt. - Ha valaki letépi rózsát, halálra is ítéli - pillantottam a nő smaragdzöld szemébe.
- Tehát erre képesek a tisztavérű vámpírok - vette ki a kezemből a fekete rózsát. - Figyelemre méltó - nyalta végig az ajkát. - Azt hallottam, hogy szereted a vöröset - húzta fel a szemöldökét. Nem tagadom, a vörös szín mindig levett a lábamról. De nem a szín volt a fontos, hanem a személy, aki viselte. Vörös rúzs, ruha, körmök...mindig jelet adnak arra, hogy elvehetem azt, amire vágyok. - Sok dolgot hallottam rólatok - helyezte a vállamra a kezét, miközben az arcomat fürkészte. Végignéztem a piros ruháján és a tűsarkúján. Gyönyörűbb vacsorát elképzelni sem tudtam magamnak ma éjszakára. Minden éjszaka beküldenek valakit hozzám. Egyetlen feltétel, hogy vörös színt viseljen. - Mármint csak a te fajtádról - helyezte körme hegyét a borostás nyakamhoz. - Más vagy mint a többi vérszívó - lépett hátra egy lépést, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy kecses mozdulatokkal az ágy felé sétál és a szélére helyezkedik. Vékony lábát keresztbe fonta, a rövid ruha kiemelte formás combját. Hiába volt gyönyörű és kifinomult, ha csak a táplálkozásom miatt volt jelen.
- Mit hallottál rólunk? - gomboltam ki az ingemet, kihúztam a nadrágomból, majd lehúztam magamról, hogy a szék támlájára tudjam helyezni. - Mármint rólam - sétáltam közel hozzá. Minden mozdulatomat alaposan megfigyelte, az ajkát résnyire kinyitotta. Tetszettem neki. Vágyott rám. Minden éjszaka ezt látom viszont a nők szemében. Sajnálom, hogy az éjszakák csak nekem kedveznek. Lehajoltam hozzá, lassan érintettem ajkammal a nyakát, beszívtam az illatát. Vágy. Vágyat éreztem, érezni akartam a vére ízét, a torkom szomjazott. A testem irányított, de mindig kifinomultan vettem el azt, amit akarok.
