|Te Vagy A Végzetem|

Tizenkilencedik

Nem tudom, hogy ő hogy került ide. Talán megérezte, hogy baj van, talán az ösztöneire hallgatott. Azt tudtam és éreztem, hogy vérben csúszva próbáltam a lépcső felé mászni, de nem jutottam sikerrel. Szörnyű, pokoli fájdalom uralta a testem minden porcikáját. Amikor az a vámpír megharapott és ivott belőlem, elvesztettem az eszméletemet. Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, megpillantottam őt, hogy a száját befogva mellettem guggol, és óriási könnycseppekkel a szemében, magához húz. Nem tudtam, hogy mennyire súlyos a sebem, de éreztem, hogy a nyakamból még mindig vér folyik. Tudtam, hogy egyszer mindenki megfog halni, csak arra nem számítottam, hogy nekem ennyi idő jutott. Kicsiket pislogva helyeztem Alessandro arcára a kezem, aki csillogó kék szempárral az arcomat fürkészte. Olyan gyönyörű, és olyan kristálytiszta volt. A puszta, nyers erő ragyogott a tekintetében. A karjai közt biztonságban éreztem magam, mintha otthonra leltem volna. Még mindig nem tudtam, hogy mi vérzik ennyire, de sejtettem, hogy máshol is megharapott az a vámpír. - Még mindig gyönyörű a szemed - suttogtam mosolyogva, miközben ő a fejét rázva gondolkozott.

- Ez az én hibám! Nem mondtam el mindent a múltammal kapcsolatban! - az inget lerántotta magáról, majd a nyakamhoz szorította. - Sokat ivott belőled, de rendbe jösz, érted? - lassú puszit nyomott a homlokomra, nem akart elengedni. Remegett, és féltett engem. Minden olyan gyorsan történt.

- Tehát ilyen érzés, ha megharap egy vámpír - suttogtam szédülve. Az arcát homályosan láttam, mintha minden forgott volna körülöttem. - Eléggé fájdalmas - motyogtam, miközben láttam, hogy Alessandro mögött megjelent a férfi, aki mosolyogva letörölte az ajkát.

- Finom! Le sem akartam állni! Még mindig nem értem, hogy volt erőd visszafogni magad! - Alessandro óvatosan a padlóra helyezett, majd kicsiket pislogva néztem, hogy hátat fordít nekem. Nem tudtam, hogy mi fog történni, hogy mire számíthatok, de szinte lassított felvételben láttam, hogy kezét határozottan oldalra tette, majd a padlón heverő szilánkok lassan a levegőbe ereszkednek. A szilánkok a férfi felé álltak, aki felvont szemöldökkel széttárta a kezét.- Itt is van! Az erő, amit elvettél tőlem!

- Az erő rám szállt, nem elvettem! - sziszegte a fogai közt, miközben lassított felvételben láttam, hogy a szilánkok egyesen Alessandro apja felé szálltak, de ő elhajolt tölük és határozottan bólintott. - A szerelmed tudja, hogy milyen erőket is birtokolsz? Hogy kivel áll szemben?

- Megöllek, ha valami baja esik - és ekkor történt, hogy minden éles tárgy Alessandro apja felé repült, aki a tombolás közepette kiugrott az ablakon keresztül és ténylegesen elmenekült. Könnyes szemmel néztem, hogy a hegyes tárgyak lassan a padlóra ereszkednek, majd Alessandro elém lépett és védelmezően a karjai közé vett. - Nem lesz semmi baj - suttogta a fülembe, miközben felsétált velem a lépcsőn és átlépett a kitört ajtón keresztül.