Azt mondják, valahol mindenkinek van egy végzete. Az én végzetem ártatlan volt a szerelmünkhöz, és veszélyes rám nézve. Legyőzhetetlen vágy tombolt bennem, túlvilági vágyakozást éreztem iránta, mert nálunk a szerelem mindig örökké szól. Mert belesze...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Ami történt, az megtörtént. Nem akartam tovább bonyolítani a dolgokat. Próbáltam tűrni és elfogadni azt, hogy Markus a hátam mögött cselekedett. Biztos voltam, hogy akkor itatta meg a vérével Astrido-t, amikor aludt vagy nem volt a tudatánál. Ez feldühített, de nem értettem, hogy miért voltam mérges. Jól ismertem a testvéremet, ennél gonoszabb dolgokra is képes. Talán az fájt a legjobban, hogy átvert és nem avatott be. Vajon mi lehet ezzel a célja? Mit akar ezzel elérni? Astrid-ot akarja? Tudtam, hogy Astrid már nem ember. Ő egy vámpír. Olyan mint én, olyan mint a többiek. A szívem mélyén éreztem, hogy elfog jönni a fiáért, ezért felkészülve akartam várni őt. Elegáns vörös ingben és fehér farmerban léptem ki a szobámból. Az ajtót csak behajtottam magam után, hiszen Draven a karjaim között volt. Miközben elsétáltam a többiek mellett, kíváncsi és feszült pillantásokat kaptam. Nem éreztem fernek. Ők is érezték, hogy Astrid egyszer egy lesz közülünk. Arra viszont senki nem számított, hogy Markus fogja átváltoztatni. Biztos voltam abban, hogy a döntése és a tette miatt még a pokolra fog jutni.
- Szóval Markus változtatta át! - gondolkozott hangosan Mason. - Ez azt jelenti, hogy Astrid kötődik hozzá! Aú! - sziszegte a fogai között. Kínos mosolyt erőltettem magamra, majd dühös pillantásokkal a kijárat felé osontam.
- Mindent elkövetek annak érdekében, hogy megszakítsam a köteléket!
- Persze, ha meglehet! - csatlakozott Kyle is.
- És ha nem lehet? - folytatta Mason.
- Hagyjátok már abba! Ki kért meg titeket arra, hogy erről beszéljetek?! - villantottam meg a vámpír szemem. A kijelentésemre mindketten vigyázzállásban álltak, majd suttogva tovább folytatták.
- Esküszöm ebből egy szerelmi háromszög lesz! Édes hármas!
- Még mindig hallom! - miután becsaptam magam után az ajtót, könnyes szemmel sétáltam a ház előtt terpeszkedő nagy tó felé. A tavat nád és zöldövezet kerítette be. Hallottam a békák brekegését és láttam, hogy a szitakötők a napfényben egy-egy tavirózsára szállnak. - Ez a természet, picim! - puszit nyomtam a baba fejére, majd leguggoltam a tó mellé. - Tudod, hogy miért szeretem a tavaszt? - mélyen beszívtam a természet friss illatát. Élveztem, hogy a nap cirógatja a tarkómat, hogy hideg levegő helyett, meleg szellő járta át a testem. - Mert békés és gyönyörű! - ujjaimat a langyos víz felületére helyeztem. A mozdulat közben a víz felszínén fodrok, vagy gyűrűk jelentek meg. - Tudtad, hogy érzek mindent, ami most történik? Hallom a víz mélyén úszkáló halakat, és hallom az erdőben repülő madarakat! És ennek a különleges világnak te is a része leszel! - suttogtam csillogó szemekkel.
- Igazán szépek vagytok együtt! - jól ismert hang csapta meg a fülem, ezért összehúzott szemekkel oldalra pillantottam. Nem lepődtem meg, amikor Astrid állt tőlem pár lépésre. Emberként is kifejezetten gyönyörű volt, viszont friss vámpírként lenyűgöző. A bőre makulátlan színe...az éjsötét haja csillogása és a még szokatlan vörös tekintete levett a lábamról. Astrid egy sötétkék farmert és egy fehér trikót viselt. Ez a kevés ruha jól állt neki. - A fiamhoz jöttem!
