Azt mondják, valahol mindenkinek van egy végzete. Az én végzetem ártatlan volt a szerelmünkhöz, és veszélyes rám nézve. Legyőzhetetlen vágy tombolt bennem, túlvilági vágyakozást éreztem iránta, mert nálunk a szerelem mindig örökké szól. Mert belesze...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Alessandro! Én ezt nem bírom ki! - a párom kezére szorítottam, miközben a padlóra ereszkedtem és fejemet horgasztva sírtam. Mindenki engem nézett, miközben eluralkodott felettem a káosz. A fiam fél órája fekszik a padlón. Fél órája meg sem mozdul.- Csinálj valamit, kérlek! - könyörögtem és ujjaira markoltam. - Nem tudok a fiam nélkül élni! - Alessandro elengedett, majd Draven felé lépett és leguggolt mellé. A saját csuklójába harapott, majd Draven ajkára szorította a kezét.
- Draven! Gyerünk! - két kezét a mellkasára helyezte, majd megkezdte az újjá élesztést. A padlón ülve sírva Markus felé pillantottam, aki összeráncolt szemöldökkel aprót nyelt. - Nem halhatsz meg! - üvöltötte, miközben a könnyeimet törölgettem. Az életben eljön az az idő, amikor nem tudjuk, hogy mi történik. Nem tudjuk befogadni a dolgok sokaságát, csak nézzük, hogy lassan, de a káosz betemet minket. Én is ebben a helyzetben voltam. Minden eltelt perccel a reményem csak fogyott. A fiam ott feküdt és nem mozdult. A bőre szürke és színtelen lett. A szemem még mindig nyitva volt. Istenem! Mi ez az egész?!
- Nem... - suttogtam és fel alá kezdtem járkálni. Éreztem, hogy kezdem elveszíteni az önuralmamat. Nagy volt a zűrzavar, és nem találtam kiutat. A fiam talán halott? - Alessandro! - kiabáltam könnyeim között.
- Ne most Astrid! - több mint egy perce csinálta az újraélesztést. Draven orrát befogta, majd szájon át lélegeztette őt. Erővel nyomta a mellkasát, ő is reménykedett abban, hogy ez nem a vég.
- Nagy őrültséget csináltál! - kiabálta Kyle, miközben a padlóra dobta a könyvet. - Megölted! - üvöltötte, majd fejét csóválva az emelet felé sétált. Mindenki nézett mindenkire. Könnyes tekintettel és lehajtott fejjel álltak velem szemben. Minden olyan gyorsan történt, és fel sem fogtam a súlyát a dolgoknak. Azt éreztem, hogy a szívem egy darabkáját kezdtem elveszíteni. Sokan azt mondják, hogy az embert mindig ér meglepetés. Eddig foggal sem volt arról, hogy a meglepetés az mit takar.
Ebben a pillanatban jöttem rá...
Szinte lassított felvételben láttam, hogy a kétszárnyú bejárati ajtó bevágódik. Senki nem tudta, hogy ki rendelkezik ekkora erővel, ezért mindenki összeráncolt szemöldökkel hátra fordult. Amikor hátra pillantottam, szembe találtam magam öt, sötétkék ruhát viselő emberrel. Látszatra emberek voltak. De nem voltam biztos abban, hogy valóban azok. Fél szemmel láttam, hogy az egyik szőke hajú nő Alessandro felé pillant, aki könnyei között és vérrel szájjak feláll. Kik ezek? Mit akarnak? Ekkor a lakásba léptek és végig néztek rajtunk.
- A központtól érkeztünk! - a szőke hajú nő felém intézte szavait, ezért a szemöldökömet ráncoltam. Amikor ember voltam, én magam is dolgoztam a központnak, de személyesen soha nem láttam őket. Mindenre számítottam, csak erre nem. Szigorúak, kifinomultak és tekintélyt parancsolóak voltak. És a jelenlétük nagyon rossz volt.
Nagyon rossz...
- Mi dolguk van itt?! - Mason azonnal Draven teste elé lépett és próbálta őt takarni. - Ha nincsen dolguk, akkor kérem, hogy távozzanak! - kezét ökölbe szorította és próbálta megvédeni a családját. Ekkor az egyik sötét hajú férfi Alessandro felé pillantott.
