8.fejezet

759 32 0
                                    

-Szia Pierre.-köszöntem a telefonba, és már léptem is be a lakásba. Azonban hirtelen megtorpantam, hiszen még sose jártam itt.
-Hello, bello Lia. Mikor is érkezel? Azt még nem beszéltük meg.
-Már itt vagyok.
-Hogyan? Miért nem mondtad? Melyik hotelba vagy?-csak úgy bombázott a kérdéseivel.
-Nem hotelbe vagyok. És igen, már itt vagyok. -mentem beljebb a lakásban, és a szemem elé tárult egy nagy nappali. Letettem a táskámat és már ültem is le, de a francia férfi csak beszélt tovább.
-Hol vagy Emília? Kivel vagy?
-Pierre fejezd be. Egyedül vagyok és jó helyen.
-Elmegyünk oda Charlessal. Mond meg hol vagy Lia, és megyünk is.
-Jézusom, ezt nem mondod komolyan.
-De és ebből nem engedek. Én hívtalak ide ,szeretném tudni hogy biztonságba vagy-e.-hiába is mondanék neki bármit is ,már hallottam hogy Charles is kérdezi hogy merre vagyok.
Így csak gyorsan elhadartam nekik a címet, és közölték hogy 5 perc és itt vannak.
Még arra sem volt időm hogy körbe nézzek a lakásban, mert a fiúk perceken belül itt lesznek.
Gyorsan megkerestem a hálót, ahová beraktam a bőröndömet. Persze minden makulátlan volt, hiszen rendszeresen járnak takarítani.
Átmentem a konyhába, de felesleges volt, hiszen itt minden üres volt.
Pár perc után már csörögni kezdett a kapu telefon, de csak az ajtó nyitó gombot nyomtam meg, hiszen úgy is a fiúk értek ide.
-Sziasztok.-álltam arrébb az ajtóból ,hogy be tudjanak jönni.
-Szia Emília.-adott két puszit Charles és már ment is be a lakásba.
-Szia Emília. Mikor akartál szólni hogy itt vagy?-állt meg előttem a francia, és kicsit mérges szemekkel nézett rám.
-Mondjuk később? Pierre akkor értem ide amikor hívtál.
-Előtte szólhattál volna hogy jössz.
-Nem vagyok gyerek Gasly. Nem kell rám vigyázni.-Szóltam rá, mire Leclerc megjelent mellettem.
-Ugye nem akartok veszekedni? -csak megráztam a fejemet és elindultam befelé a lakásba.

-Na akkor a mai program. Kihajózunk Charles yachtján. Ugye hoztál bikinit vagy fürdőruhát Emília?-nézett felém Pierre, mire csak felmutattam a középső ujjamat. Tegnap eléggé kiakadt, hogy nem szóltam neki hogy itt vagyok, és az sem segített hogy eljöttek. Pierre nagyon védelmező, mindig is az volt. Régóta ismerem már ,szinte ő volt a második pilóta Sebastian vettel után akit megismertem, hála apámnak.
Mondjuk nem tartottuk a kapcsolatot, csak hébe hóba beszéltünk, de amióta a versenyekre járok ez változott. Pierre tudta milyen kapcsolatom volt az apámmal, hiszen pont egy megbeszélésen ismertem meg. Akkor került be az alpha taurihoz. Nagyon sajnáltam amikor vissza került a fő csapatból, hiszen csak idő kellett volna neki.
Charlest, Pierre által ismertem meg. Mindig is kedves volt velem. Nem a gazdag kislányt látták bennem, amit sokan mások. Talán ezért is van az hogy most is itt vagyok velük. Ők ketten tisztában vannak azzal, hogy milyen kapcsolatom is volt az apámmal.
-Na gyere Emília, feküdjünk ki és  élvezzük a napsütést.-szólt rám Kika, így elindultam a lány után.
-Alex merre van?-nemrég még itt volt velünk, de most sehol sem látom.
-Mindjárt jön. Oo ,de jó.-feküdt le a leterített törölközőre, én pedig csak támaszkodtam a kezeimen.
-Csajok ,egy kis frissítő.-állt meg hirtelen előttünk Alex, a kezében egy nagy tálcával amin mindenféle ital volt.
-Ugye ez nem alkoholos?-vettem el egy poharat, ami már hideg volt a benne lévő ital miatt.
-Nem, azt majd estére tervezzük. Nem szeretek napközben inni, max este.
-Szuper-ittam bele, és a testemet végig járta a hideg folyadék.
-Ez nagyon finom. Mi van benne?-Kika hiába kérdezte, Alex csak megrázta a fejét hogy nem mondja el.
-A fiúk merre vannak?
-Már a vízben. Kérdezték hogy megyünk-e, de mondtam nekik hogy majd később.
-Hát én szerintem maradok itt fent. Élvezem a meleget.-dőltem le én is, és élveztem a napsütést.
-Amúgy estére mit terveztek a fiúk? Charles nem mondott semmit csak annyit hogy jó lesz.-ült le mellém Alex, de válaszolni nem tudtam, mert én sem tudok semmiről.
-Pierre sem mondta el. Csak annyit közölt hogy legyek majd csinos, és élvezzem majd.
-Hát ez jó, biztos hogy rájuk akarjuk ezt bízni?-a két lány csak nevetett rajtam, hiszen nem épp a tervezésről híresek a fiúk.

Valami club féle helyre mentünk. A fiúk azt mondták ez nagyon jó hely, így nem is ellenkezdtem miatta.
Egy fekete ruhát vettem fel, ami a combom közepéig ért, és egy ugyan olyan színű magassarkút.  A sminkemet sem vittem túlzásba, egy alap smink, ami szemhéjtusból, spirálból, és most jelen esetben egy vörös rúzsból állt. A hajam be lett göndörítve, így szabadon ömlik a hátamra.
A többiek eljönnek értem, így nem kell egyedül mennem. Örülök neki hogy a lányok is jönnek, így legalább nem csak férfiakkal leszek körülvéve. Alexet ma ismertem meg, amikor a kikötőbe mentünk, és nagyok aranyos lánynak tűnik. Charleson látszik mennyire boldog hogy vele van, így sok sok évet kívánok nekik. Mivel csak én vagyok szingli, ezért én egyedül megyek.
Időben lementem a ház elé, hogy ne keljen rám várniuk. Amikor leértem épp akkor parkolt le egy kocsi, és Charles hajolt ki belőle.
-Ugye nem csak ott akarsz állni egész este?-szólt nekem oda, így elindultam feléjük.
-Sziasztok.-ültem be hátra, és a monacói már indult is el.
-Szia Emília. Nagyon csinos vagy.-nézett hátra Alex a két ülés között.
-Köszönöm. A francia barátunk merre jár?
-Ott találkozunk velük. Remélem nem áll szándékában leinni magát, mert nem akarok hazacipelni.
-Akkor ott hagyjuk. -mindketten csak elnevették magukat, de én komolyan gondoltam.
-Mindjárt oda érünk. Készen állsz egy jó kis bulira?
-Bizonyos mértékig igen. Lesznek ott mások is akiket ismertek?
-Egy két barátom. De nyugi jó fejek.
-Tényleg azok, ne izgulj miattunk.-erősítette meg a lány a férfi állítását.
-Rendben, hát akkor bulizzunk egyet.-nem kellett már sokat utaznunk, és már meg is érkeztünk a klubhoz.
Pierrék már ott voltak ahogyan Charles barátai is. Mindenki bemutatkozott, és ezek után már mentünk is be.
-Na csajok, ki mit kér inni?-kiabálta túl a zenét Charles egyik haverja Joris, azt hiszem.
-Egy mojitot.-csak bólintott egyet, hogy érti, és már fordult is vissza a pulthoz, miután mindenki elmondta mit akar inni.

Nagyon jól éreztem magam, és eléggé felszabadultam. Rengeteget táncoltam, és rengeteget is ittam. A fiúk sorba hozták az italokat, így szomjasak sose voltunk.
Épp az egyik kedvenc zenémre táncoltam, amikor éreztem hogy hátulról valaki átkarolja a csípőmet, és úgy húz magához oda. Elkezdtem mozgatni a csípőmet, mire az illető, még szorosabban húzott magához. Felvette ő is a ritmust amit diktáltam, és együtt táncoltunk.
Nem tudom ki ő, de az illata szinte teljesen elvarázsolt. Férfias ,de mégis kellemes. A kezei szorosan fogtak, de mégsem annyira szorosan hogy féljek miatta.
Oda hajolt a nyakamhoz, mire apró csókokat kezdett el rá adni. A kezeimet felemelve fogtam meg a fejét ,és dőltem neki teljesen a mellkasának.
A számat apró sóhaj hagyta el, amikor egy olyan pontot érintett meg amire érzékeny voltam.
Megfordultam a karjai között és már fogtam is át az arcát, és csókoltam is meg. A kezeimet felvezettem a mellkasára, mire ő csak a derekamnál tartott. Egyre erősebben csókolt, és a kezei sem tétlenkedtek sokáig. Amint megéreztem a fenekemen az egyik kezét, csak egy aprót haraptam az ajkaiba.
-Nagyon veszélyessen játszol.-dörmögte a fülembe, és már csókolta is tovább a nyakam.
-Ahogyan te is.
-Gyere..-fogta meg a kezeimet, és húzott maga után. Nem ellenkezdtem, csak mentem utánna.

Akkor még az alkohol tombolt bennem, ami hatalmas hibához vezetett.

Love of the lion (M.V.)Where stories live. Discover now