Love of the lion (M.V.)

49.fejezet

Maxal miután haza értünk, pár nap múlva már át is kezdtem pakolni hozzá. Mondanom sem kell hogy örült neki.
Már egy nap alatt átpakolt volna mindent, de még annyi hely nem volt nála. Olyan gyorsan véget ért a szünet, mintha egy pillanat lett volna az egész.
-Nem akarok hazamenni még. Nem maradhatunk még egy pár napig?-simogattam a haját, mire csak dünnyögött egy kicsit. Az Alpokba jöttünk el egy kicsit kikapcsolódni. Olyan jó volt ez a pár nap, távol mindentől. Csak ketten voltunk, és élveztük hogy olyanok vagyunk mint egy átlagos pár.
Mivel nem válaszolt, ezért csak egy kicsit megemeltem a fejem, hogy lássam mit csinál. A szemei csukva voltak, ezek szerint elaludt.
Hagyom hadd aludjon, hiszen nem bírok miatta megmozdulni sem.
Szerencsére a távirányító ott volt mellettünk, ezért legalább filmet tudok nézni, amíg ő pihen.
Gyorsan csináltam róla egy képet, és már fordultam is vissza a tv felé.
-Nem alszom ám.-szólalt meg, ami miatt úgy megijedtem hogy a telefon kiesett a kezemből, pont rá a fejére.
-Jézusom, bocsi bocsi. Ez nem volt szándékos.-kértem egyből bocsánatott tőle, és már simogattam is meg a fejét.
-Te ezt már tényleg szándékosan csinálod. Komolyan, valahogy szokj le róla, mert a végén megölsz itt az ébresztőkkel.-ült fel inkább, és álmos szemekkel nézett rám.
-Sajnálom. Ezt tényleg nem akartam.
-Aha, majd el is hiszem.-hiába mondta ezt, azért az ajkai egy apró mosolyra voltak húzva.
-Tudod hogy szeretlek. Sajnálom.-hajoltam hozzá oda, és kezdtem el az arcát puszikkal behinteni.
-Talán elhiszem.
-Csak talán?-húzódtam el tőle, de hirtelen elkapta a derekamat és már ültetett is bele az ölébe.
-Ha befejezed amit elkezdtél akkor elhiszem.
-Oké. -egy gyors csók után, kimásztam az öléből, és vissza is fordultam a tv felé.
-Most mit csinálsz?
-Befejezem amit elkezdtem.

-Pierrel beszéltem. Ha lenne kedved, akkor holnap után össze jöhetnénk a srácokkal még egy közös ebédre.-jött be a szobában vidáman, miközben és kissé idegesen pakoltam ki a bőröndökből. Reggel értünk haza és már majdnem este van, és Max ahelyett hogy segített volna, egyből a szimulátorba ment.
-Persze benne vagyok. Talán addigra végzek a pakolással is.
-Holnap után megyünk. Mit akarsz addig pakolni?-csak fújtam egyet, és inkább vissza fordultam a bőrönd felé.
-Emília? Válaszolnál? Tudod hogy utálom amikor ezt csinálod.-hallottam meg a lépteit a hátam mögül. Ezek szerint bejött már a szobába, hiszen eddig az ajtóban állt.
-Tényleg? Utálod? Én meg azt utálom hogy szinte mindig a szimulátorba vagy amikor itthon vagyunk. Most is, épp hogy ma hazaértünk, te már mentél is oda.
-Napok óta nem használtam, mert nem voltam itthon. Muszáj gyakorolnom.
-Akkor mondtad volna azt hogy nem akarsz elmenni, én maradtunk volna itthon hogy te tudj gyakorolni.
-Most mi a bajod?  Egész idáig semmi bajod sem volt.
-Az hogy még arra sem voltál képes, hogy kipakolj a bőröndből.
-Kipakoltam volna. Nem mondtam hogy csináld meg.
-Igen? És mikor? Amióta hazajöttünk azóta ott vagy, szinte ki sem jöttél onnan.  Vagy ha igen már mész is vissza -álltam fel már én is, így már vele szemben álltam.
-Kipakoltam volna. Most még mi a bajod? Az hogy nem pakoltam ki egyből?
-Nem. Bazdmeg Max nem ,hanem az hogy ez így fog menni, addig amíg a verseny nem kezdődik el. Gyakorolnod kell, és tudom hogy az mivel jár. Arról ne is beszéljünk, hogy a gyárba is menned kell még.
Utánna meg  kezdődik a verseny.-halkultam el a mondatom végére.
-Bébi. Sajnálom hogy így érzel. De hidd el, lesz időnk egymásra ahogyan eddig is. De miért nem szóltál miatta?
-Mert féltem hogy hülyének nézel.
-Mijn liefje. Miért néznélek ezért hülyének? Vagy bármi másért? Igazad van, tényleg sokat vagyok ott, de számomra te vagy a legfontosabb. Van egy ötletem, gyere.-fogta meg a kezemet és már húzott is ki a szobából. Pillanatok múlva már a szimulátoros szobába voltunk.
-Mit akarsz Max?
-Most te jössz. -állított oda az ülés elé.
-Hogy micsoda? Max fogalmam sincs mit kell csinálni. Még sose próbáltam.
-Hát most pont ki fogod próbálni. És a bőrönd miatt ne aggódj, majd én kipakolom később. Na pattanj be.-esküszöm izgatottabb volt mint én. Nem hittem volna hogy valaha is ki fogom próbálni,de Max nagyon izgatott miatta.
Miután elmondta hogy hogyan üljek be, és másodszorra sikerült is, minden elmagyarázott.
-El ne menj innen. Már felét így is elfelejtettem.-kaptam el a kezét, miután elindította a versenyt.
-Nem megyek el, ide ülök melléd. De csak ügyesen drága, ne hozz rám szégyent.
-Mivan?-Néztem rá nagy szemekkel de csak vigyorogva nézett rám.
-Vicceltem. Na kezd el.-indította el a versenyt, amibe szinte egyből belemerültem.

-Sziasztok. -öleltem meg Pierret és Kikát amint oda értek az étterembe.
-Sziasztok.-mivel már mindenki jelen volt, ezért végre megrendelhetjük az ebédünket.
-És hogy alakult a szünet?-Néztem körbe a társaságon, hiszen már egy ideje nem talákoztunk.
-Szuper volt. Nemrég értem haza az edzőtáborból. De most jó lesz egy pár napot még pihenni.-Charles volt az első aki válaszolt.
-És nektek?
-Nekünk is jó volt. Nem?-Néztem Maxra, aki csak bólintott mellettem.
-Jó csak kicsit rövid. Azért el lennék még otthon, egy két hétig.
-Hidd el Max, mindannyian. Jó lett volna még egy pár napot svájcban tölteni.
-Azt el is hiszem Pierre.
-Emília, újra ott leszel minden versenyen?-kérdezett rá Charles, hiszen a tavalyi szezon után, sokan azt hiszik mindegyiken jelen leszek.
-Nem. De felén biztos ott leszek. Tudjátok ez apám hagyatéka ,hogy úgy mondjam. De most már nem csak az miatt megyek. Szeretném Maxot támogatni és az az igazság ,hogy egyre jobban kezdem megszeretni.
-Tudtam. Látod, én mondtam már mikor.-kiáltott fel Pierre, mire az étterembe mindenki felénk fordult.
-Jézusom Pierre. Viselkedj már.
-Jól van már Charles. Akkor is igazam volt.
-Miben is?-nézett Kika kérdő tekintettel a barátjára.
-Abban bébi, hogy ha elkezdene kijárni egy idő után megszeretné. Már évekkel ezelőtt mondtam neki.
-Jól van, te tényleg mondtad.-grimaszoltam a ferfira, aki csak elnevette magát.
-És mit fogsz csinálni? Mármint tudom hogy ott a cég, de eddig a versenyen voltál.-kiváncsiskodott Alex.
-Tudjátok hogy új projektben vagyunk. Mármint a Red bull vállalat. Ez rengeteg munkával jár ,és most muszáj jelen lennem. Legalább az elején amíg mindig kialakul.De nem fogom a versenyeket sem elhanyagolni. Minimum felén biztos ott leszek. Nem szabadultok meg tőlem egy hamar.
-Nem is akarunk. De ez nagyszerű tőletek Emília. Nem sok vállalat vágna bele ekkora projektbe. Remélem sikeresek lesztek benne. Az nagyon sok embernek segítene.-csak egy szomorú mosolyra húztam a számat, mire Charles ugyan így tett. Sajnos mindketten egy  szörnyű betegségben veszítettük az édesapánkat, így átérezzük egymás fájdalmat.
-Nagyon remélem én is Charles. Ez nagyon fontos számomra.
-Mikor találtad ki ezt az egészet?-kérdezett rá Alex.
-Nem én találtam ki. Apa ötlete volt, de sajnos ő már nem tudta megvalósítani. De nagyon sokat segített ,hogy már elkezdte apránként a dolgokat megvalósítani. Rengeteg nagyon jó orvos és kutató van, aki nálunk fog dolgozni. Ők mind a szakmájuk legjobbjai. Tisztában vagyok vele hogy nem mi fogjuk feltalálni a gyógymódot, de ha csak egy kicsit is közel kerülünk hozzá, és másnak így sikerül majd, akkor számomra az hatalmas öröm lenne.
-Reméljük így lesz majd.-nyúlt át az asztalon Kika és Alex is hogy megfogják a kezemet. A fiúk csak csendben hallgattak, hiszen mind a hárman tudták hogy ez mennyire komoly dolog is.
-Na hadjuk ezt a témát inkább. Inkább meséljetek, várjatok már a versenyt?-a fiúk arcára csak egy fájdalmas mosoly ült ki, akár csak Maxéra.
-Őszintén? Várom nagyon, de kicsit örülnék neki ha tovább tartana még a szünet. De jó lesz újra versenyezni.
-Ugyan az mint Charles. Bízunk bennü hogy idén jobb lesz az autó mint tavaly volt.  És reméljük a Red bull végre valamit elront majd az autójukon.-csak nevettünk a francia férfin.
-Hát haver erre azért még várnod kell. Idén is szuper lesz az autónk, mind az eddigi évekhez képest.-törte le a vigyort Max egyből.
-Na szuper. Idén megint a Red bull seggét kell majd néznem.-sóhajtott fel Charles.
-Nekem ne is mond. Akkor nekem fél mezőnyét még pluszba.-Kika csak megpuszilta a párját, remélve hogy kicsit jobb kedve lesz újra.