Love of the lion (M.V.)

18.fejezet

-Ne bámulj.-szóltam rá, mert újra éreztem magamon a tekintetét.
-Nem is bámullak. Nem nézhetek előre?-hallottam, hogy jól szórakozik rajtam. Le se tudná tagadni.
-Nem. Bámulj ki az ablakon.
-De nem akarok. Kicsit fáj a nyakam. Nem aludtam valami jól tegnap éjjel.-csak rákaptam a tekintettem, és az ajkai egy huncut mosolyra voltak húzva.
-Hadd fájjon. Meg is érdemled.
-Nagyon kedves vagy velem. Mondjuk mást nem is vártam.
-Hát ne is várj mást. Miattad késtem le a gépemet.
-Mi az hogy miattam? Te nem készültél el időben. Azért ne engem hibáztass.
-Időm sem volt arra hogy elkészüljek. Jó, tudod mit, csak bámulj ki az ablakon, és hagyj engem békén.
-Hova mész ha leszálltunk?-kérdezett rá egy kis idő után.
-Maradok a lakásomban. Majd valamelyik nap hazamegyek. Ha már így alakult, akkor felfedeznem a várost.
-Ha kell egy idegen vezető csak szólj. Megmutatom.
-Mindketten tudjuk mi történt miután te voltál az idegenvezető.-elkezdett nevetni rajtam, pedig nem viccnek szántam.
-Azért nem panaszkodtál miatta. És még most sem, csak azzal van a bajod hogy lekésted a gépedet.
-Muszáj beszélni róla? Ez elég kínos. -tűrtem el a hajamat az arcomból, és inkább a tájat kezdtem el nézni.
-Felőlem, akkor ne beszéljünk róla. De amit mondtam ,komolyan mondtam. Szólj ha kell valaki aki megmutatja a várost.-csak ránéztem, de már az ablakon nézett kifelé.

-Kösz hogy elhoztál.-vettem el tőle a bőröndömet, mert már a lakásom előtt álltunk.
-Szívesen. Mondanám hogy kellemes volt az út, de..-kezdett el nevetni, mire csak egy aprót beleütöttem a vállába.
-Akkora szemét vagy.
-Te meg verekedsz. -simogatta azt a helyet, ahol az előbb kicsit megütöttem.
-Na azért nem ütöttem akkorát. Épp hogy hozzád értem.
-Te csak azt hiszed, jó erős vagy.
-Ha nem fejezd be, még nagyobbat is kaphatsz.
-Inkább kihagyom. -csak álltunk az utcán, és egyikünk sem tudta hogy most mit csináljunk. Nem voltunk barátok, sőt talán mégcsak most kezdjük egymást megismerni, de már kétszer töltöttük együtt az éjszakát. Ez mindkettőnknek elég furcsa helyzet.
-Gondold át amit a repülőn mondtam. Tényleg szívesen megmutatom a várost, ha gondolod.
-Rendben. Lehet élek majd a lehetőséggel.
-Jól van akkor majd hívj. Szia Emília.
-Szia Max.-megvártam amíg elmegy, és csak utánna mentem be.
Azonban akadt egy igen komoly problémám. A háztömbe ugyan be tudtam menni, de a lakásba már nem sikerült. Nem volt nálam a lakás kulcs. Hiába kerestem minden hol, egyszerűen sehol sem találtam.
-Szia anya.
-Szia kicsikém. Hogy vagy drágám? Milyen volt a forgatás?-kezdett el bombázni a kérdéseivel.
-Jó. De anya most nem azért hívtalak. Nem hagytam nálad a monacói lakás kulcsát? Nem találom a táskámba..
-Várj egy kicsit.-hallottam hogy elkezd valamivel nagyon zörögni.-Itt vagyok kicsim.De nálam hagytad. Miért?
-Akkora hülye vagyok....
-Mi a baj Emília?
-Semmi anya. Mindegy megoldom.
-Na nem kislányom. Most szépen elmondod hogy mi a baj.
-Itt vagyok monacóban, de nem tudok bemenni a lakásba, mert nincs nálam a kulcs. Elfelejtettem hogy kitettem és nem raktam bele a táskámba.
-Oké, akarom tudni hogy miért vagy monacóban?
-Nem. Mindegy elmegyek egy szállodába, úgy sem terveztem sokáig itt lenni. Pár napot kibírok ott is.De most megyek anya, majd hívlak.
-Rendben kicsim csak vigyázz magadra nagyon. Hívj majd.
-Oké szia anya.- márcsak egy szállodát kell keresnem, az csak nem lehet olyan nehéz monacóban.

Nehezen de úgy néz ki találtam egy szállodát, ezért hívtam egy taxit ami elvisz oda. Már az utcán álltam és vártam ,hogy a fuvarom ide érjen amikor hirtelen leállt egy sport autót az út szélén.
-Emília?-szállt ki Lando, mint aki nem hisz a szemének.
-Szia Lando. Hát te?-nem hittem volna hogy itt találkozom a brit pilótával.
-Itt lakom. De te mit keresel itt?-jött oda hozzám, és csak akkor vette észre a bőröndömet.-Hát ez?
-Itt a lakásom, de vagyok olyan szétszort hogy a kulcsomat nem hoztam magammal. Hirtelen felindulás volt, hogy ide jöttem.
-És most akkor mi lesz? Itt maradsz az utcán?-elég jól szórakozik rajtam.
-Nem, kerestem egy szállodát. Már várom a taxit.
-De miért mész szállodába? Hívj egy szerelőt, hogy cserélje ki a zárat.
-Lando, imádlak. Komolyan mondom, hogy nekem ez nem jutott eszembe?-gyorsan kerestem a neten egy szakembert, akit már hívtam is fel.
-Na mit mondott?-kérdezte a brit, ahogy letettem a telefont.
-Kb, 2 óra múlva tud kijönni.
-Szuper, na akkor gyere.-fogta meg a bőröndömet és már húzta is az autó felé.
-Mit csinálsz Lando?
-Elmegyünk kajálni. Addig is elütjük az időt. Vagy itt akarsz maradni az utcán?
-Nem, de nem akarok zavarni. Biztos sok dolgod van.
-Szerencséd van mert nincs semmi dolgom. Na gyere. Megmutatom a legjobb olasz éttermet itt.
-Imádom az olasz konyhát.-ültem be a férfi mellé, aki csak vigyorgott rám.
-Akkor még jó hogy a legjobb helyre viszlek.

Hát úgy látszik ma minden össze jön. Először lekésem a gépemet, másodszor nincs kulcsom a lakásomhoz, harmadszor pedig a szerelő nem nagyon akarta elhinni, hogy itt lakom. Óriási szerencsém volt hogy Lando végig velem maradt, mert amikor a férfi meglátta és közölte vele hogy ez az én lakásom ,nem kellett többször bizonygatnom, hogy ez az én lakásom.
-Megkínálnálak valamivel, de vízen és kávén kívül semmi nincs.-fordultam a férfi felé, aki csak a konyhába állt.
-Semmi gond. Majd legközelebb. Most már megleszel?
-Igen. Köszönöm a mai napot Lando. Nagyon sokat segítettél.
-Már mondtam hogy szívesen. De megyek, este livozok a fiúkkal. El kell vernem Leclerct.
-Sok szerencsét. És köszönöm még egyszer.-kísértem ki a férfit a lakásból.
-Nagyon szívesen. Ha baj lesz csak hívj. Na megyek, majd találkozunk.
-Oké, szia Lando, és sok szerencsét.-miután a férfi beszállt a liftbe, én is vissza mentem a lakásba.
Ez a nap egyre jobb és jobb lesz. Nem tudom mi történhet még, de már nem áll szándékomba menni sehova. Nálam már nem lehet tudni, hogy mi lesz.
Egy ideig elvoltam azzal hogy kipakoljak, és minden fontos dolgot eltegyek.Épp a fürdőből jöttem ki, miután vettem egy gyors zuhanyt, amikor kopogtak az ajtón.
Nem tudom ki lehet az, hiszen senkit sem várok ,és két emberen kívül más nem tudja hogy itt vagyok. Talán Lando hagyott is valamint, és azért jött vissza.
-Hát te?
-Mást vártál?-Állt előttem elég feszült testartásban.
-Nem vártam senkit. Ha nem tűnt volna fel ,nem épp úgy készültem hogy várjak valakit.-álltam félre az ajtóból, hiszen csak egy köntös van rajtam.
-Pedig Lando örülne neki ha így látna.-ment beljebb a lakásba.
-Te meg miről beszélsz?-emeltem kicsit feljebb a hangomat, mert kezdem gyanítani mire akar kijukadni.
-Tegnap este velem voltál, ma délután pedig már Landoval? Elég gyors vagy. Legalább azt nézhetnéd hogy haverok vagyunk.-fordult felém, de a már alig láttam a dühtől.
-Na ebből elég volt. Ide jössz a lakásomra és letámadsz?. Mit képzelsz magadról?
-Hát nem tagadod. Mondjuk nincs is mit, mert az interneten elég sok kép van rólatok.
-Elmentünk enni egyet, mert nem tudtam bejönni a lakásomba ,mert nem volt nálam a kulcs. Lando csak segített nekem. Nem hagyta hogy az utcán dekkoljak órákig, amíg a szerelő ide ér. Csak egy barátom, de nem hiszem hogy bármiféle magyarázattal is tartoznák.
-Hívhattál volna engem is.  Nem hagytam volna hogy az utcán maradj.- már fogalmam sincs mi miatt is ennyire feszült. Azért mert azt hitte van valami közöttük Landoval, vagy az hogy nem neki szóltam.
-Talán még haza sem értél akkor, és már hívtalak volna vissza?
-Igen, vissza jöttem volna. Nem Landot kellett volna hívnod.-túrt bele a hajába.
-Nem hívtam. Az utcán vártam a taxit hogy elvigyem egy szállodába, amikor hirtelen leparkolt előttem. Észre vette hogy én vagyok ,és azért állt meg.-Nem tudom miért mondok el neki mindent. Talán csak valamiért zavar hogy miattam ennyire feszült. -Amugy is, mit keresel itt?
-Talán baj hogy átjöttem?-nézett végig rajtam, ami miatt kissé zavarba éreztem magam.
-Hát, nem számítottam senkire. -csak közelebb jött hozzám, de én csak álltam a tekintetét.
-Fürödtél már?-ért a köntösöm széléhez,ami miatt gyorsabbak kezdtem venni a levegőt.
-Igen. Mit akarsz Max?-rákérdeztem, holott tudtam hogy mit akar. Én is ugyan úgy éreztem, nem csak ő. Csak még közelebb lépett hozzám annyira, hogy szinte már a mellkasunk teljesen össze ért. Lassan elkezdte kibontani a köntösöm kötőjét, és amint megvolt vele csak rám emelte a tekintetét.
-Ha most nem állítasz le Emília, később már nem fogsz tudni.-a vágytól szinte rekketes volt a hangja, ami miatt még vonzóbb volt.
Csak lehúztam magamhoz és már csókoltam is meg.