Love of the lion (M.V.)

46.fejezet

Annyira hihetetlen számomra ami most történik. Nem hittem volna ,hogy valaha is ennyire boldog leszek mint most. Max az utolsó kört kezdte meg a pályán, és a garazsból már rohantak is ki az emberek. Én csak anya kezét szorongattam, és le sem vettem a szemem a monitorról. Max családja is velünk volt, és mindenki könnyes szemekkel nézte a versenyt. Megcsinálta újra. Harmadszor is ő lett a világbajnok. Senki sem vehette el tőle ezt a címet, hiszen hihetetlen szezon volt mögötte.
-Menj kicsim. Ott a helyed mellette. Én itt megvárlak.-engedte el a kezemet anya, ezzel kiindultam a garázsból a tömegbe. Ott akartam lenni amikor beér, és amikor kiszáll az autóból.
Ahogy a fiúk észre vettek engedtek is előre, így a kordon legelső sorából néztem végig.
Max édesapja és az anyukája is ott volt mellettem, ahogyan már Christian és Helmut is.
Amint kiszállt az autóból azonnal a csapat nyakába ugrott.
Ahogy a fiúk elengedték már jött is oda hozzánk. Christian és Helmut jó erősen megszorongatták, ahogyan a szülei is.
Engem hagyott utoljára.
Ahogy oda ért hozzám már ugrottam is bele a nyakába. Sajnos a kordon akadált, de Maxot ez nem akadájozta meg abban hogy a derekamnál fogva megemeljen.
-Szeretlek Max.-csak szorosabban ölelt magához, mintha el sem akarna engedni.

Amint megvolt a díjátadás, mindenki vissza ment a garázsba vagy a garázs elé ünnepelni.
Maxot még nem láttam azóta hogy megkapta a díjat.
-Az öltözöjébe van. Menj be hozzá.-jött oda hozzám Christian, de a mosoly még mindig az arcán volt.
-Gratulálok neked is. Elképesztő szezon volt.-öleltem magamhoz a férfit, de gyorsan el is válltunk egymástól.
-Menj be hozzá. Már biztos vár rád.- gyorsan elindultam hátra, de sorba jöttek velem szemben a dolgozok, akik már ünnepentek.
Kopogtam kettőt, de választ nem várva nyitottam be a szobájába.
-Max..-csak ült a széken, és a kezeit az arcába temette. Ahogy meghalotta a hangomat, csak felkapta a fejét.
-Emília.-állt fel a székről, és már ugrottam is bele a nyakába.
-Annyira nagyon büszke vagyok rád.-karoltam át a lábammal a derekát, miután ő szorosan magához ölelt.
-Szeretlek Emília. Nagyon szeretlek.-dörmögte a nyakamba, miközben egy puszit nyomtam az arcára.
-Szeretlek Max.-csókoltam meg, de levegő hiány miatt el kellett vállnunk.
-Nem akarsz letenni?-kérdeztem rá nevetve, hiszen még mindig tartott.
-Nem. Mert te sem akarsz elengedni.-igaza volt. Még mindig a lábaimmal a derekánál öleltem át, de ebben a pillanatban már el is engedtem.
-Min gondolkodtál ennyire? Mindenki téged vár.-csak vissza ült a székre, de már a kezemnél fogva húzott az ölébe.
-Ezen az egészen. Még számomra is felfoghatatlan hogy harmadszor is sikerült.
-Nagyszerű pilóta vagy Max. Hihetlen hogy mire vagy képes a pályán. Nem volt semmi kétség hogy ebben a szezonban is sikerülni fog.
-Tudom, de most már biztos. -csak belebújt a nyakamba, és úgy ölelt magához.- Köszönöm hogy velem voltál, és hogy támogattál. Sajnálom hogy sokszor hülye voltam. Főleg az elején.
-Szeretlek Max. És én is hibát követtem el, amikor nem mondtam el az igazat. De felejtsük el ezt végre, és menjünk ünnepelni. Mindenki rád vár kint.
-Oké, menjünk. De előtte még.-nem fejezte be a mondatát, mert az ajkai már ostromolták is az enyémet.
-Max.. mennünk kell. Már várnak rád.-váltam el tőle, de a kezem már a hajában volt.
-Ezt folytatjuk majd.-egy gyors csókot még adott, mielőtt felálltam volna az öléből.
-Gyere bajnok, ne várjanak tovább.-nyújtottam felé a kezemet, amit miután megfogott már húztam is ki a szobából.

Anya másnap elment, ahogyan Max szülei is. Nagyon jól kijöttek, aminek nagyon örülök. Nagyszerűen sikerült a vacsora, hiszen a két nő egyből megtalálta a közös hangot. Max édesapja nem tartott velünk, hiszen ők már egy jó ideje elválltak.
Végre mi is hazafelé tartunk Maxal. Hosszú volt az éjszaka , hiszen volt mit megünnepelni.Fáradt vagyok én is, de csak bámultam ki a repülő ablakán, Max pedig a vállamnak dőlve aludt. Nemsokára leszállunk, ezért sajnos muszáj felébresztenem.
-Max, Max. Ébresztő.-hiába szólongattam, nem kellt fel. Úgy látszik muszáj mindig más módszerhez folyamodnom. Erősen megrántottam a vállamat, már amennyire tudtam a fejétől. Ez már úgy látszik hatásos volt, mert álmos, de mérges szemekkel nézett rám.
-Nemsokára leszállunk.
-Ezért kellett így felébreszetni?
-Szóltam, de persze megint nem hallottad meg. Már kezdem azt hinni hogy süket vagy drágám.
-Vagy csak mániád így felkelteni. Mindig ezt csinálod.
-Ne morogj már. Inkább csatold be végre magad. Lassan leszállunk.-duzzogva tette amit mondtam.
Miután leszálltunk, a kocsi már ott várt minket a reptéren.
-Hozzám jössz ugye?-rám sem nézett, úgy kérdezte meg. Ezek szerint még mindig haragszik az ébresztő miatt.
-Igen.- nem szólt semmit, csak csendben vezetett tovább.
Amint beértünk a lakásba Max már ment is be a nappaliba, és már dőlt is le a kanapén.
Szemforgatva bevittem a a cuccomat a szobába, ahogyan Maxét is, és mentem is vissza hozzá a nappaliba.
-Alszol?-álltam meg előtte, de a szemei csukva voltak.
-Nem. Fáradt vagyok.-még mindig csukva voltak a szemei, és a kezét a feje alá téve feküdt.
Hirtelen ötlettől vezérelve csak fogtam magam és ráültem a derekára. Hirtelen kinyitotta a szemeit, amint megérezte hogy mit tettem.-Mit csinálsz Emília?
-Haragszol rám?
-Nem, miért haragudnák?
-Amiért felébresztetelek.
-Dehogy haragszom. Már kezdem megszokni, hogy te minden valami fájdalmas módon ébresztesz fel.-vigyorgott rám, mire csak egy kicsit lejjebb hajoltam hozzá.
-Ez nem is igaz. Vagy talán ez is fáj?-hajoltam rá a mellkasára, és apró csókokat kezdtem el a nyakára és az állára adni.
-Nem is tudom még.
-Csak ugyan? Akkor talán abba kellene hagynom. Úgy is fáradt vagy.-csúsztattam be a kezeimet a pólója alá, és úgy simítottam végig a hasán. Az érintesem alatt az izmai megfeszültem,ami egy nagy mosolyt váltott ki belőlem.
-Már nem is vagyok annyira fáradt.-tette közben a kezeit a lábamra, amik fel le jártak a combom .
-Ki gondolta volna.-nevetve hajoltam vissza hozzá, és már az ajkait csókoltam.
Max sem tétlenkedett sokáig és már húzta  is feljebb a pólóm alját.
Felültem és egy gyors mozdulattal már vettem is le magamról. Csak egy csipkés fehér melltartó volt rajtam, de Max úgy nézett rám, mint aki felfal a tekintetével.
-Megörítesz Emília.-ült fel ő is, így már róla is könnyű szerrel le tudtam venni a felsőt.
Hirtelen a fenekem alá nyúlt, ezért majdnem neki estem a mellkasának.
-Mit csinálsz?-állt fel a kanapéról, és már indult is el velem együtt.
-Bemegyünk a hálóba. Hosszú éjszaka lesz minj liefje.-csak nevetve karoltam át a nyakánál, és hagytam hogy oda vigyen ahová akar.