Love of the lion (M.V.)

32.fejezet

Charlesékkal a közös nap nagyon jó volt. Nem azt mondom hogy nagyon meglepődtek, hiszen már sejtették hogy  van valami közöttünk, és csak arra vártak mikor mondjuk el. Már értem Alex célzásait,amiket tett amikor vásároltunk. Elég sok kép szembe jött velem az interneten, ahol Maxal vagyunk, de semmi bizonyíték nem volt ami lebuktatott volna minket. Elég sokan találgatnak már, hogy mi lehet közöttünk. De mi még mindig hallgatunk, várjuk a megfelelő pillanatot, vagyis gondolom arra várunk.
-Készen vagy?-jött be a szobába Max, mire felé fordultam.
-Igen, ezt még gyorsan megigazítom és mehetünk is.-álltam be a tükör elé, és kezdtem el a ruhám pántjait igazgatni. Egy szatén ruhát vettem fel, aminek a háta szabad ugyan, de van rajta egy pár zsinoros pánt.
-Gyönyörű vagy.-állt be mögém Max, és a kezeivel már húzott is oda magához.
-Te is nagyon jól nézel ki.-rajta egy világos kék ing van, és egy farmer nadrág. Ritkán van rajta ing , de imádom amikor ebben van.
-Itt a telefonod?-fordítottam felé a fejemet, amennyire tudtam.
-Igen. De miért?
-Szerinted Max? Csak add ide. Nem teszem tönkre.
-Jól van, tessék.-adta oda, és már nyitottam is meg a kamerát. Amint a holland észre vette, csak még jobban oda bújt hozzám, és a fejét a vállamra tette. Mind a ketten mosolyogva néztünk bele a kamerába, és már készítettem is el a képet. Csináltunk még egy pár darabot,és azt kell mondanom mindegyik nagyon jó lett.
-Mehetünk?-kérdezett rá, miután vissza adtam neki a telefonját.
-Igen. Menjünk.

Vacsorázni mentünk, amolyan randi féleségként. Egy nagyon szép étterembe voltunk.
A vacsora nagyon finom volt, és nagyon jól éreztem magam. Max nagyon romantikus volt, amin meg is lepődtem. Kaptam tőle egy nagy csokor virágot, ami valami meseszép volt.
Miután hazaértünk, szinte beestünk a lakásba. Már a liftben elkezde a nyakamat apró csókokkal behinteni, ami miatt csak még jobban elöntött a forróság.
Alig tudtunk menni a szobában, hiszen már útközben, neki álltunk egymást magszabadítani a ruháinktól. Vagyis, inkább én Maxot, hiszen nekem a ruhám kicsit bonyolultabb volt.
-Hogy kell ezt levenni?-fordított magának háttal, és csak a pántokat kezdte el össze vissza húzkodni. Elkapott a nevetés, hiszen a hollandnak meggyűlt a baja vele.
-El ne szakísd.-szóltam rá, amikor éreztem hogy a pántok kezdenek meglazulni a testemen.
-Lehet már késő. Jobb is így. Ez a ruha valami idegörlő.-gyorsan megfordultam ,ám arra nem számítottam hogy ennek következtében a ruhám szinte leesik rólam.
-Eltépted?-ott álltam előtte egy szál bugyiban, ő pedig csak nagyot nyelve a melleimet nézte.
-Rajtad nem volt melltartó?
-Ehhez nem lehet húzni.-karoltam át a nyakát, ő pedig csak lassú léptekkel elindult az ágy felé velem.
-Te tényleg egy kegyetlen nőszemély vagy.-amint ledöntött az ágyra, pillanatok múlva már felettem is támaszkodott. Nem tudom mikor és hogyan sikerült ilyen gyorsan megszabadulnia a nadrágjától, de már rajta is csak egy alsónadrág volt.
Végig csókolta a nyakamat és a kulcscsontomat, így egyre lejjebb haladt. Amint az ajkait megéreztem a mellemen, csak egy hangos sóhaj hagyta el az ajkaimat és a kezeimet beletúrtam a hajába.
Egyre lejjebb haladt és a testemet végig behintette édes csókjaival. Amint a bugyim széléhez ért, csak egy huncut mosolyra húzta az ajkait és már vette is le rólam.
-Max..-mást nem tudtam mondani a néven kívül, mert már az ajkai a legérzékenyebb pontomat falta.
A kezeim újra megtalálták a haját, és erősen beletúrtam, ami miatt belemorgott a kis akciójába.
Pillanatok múlva már a testemet a forróság járta át, aminek hangot is adtam.
-Mi az Mateschitz csak nem tetszett?-mászott vissza hozzám, de én még mindig a levegőt kapkodtam.
-Ezt még vissza kapod Verstappen.

Kimerülten és izzadtan dőltem le rá Maxra. Mindketten a levegőt kapkodtuk, egyikünk sem bírt megmozdulni.
Egy kis idő után mellé feküdtem, mire Max csak oda húzott magához.
-Jössz nekem egy ruhával.-amint meghalotta amit mondtam, csak elkezdett nevetni.
-Majd veszek neked egyet.
-Ugyan ilyet.
-Biztos hogy nem veszek neked egy ugyan ilyen ruhát.-felkeltem a mellkasáról, és inkább a párnára feküdtem.
-Szeretem azt a ruhát, és te tönkre tetted.-ő is felém fordult, így az arcunk már egy vonalban volt.
-Az nem ruha volt, csak valami anyag.
-Micsoda?-Mi az hogy csak valami anyag? Imádtam azt a ruhát, és a színe is gyönyörű sötét zöld volt.
-Nem volt alattad melltartó. Bárki megláthatott volna.
-Mert az alá nem lehet húzni.
-Akkor sem. Majd veszek másikat, de ilyet nem.
-Nem is kell, majd veszek én magamnak egy újat.-keltem fel, és elindultam a fürdő felé. Már a zuhanyba akartam épp beállni, amikor nyílt az ajtó és Max sétált be rajta.
Nem foglalkoztam vele, csak beszáltam a víz alá, mire ő is ugyan így tett.
-Veszek neked egy ilyen ruhát.-hallottam meg a hangját a hátam mögül.
Csak megfordultam, mire a kezeit a derekamra tette. Egyikünket sem érdekelt hogy ömlik ránk a víz, csak álltunk a zuhany alatt és egymást néztük.
-Nem kell. Veszek én magamnak.
-Emília, ne csináld. Ne vessz velem össze egy ruha miatt. Tényleg veszek egyet, ha neked annyira fontos.
-Csak hogy tud. Nem ez volt az egyetlen olyan ruhám ami alá nem lehet melltartót venni.-csak megrázta a fejét, de mivel már én is mosolyogtam, ezért ő is megejtett egy apró mosolyt.
-Akkor igen sok ruhát kell neked vennem.
-A ruháim tabuk.-csak elnevette magát, pedig komolyan mondtam.

Újra verseny van, de én csak arra tudok gondolni ,hogy mit fog hozzánk szólni Christian és Helmut. El szeretnénk nekik mondani, hogy ne az internetről tudjanak róla.
De kicsit tartok attól hogyan fognak majd reagálni.
-Mond hogy nem azon kattogsz, hogy Christianék mit szólnak hozzánk?-csak felé fordítottam a fejemet, de nem szóltam egy szót sem. Max csak sóhajtott egyet, és ezek után csendben jött mellettem egészen a Red bull motorhomejáig.
-Gyere, essünk túl rajta.-karolta át a vállamat és már vette is az irányt Christian irodája felé.
Persze a férfi bent volt és valamin nagyon dolgozott, de Maxot nem zavarta csak bekopogott és már ment is be.
-Sziasztok . Hát ti? Baj van?-nézett fel ránk a gép mögül, de látva az arckifejezésemet gyorsan le is csukta.
-Szeretnénk veled beszélni.-én szólaltam meg először, és már ültünk is le a székekre.
-Félnem kellene? Nem túl biztató hogy ti ketten itt vagytok, és beszélni akartok velem.
-Nincs baj. Csak szerettük volna hogyha te előbb tudsz róla ,mint mondjuk a média.
-Mit kell tudnom?-csak ránéztem Maxra, aki ugyan úgy felém fordult.
-Együtt vagyunk.-Max nem kertelt, mondjuk sose szokott.
-Micsoda? Ti ketten? Mint egy pár?-bombázott a kérdéseivel minket Christian.
-Igen. Mint egy pár.-bólogattam közben, de a férfi csak ült az asztal túl oldalán és nem szólt semmit.
-Christian..
-Fuu ,nem mondom hogy nem leptetek meg vele, de gratulálok gyerekek. Örülök nektek nagyon.-állt fel hirtelen, mire Max is így tett. Megölelték egymást, de én továbbra is a széke ültem.
-Sejtettem hogy alakul valami, vak nem vagyok én sem. De örülök nektek.
-Ezt hogy érted?-már én is felálltam, mire csak felém fordult.
-Hollandiában együtt jötettek és mentetek is. Sok időt töltötettek együtt, ami másnak lehet nem volt furcsa ,de én tudom milyen volt a kapcsolatotok előtte.
-Akkor már sejtettél valamit?-kérdezett rá Max, mire csak nevetve a fejét rázta.
-Annyira azért nem. De gondoltam hogy már jóba vagytok.
-Tudnod kell hogy semmi sem fog változni. Bárhogy is alakul majd ez idővel köztem és Max között, a csapatnak semmi köze sem lesz hozzá. Ez a magánéletünk, amit nem keverünk bele a munkába.
-Reméltem is hogy így gondoljátok. Mondjuk mást nem vártam tőled Emília. De sok boldog éveket kívánok nektek ,és ilyenekről ne kelljen beszélnünk. Más is tudja már?
-A barátaink, a család és te.
-Értem.  Barátok alatt főleg Gasly és Leclerct értitek?-nézett rám, mire mosolyogva bólintottam.
-Sejtettem. Köszönöm hogy köztük lehetek, de miért most mondtátok el?
-Nem akartuk hogy az internetről tudj róla. Nem szeretnék már titkolózni, így szerettük volna ha előbb megtudod.
-Értem. Hát sok boldogságot gyerekek. Örülök nektek nagyon.-ölelt meg már engem is, hiszen a hollandal már megtette.-Helmut tud már róla?
-Még nem. Majd neki is elmondjuk. De megyünk, nem akarunk tovább zavarni.
-Sose zavartok. De tényleg elég sok munkám van.-ez volt a végszó és már indultunk is ki az irodájából. Ez könnyebben ment mint elsőre gondoltam.