Love of the lion (M.V.)

43.fejezet

-Ha most elájulsz itt nekem, akkor esküszöm hogy megöllek.-szóltam rá a férfira, mert amióta bejött, nem hogy nem szólalt meg, de egyre sápadtabb lett.
-Mi az ott a kezeden? Az rajta volt este is?
-ilyedt tekintettel nézte a kezemet ő is.
-Szerinted? Majd egy ekkora batári gyűrűvel megyek bulizni. Ne legyél hülye Max.-beletúrtam a hajamba, viszont arra nem számítottam hogy a gyűrű elakad benne.-Au. Max gyere már ide!-szinte már hisztérikus állapotban voltam. Nehezen, de oda jött és segített kiszedni a hajamból a gyűrűt.
-Jó nagy.
-Komolyan? Csak ennyit tudsz mondani? Mégis hogy a faszba került az ujjamra?
-Honnan a picsából tudjam Emília? Nem emlékszem rá! -emelte fel már ő is a hangját.
-Ne kiabálj velem Max!
-Te kezdtél el kiabálni! Azt sem tudom mi a fasz történt és hogy az az izé, hogy került az ujjadra.-túrt bele a hajába és elkezdett fel le járkálni.
-Ne járkálj már mert rosszul leszek.-dörzsöltem meg az arcomat és inkább kisétáltam a fürdőböl.
Ha valami nagy hülyeséget csináltunk tegnap este, akkor az lehet fent van a neten is. Gyorsan megkerestem a telefonomat, és már mentem is fel a netre.
A közzösségi oldalakon csak az esti buliról volt fent egy két videó, de azok is elég rossz minőségben.
Gyorsan rákerestem Max nevére a neten, de ott sem volt fent semmi az estét illetően.
-Most mit csinálsz? -jött ki ő is a fürdőböl, és már ült is le mellem az ágyra.
-A neten nincs fent semmi. Ez jó.
-Szuper, legalább ott nem kevernek. De akkor sem tudom mi történt.
-Kérdezzük meg a többieket, hátha ők tudnak valamit.-csak bólintott egyet, és már vette is magához a telefonját.

-Hát srácok ,ti aztán tegnap este jól kirugtatok a hámból.-röhögött fel Daniel, amint bejött a szobába.
A többiekkel már beszéltünk, ők sem igazán emlékszenek semmire.
-Te emlékszel rá?-kérdeztem rá egyből, amint bejött.
-Nem igazán. Csak foszlányok. De,itt van ez a kis csoda.-emelte fel a telefonját, mintha most tudnunk kellene.
-Daniel kinyögöd még ma?-szólt rá Max, mire a férfi csak oda adta a telefonját.
Oda mentem Maxhoz, hogy lássam én is, de arra nem számítottam ami benne volt.
-Ugye ez nem komoly?
-Hát drága Emília, elnézve a kezedet, és a képeket igen is komoly.-vigyorgott Daniel továbbra is.
-És te ezt hagytad? Hogy lehettél ekkora hülye Daniel?-kiabáltam rá a férfira, aki gyorsan megemelte a kezeit, mintha így védekezne.
-Hé, hé, ne velem kiabálj. Én sem voltam józan, csak volt annyi eszem hogy csinálok képeket. Onnan tudom hogy mi történt. Amúgy is, minek mondtál neki igent?-nézett rám, de ha szemmel ölni lehetne már negöltem volna.
-Mert nem voltam józan? Talán azért.
-Hát ezt nektek kell megoldani. Én ebbe nem szólok bele.
-Ugye nem kell mondanom hogy senkisek egy szót sem?-kérdezett rá Max, mielőtt Daniel elment volna.
-Úgy ismersz Max? Ez a ti dolgotok srácok, de én örülök nektek. Már ha ez számít.-vigyogott ránk, de én még mindig nem voltam valami boldog.
-Mégis hogy jutott ilyen az eszedbe?-Fordultam Max felé, mintha ő tehetne róla egyedül
-Na és neked? Belementél. Azért van rajtad.-mutatott a kezemre, amin még mindig rajta volt a gyűrű.
-Rémlik hogy bulizni mentünk? Ami azt jelenti hogy ittam is. Alkoholt. Ami miatt nem vagyok sokszor beszámítható. De ezt te is tudod.
-Ahogyan én is ittam, ha rémlik valami.
-Oké, srácok én inkább megyek. -lépett le gyorsan az ausztrál férfi, így újra egyedül voltunk.

-Most mit csináljunk?-temettem bele az arcomat a kezeimbe ,miután leültem az ágyra kicsit nyugodtabban
-Nem tudom. De ez tényleg igaz.
-Össze kellene pakolnunk. Nemsokára megy a gépünk, és még semmit sem tettünk el.-álltam fel az ágyról, és elindultam a bőröndöm felé.
-Emília.-fogta meg a kezemet Max, és fordított maga felé.- Ne fordulj be.
-Nem fordulok. De ezt meg kell beszélnünk, de nem itt. Elegem van ebből a helyből. Semmire sem emlékszem szinte.
-Én is tudom. Szerinted engem nem zavar hogy nem tudom hogy történt ez?
-Sajnálom. -dőltem neki a mellkasának, mire ő csak szorosan magához ölelt.
-Megoldjuk majd. De az lenne a fontos első sorban, hogy ne derüljön ki.
-Daniel tud róla.
-Nem a barátainkra értettem. Ők nem tudnak róla. Hanem a sajtóra. -ez még eszembe sem jutott.
-Remélem így is marad majd.
-Előbb találjuk ki mi legyen. Majd utánna ráérünk beszélni velük, ha esetleg kiderülne.-nyomott egy puszit a hajamba, és már engedett is el.
Neki állt ő is pakolni, de én csak álltam a szoba közepén és a kezemet bámultam.
-Emília, mi a baj?-állt vissza mellém, de a kezében már egy adag ruha volt.
-A gyűrű.-ő is ránézett a kezemre, és csak elnevette magát.
-Hát, megadtam a módját az biztos.
-Nagyon vicces. Mit csináljak? Levegyem?
-Ha szeretnéd. De maradhat is.
-És ha valaki meglátja? Ez nem épp egy egyszerű gyűrű. Mindenki észre veszi majd.
-Akkor vedd le. Úgy legalább nem fognak kérdezősködni róla.-csak néztem a gyűrűt, ami valami csoda volt. Tényleg elég nagy, de elképesztően szép volt.
-Tudod, annak ellenére hogy mind a ketten részegek voltunk, ez a gyűrű nagyon szép.
-Látod, már úgy is tudtam hogy neked melyik tetszik.
-Vagy pont én válaszottam. Nem tudhatod.
-Az kizárt. Akkor sem engedtem volna meg hogy te válassz.-csak vigyorogva megráztam a fejemet és levettem a gyűrűt az ujjamról.
-Remélem nem veszítem el.-mentem a bőröndömhőz és a kis pipere táskámba tettem el a gyűrűt.
-Maradhatott volna.
-Nem, nem maradhatott volna. Bárki megláthatja. Legalább addig ne vegyék észre, amíg nem tudjuk hogy mi legyen.
-Igazad van. Pakoljunk inkább és menjünk. Hátha még valamit csinálunk amit nem kellene.

A repülőn egyikünk sem hozta fel a témát. Lando és Daniel újra velünk jöttek, így alkalmunk sem volt rá hogy beszéljünk róla.
Daniel észre vette hogy nincs a kezemen a gyűrű és óvatosan csak rá mutatott. Csak a fejemet ráztam ,hogy hadjuk most ezt, ne hogy Lando rájöjjön.
A reptérről Max nem hazavitt hanem hozzá. Ezt most nem bántam, hiszen van mit megbeszélnünk.
-Sziasztok.-simogattam meg a cicákat, amint beértem a lakásba.
-Na, én már nem is érdekel őket.-bent beljebb Max, és a nappaliba már tette is le a bőröndöket.
-Így jártál. Engem jobban szeretnek. -mentem beljebb a lakásba, ott hagyva a cicákat az ajtóban.Csak leültem a kanapéra, és megállás nélkül agyaltam.
-Talán majd eszünkbe jut valami.-hagyott ott és elindult a konyha felé.
-Talán. Pont ez a baj. Hogy talán.-morogtam magamban, de Max meghallotta.
-Mit morogsz? Komolyan lassan rosszabb vagy mint a macskák.-ült le mellém, egy pohár innivalóval a kezében.
-Egy nem morgok ,kettő a macskák dorombolnak. Ezt tudhaznád már,mivel kettő is van.
-Nagyon vicces vagy. Szóval, min agyaltál ennyit?
-Rajtunk. Hogy ez most akkor mégis mi? Csak egy vicc volt? Hiszen egyikünk sem volt józan, vagy vegyük komolyan a dolgot.
-Bánod?-fordult felém a kanapén, így felé fordultam már teljesen én is.
-Nem tudom.
-Hát ez velős válasz.
- Miért Max?Ezek szerint, te el akarsz venni?-vigyorogtam a férfira, aki csak megforgatta a szemeit.
-Gyűrű van az ujjadon nem?
-Van, igen az van. Csak éppen ez nem volt igazi lánykérés.
-Már miért nem volt? Még le is térdeltem.
-Aha, csak nem voltál magadnál. Ahogyan én sem. Józanul még eszünkbe sem jutott soha.
-Hát akkor? Legyen vége?
-Haragszol majd ha azt mondom, hogy nem így szeretném ha megkérnéd valamikor a kezem? És szeretnék is rá emlékezni.
-Nem. Mert én sem így akarom majd megkérni a kezed. Annak megadom a módját bébi. És hidd el, emlékezetes nap lesz majd.-hajolt oda az ajkaimhoz, és egy gyors csókot nyomott rájuk.