Love of the lion (M.V.)

47.fejezet

Már megvolt a díjátadó, amire én is elkísértem Maxot. Hát a Fia megadta a módját, az biztos. Mondjuk nem is számítottam másra tőlük.
Jelenleg Ausztriába tartunk, hiszen holnap lesz a Red bull GmbH szülinapi gálája. A fiúk belementek hogy ők lesznek a Red bull energiaital új arcai ,ami annyit jelent hogy a dobozon is ők lesznek limitált kiadásban.
Max még ha nem is örült neki, de belement egy szó nélkül.
Mondjuk hiába is mondott volna nemet, akkor is el kellett volna válallnia, hiszen a csapat belement.
-Mekkora felhajtás lesz?-térített észhez a hangja.
-Nagy. Nem én szervezetem, de biztos nem lesz kicsi. 37 éve van jelen a világban. Sejtheteted hogy nem kis műsor lesz majd.
-Szuper. Még egy.- tudom hogy nem rajong ezekért a dolgokért, de én végig szenvedtem vele a Fia gálát ,akkor most neki is ezt végig kell szenvednie.
-Kibírod majd. Én sem szívesen megyek, de muszáj.
-Tudom. Még sose láttalak, úgy igazi főnökként.
-Hát most sem fogsz. Nem dolgozni megyek. Viszont nagy gond lenne ha egy kicsit maradnánk?
-Hol? Ausztriába?
-Igen. Elmehetnénk anyához. Nem napokra csak legalább egy napra.
-Addig maradunk ameddig szeretnél.-mosolyogva oda bújtam hozzá, és egy apró puszit adtam a mellkasára.
-Köszönöm.

-Mondtam már hogy imádom amikor öltönybe vagy?
-Valami rémlik. De ne szókj hozzá, ez nem az én világom. De te gyönyörű vagy.-egy fekete estélyi ruha van rajtam, ami kiemeli a testem adottságait. Nem kihívó ,de mégis visszafogottan szexi.
-Köszönöm. Mehetünk?-csak felemelte a kezét, így belé karolva indultunk le a szálloda földszintjére.
Az autó készen állt, ami elvisz minket a gálára.
-Sokan lesznek, és lesznek fotósok is. Minden sportágból amiben a Red bull benne van, jönnek majd sportolók.
-Akkor elég sokan leszünk majd.
-Hát igen. Lesznek majd egy páran.- ezek után csak csendben mentünk tovább az autóhoz, ahol már a sőför várt minket.
-Még sőför is? Én is tudok vezetni.-kezdett el morogni, miután beszálltunk az autóba.
-Tudom, de meg kell adni a módját. Amúgy sem én szerveztem le a sőfört.
-Megadni a módját mi? Mintha nem lenne elég hogy egy csomó sportoló itt lesz.
-Ne morogj már légyszíves. Amúgy Christian és Helmut is itt lesz.
-Ezt eddig nem is mondtad.
-Most mondom.-vigyorogtam rá, és egy apró puszit adtam az arcára. Szerencsére a rúzsom nem kenődik, így nem látszik az arcán.
-Tényleg megadtátok a módját.-nézett ki az ablakon, amikor megérkeztünk.
Az egész épület meg volt világítva, és rengeteg fotós volt kint.
-Ne hadj egyedül jó?-fordultam felé nagy szemekkel.
-Sose hagylak egyedül.-szorította meg a kezemet mielőtt kiszállt az autóból.
Max nyitotta ki nekem az ajtót, és amint a kezemet beletettem az övébe, csak egy kicsit megszorította jelezve, hogy velem marad. Csak egy apró mosolyra húztam az ajkaimat, és egy mély levegő után már indultunk is be.
Hatalmas tömeg volt, főleg a fotósok és az újságírok miatt.
Beérve végre, mintha megkönnyebültem volna.
-Túlélted minj liefje.
-Köszönöm hogy velem vagy.-fordultam vele szembe, mire ő átkarol a derekamnál fogva.
-Ahogyan te velem vagy. Ketten vagyunk egyek.

Már mindenki megtalálta az asztalát, hiszen nemsokára kezdődik a vacsora. Christinék és Helmut is velük van, ahogyan anya és a vállalat pár fontos embere is. Nekem még van egy fontos dolgom, ami miatt újra izgulok. Nem szeretek emberek előtt beszélni, de most muszáj lesz.
Láttam hogy jön felénk az egyik szervező, ami azt jelenti hogy ideje mennem.
-Mennem kell.-álltam fel az asztaltól, és már indultam is el hátra. Max nem kérdezősködött ,hiszen tudta hogy beszédett is kell mondanom ,amolyan köszöntő félét, így nem lepődött meg.
-Hölgyeim és uraim. Köszönjük hogy ennyien eljöttek és velünk együtt ünnepelnek. Hadd adjam át a szót, egy igen fontos embernek. Hölgyeim és uraim, a Red bull GmbH tulajdonsa, Emília Mateschitz.-konferáltak fel,így egy mély levegő után felsétáltam a színpadra.
-Köszönöm.-mosolyogtam a férfira aki már át is adta a mikrofont.
-Jó estét mindenkinek. Köszönöm hogy ennyien velünk ünnepelnek az este. Ez nagyon fontos évforduló a vállalat számára. 37 éve vagyunk jelen a világban. Ez a Red bull GmbH vállalat dolgozóinak az érdeme. Hiszen ha ők nem lennének , mi sem lennénk ennyire sikeresek. Köszönöm mindenkinek a munkáját, hiszen ez az ő érdemük is.
Mint tudják a Red bull rengeteg sportban jelen van. Legyen az futball, motorsport, vízisport, vagy akár a forma-1. Mindenhol hatalmas sikereket értünk el, és ez önöknek köszönhető. Hiszen a sport az életük, amiben mindenki jeleskedik.
Szóval köszönöm.-hatalmas taps következett, pedig a beszédemet még be sem fejeztem.
-Viszont lenne itt még valami.-tartottam egy kis szünetett, és már folytattam is.
-Hatalmas örömmel szeretném bejelenteni, hogy a Red bull GmbH, nem csak a sportok világában, de az őssejt és a rák kutatás gyógyításában is jelen lesz 2024-től.-hirtelen minket felállt és állva tapsolt. Csak egy köszönömöt tudtam kinyögni, és már indultam is le a színpadról vissza az asztalunkhoz.
Max amint észre vett, már indult is el felém. Ahogy oda értem hozzá, szorosan magához ölelt, mire csak beletemettem az arcomat a vállába.
-Minj leifje. Ne sírj édesem.-húzodott hátrébb, és már törölte is le az arcomról a könnyeket. Észre sem vettem hogy sírtam, addig amíg nem ért hozzám.
-Szeretlek Max.-adott egy apró csókot, és már karolta is át a derekamat. Az asztalnál mindenki minket nézett és  tapsoltak. Christian és Helmut hatalmas mosollyal az arcukon néztek, és a tekintetükben mintha büszkeség lenne. Anya is könnyezve jött oda hozzám, és ölelt magához.
-Csodálatos voltál kicsim. Apád nagyon büszke lenne most rád.
-Hiányzik...-sose mondtam azóta hogy meghalt. De most hatalmas fájdalmat éreztem, hogy nincs itt velem.
-Gyere kicsim. Igazítsuk meg a sminkedet.-karolt bele a kezembe, és már húzott is a mosdók felé. Igaza van, biztos borzalmasan nézhettem már ki.
-Mindjárt jövünk.-szólt oda Maxnak, aki csak bólintva ült vissza az asztalhoz.
Beérve a mosdóba csak neki támaszkodtam a pultnak, lehajtott fejjel.
-Kicsikém. Annyira büszke vagyok rád. Hidd el édesapád is büszke rád.-csak megfordultam és anya karjaiba kerestem egy kis vigaszt.
-Köszönöm hogy itt vagy velem ma.
-Mindig itt leszek neked Emília. Nem vagy egyedül, sose voltál. Én mindig itt leszek neked.
-Hiányzik anya. Most érzem igazán, hogy nagyon hiányzik.
-Tudom kicsikém. De nagyon büszke lenne rád. Ebben biztos lehet. Na de igazísd meg a sminkedet, hiszen van valaki aki nagyon aggódik most érted.-tudom hogy Maxra gondol. Csak egy apró mosolyra húztam a számat és egy kicsit bólintottam. Belenézve a tükörbe, nem is volt annyira vészes a látvány mint gondoltam. Hamar rendbe szedtem magam, és már mentünk is vissza a terembe.
-Jól vagy?-hajolt felém Max, amint vissza ültem mellé az asztalhoz.
-Igen. Minden rendben van.- a kezét csak rátette a lábamra és egy aprót szórított rajta.
-Hihetetlen vagy Emília. Ez nagyszerű ötlet volt.
-Köszönöm Christian.- néztem rá a férfira , aki mosolyogva nézett rám.
-Apád nagyon büszke lenne most rád. -szólt közbe Helmut is. Csak megszorítottam Max kezét ami még mindig a lábamon tartott.
Jól esett hogy mindkét férfi így gondolja. Régóta ismerték apát, és ez számomra nagyon fontos.
Mostmár a red bull is harcol egy olyan veszélyes és kegyetlen betegség ellen mint a rák.